
R520! Ez előtt nekem is nagy kedvencem volt! 
Merry Crisis and a Happy New Fear!

El kell hogy keserítselek, de alapból nem lehet 
Na én ilyen apróságok miatt adtam el annó az E51-et.
Keress rá valami ébresztőprogramot, biztos van pár ezer, aztán jól teszteld le hogy pl kikapcsolt állapotban is ébreszt-e vagy ha le van némítva a telefon akkor is ébreszt-e?
Amúgy bejön a kicsike?
(¯`·._.-> http://meroly.c8.hu <-._.·´¯)
Technikailag lehetetlen olyan külsős ébresztőprogramot írni, ami kikapcsolva is ébreszt.

Akkor jól emlékszem, hogy ez volt a hab a tortán, amiért eladtam anno a telefont, nekem az 5 perc nagyon kevés reggel 
Szerk: nem értem a nokiát egyébként, a legbutább S30-as telefon is képes rá, hogy 5,10,15,20 perces szundit produkáljon, akkor a symbian mért tűnik úgy ebből a szempontból hogy fejletlenebb???? 
[ Szerkesztve ]
(¯`·._.-> http://meroly.c8.hu <-._.·´¯)

Ezért sem kell kikapcsolni, meg azért sem, mert ott az Offline mód, ami teljesen feleslegessé teszi, és akkor már mindjárt lehet vidáman használni külsős ébresztőprogramot, amiben akár a szundit is állíthatod.
Vagy vannak elég betegek is, mint a Happy Wake Up (vagy mi), ami bekapcsolja a mikrofont 30 perccel az időpont előtt, és figyeli, hogy mikor vagy a legéberebb (gondolom a szuszogásodból) és akkor ébreszt, így állítólag sokkal könnyedebben kel az ember. Viszont ez a program 0-25 perccel az időpont előtt kelt fel. Nem próbáltam, így nem tudom, hogy jól működik-e, de a koncepció szerintem nagyon ötletes.
VISTA = Very Insane Step Towards Armageddon
Részemről sosem kapcsolom ki a telefonomat, csak közöltem a tényt
(Vagy legalábbis a dolgok jelenlegi állását. Valahogy a rendszer is működik
).

Alarm manager ébreszt kikapcsolt állapotban is, de a szundit nem lehet állítani abban sem.
Merry Crisis and a Happy New Fear!
Ja, a képességeiből ítélve pont azt csinálja, mint amit gondoltam és nézegettem. A legelső ébresztőbejegyzés jut el a hardverhez (szép neve van a kapcsolódó API-nak, "KAlarmClockOne API"), így arra tud riasztani. De ahogy olvasgattam az archektúra-könyvben, a riasztást teljesen más rész kezeli, egy külön szerver 

De akkor nem lehetetlen
Bár nem tudom, mivel tud többet, mint a beépített.
Megjegyzem én nem kapcsolom ki a telefont, inkább csináltam egy profilt, amiben a családtagok vannak, akik elérhetnek akármikor, a szundi meg nem izgat, mert ha megszólal, akkor felkelek. Inkább teljes értékűt alszom amíg csak lehet. Sokkal könnyebb így kelni, mint amikor az ember megszokja, hogy nem kell kelni, mert még szundi... Látom a gyerekeimen. Az egyik kipattan frissen-vidáman, a másik másfél órát szarakodik a szundival és még délben is folyik mindenfelé.
Merry Crisis and a Happy New Fear!
Sajnos többet csinálni a gyárinál lehetetlen 

Kezdett gyanús lenni, hogy már egy jó ideje mindig lemaradok a hívásokról, úgy, hogy állandóan a zsebemben van a telefon.
A gyanúnak utánajárva rájöttem, hogy nem rezeg a telefon! Hiába van bekapcsolva a vibra funkció, még csak meg sem rezzen! 
Mi lehet alapjáraton a gond?
Mi lehet a megoldás egy hard resetet megelőzően?
- nem hackelt
- legfrissebb firmware
- nincs illegális, vagy általam szignózott program rajta
3-4 hónapos készülék. Nyilván, ha nem jön vissza sehogy, akkor szerviz lesz belőle, de jó lenne megúszni egy backup/restore párost...
''Love the life that you livin', ..., get another slice of the rhythm.''
3-4 hónapos készülék. - akkor garis nem? Nem fog fájni. 
Luke Skywalker igazi apja Chuck Norris.

Az e51-esen én se használtam még a szundit, (pont amiatt, amit te is írtál) én úgy oldom meg ezt, hogy felraktam egy időzítő progit, (BestTimer) ebbe el tudok menteni különböző időzítési időpontokat is, szal telefon ébreszt, bekapcsolom, és utána az időzítőt használom szundiként (is) de lehet hogy létezik erre jobb megoldás, a külső ébresztő progikat még sose próbáltam, tökéletesen megfelel nekem a gyári is.... 

Hát, csak reménykedtem, hátha van valami fogás rá, és ez egy ismert probléma...
Nah, és melyik a legjobb Nokia szerviz Budapesten? 
Hol nem kezdik azzal, hogy hard reset minden megkérdezés nélkül? 
''Love the life that you livin', ..., get another slice of the rhythm.''

Mindenhol azzal kezdik. Esetleg szólnak róla. Mármint, ha szoftvert is frissítenek rajta, azaz nem a legújabb van rajta. Azt elég nehéz kidumálni, hogy ne frissítsenek szoftvert. Ha a legújabb van rajta, és csak hardveres problémája van, akkor talán nem hardresetelnek.
VISTA = Very Insane Step Towards Armageddon

De, ha hardware-hibás és legújabb fw-es, akkor is, téptem pedig egy csomót a számat... 
[ Szerkesztve ]

Minden szervízlátogatás utomatikusan sw frissítéssel jár. Archiváljál mielőtt beviszed. Az enyém Budaörsön járt a madarasteszkóban, ott korrektek voltak a srácok.
Holnap majd jól beletépünk....

Sziasztok!
Bocs, ha nagyon kezdő a kérdés, vagy ha esetleg volt már téma, azt szeretném megkérdezni, hogy egy proginál a selfsigned verzió az mit takar, nem kell szignózni?
Én konkrétan most a switch off 2.02-es verzióját szeretném felrakni,
[link]
aminek van selfsigned és szignó nélküli verziója is, és azt szeretném megkérdezni, hogy mivel ez egy rendszerprogi, ti mit javasoltok, felrakhatom nyugodtan a selfsigned verziót is, vagy a rendszerprogramokat jobb, ha szignózza az ember, hogy jól együttműködjön a telefonnal, és ne vágja haza a rendszert, stb...?
Előre is nagyon köszi az infót!

[ Szerkesztve ]
A self sign konkretan azt jelenti, hogy a fejleszto sajat maga irja ala a csomagjat. Mivel ez a rendszer szamara megbizhatatlannak minosul, igy csak minimalis jogosultsagokat igenyelhet a program maganak (nev szerint: ReadUserData, WriteUserData, UserEnvironment, LocalServices, NetworkServices es FP2-tol kezdve Location). Eleg beszedes nevek, egy fejleszto nagyjabol ezeket teheti anelkul, hogy vagyonokat perkalna a Symbiannak.
Ha valami self signed, akkor telepiteskor kidob egy figyelmeztetest, es ennyi. Na meg ezek a tanusitvanyok hamar lejarnak. Ekkor kell az oraalitos moka.
Az előző monológomat azzal egészíteném még ki, hogy vannak olyan programok, melyekhez nem elegendő a self sign által elérhető minimális jogosultság. Nem nehéz ilyet írni.
Ha a szoftver olyan (a SwitchOffot nem ismerem), akkor lehet, hogy a selfes kevesebbet tud, mint ha magad írnád alá Open Signed Online-nal, esetleg fejlesztői tanúsítvánnyal. Egyes esetekben nincs is külön két verzió, csak aláíratlan (mint pl. a LightOff vagy a Connections programomnak).


E51-re a sima S60v3 (FP1) -es témák valók. A külön optimalizált témák az újabb Eseries modellekre kellenek (E66, E71, E75, és amik azóta megjelentek).
"PH! 2010" S60v5 téma, keresd a "Letölthető Prohardver! téma mobilra" topikban... ***** http://axthemes.com

Köszi szépen a sok infót!

Még azt szeretném megkérdezni, hogy ezek szerint, (ha jól értelmezem amit írtál
) akkor a selfsigned progik semmi kárt nem tudnak okozni a symbianban, maximum annyi történhet, hogy nem működnek (mert pl nem elég a jogosultságuk hozzá) és kész?
Azért érdekelne elsősorban az infó, mert pl egy sima felhasználói programnál alapból a szignózott verziót tenném fel, (a szignózásban sajna nem vagyok képben
, szerencsére eddig amiket felraktam progikat, azoknak volt szignózott verziója is...
) de pl ez a switch off progi az kissé más, mert arra való, hogy meghatározott időben lekapcsolja a telefont, és (gondolom én) ahhoz hogy le tudja kapcsolni, hozzá kell férnie a symbian belső rutinjaihoz, ott meg nagyon nem szeretném, hogy esetleg valamit bezavarjon, és le kéne formáznom a telót...
Bocs, ha túl paranoiásnak tűnök, de még csak pár progit raktam fel e telefonomra, ezért sajnos még nincs nagy tapasztalatom e téren,
és nem szeretném, ha esetleg valami gáz lenne...
Előre is köszi az infót!


Köszi. Látatlanban nem volt egyértelmű. 
Nos, most már nem mobillal vagyok, tudok egy pár részletet hozzátenni. Meg nem utolsó sorban nem törik le az ujjam az idióta telefonbillentyűzettől, mint az előzőnél 
Self-signed programok nem igazán tudják elfektetni a rendszert, (pár kivétellel, ld. később). Ami szabad préda számukra, az a Te adataid, illetve a hálózat.
Ugyanis:
- A ReadUserData/WriteUserData-val már hozzáférnek a telefonkönyvedhez, üzeneteidhez, fájljaidhoz (ez utóbbihoz nem is kell jog egyáltalán). Olvashatják, módosíthatják, beletörölhetnek, elküldhetik másnak, stb.
- A NetworkServices-zel pedig tudnak telefonálni, hálózati kapcsolatot létesíteni (akár kérdés nélkül is simán).
- A LocalServices-zel a Bluetootht irányíthatják alapszinten.
- A UserEnvironmenttel pedig a kamerát és a mikrofont tudják használni.
- A Location meg a GPS-hez kell, de az az E51-ben nincs, FP1-ben meg amúgy is még bonyolultabb aláírás kötelező hozzá.
A rendszer maga úgy működik, hogy a telepítő szerver leellenőrzi, hogy a csomagban milyen jogosultságokat kérő EXE-k és DLL-ek vannak (ugyanis azok tárolják hogy mit igényelnek a rendszertől), majd megnézi, hogy a csomag tanúsítványa ezeket lefedi-e. Ha igen, akkor engedi feltelepíteni a csomagot (esetleg még megkérdez Téged is, hogy "engeded-e az alkalmazásnak, hogy...", felsorolva az előbbi jogosultságokat fél mondatban), különben meg hazazavar.
Ha egyszer feljutottak az EXE-k a rendszerre, onnantól már nem ellenőrzi, hogy mivel volt aláírva a csomag. Bízik magában, az a feltételezés, hogy amit a telepítő beenged, az biztosan megbízható a rendszer szempontjából.
A Te szempontodból meg más a helyzet, az előző felsorolás értelmében igazából bármibe elrejthetnek vicces dolgokat. Ha egy csomag kisebb aláírással is működőképes (pl. Y-Browser), akkor nyugodtan felrakhatod azt is. Ha valaminek kell egy bonyolultabb jog, akkor úgysincs belőle self-signed verzió
Igazából a forrásban kell megbíznod, hiszen bárki bármibe bármit rakhat, szinte.
Az említett kivétel: pl. pusztán NetworkServices-zel simán össze lehet omlasztani a telefont, ha rossz sorrendben zárod le a socketet és az egyéb dolgokat ![;]](/dl/s/v1.gif)

Kérdeznék még témákkal kapcsolatban.
Az előbb említett 2 téma amit letöltöttem (az s60v3 verziót szedtem le, nem írták külön, hogy FP1, vagy FP2 lenne) szépen felment a telóra és ahogy néztem működik is.
Az egyik egy E72 téma, ami egy s60v3 fp2-es teló. A lumiere nem tudom milyen telóra készült, de van belőle s60v3, amit szintén nem jeleznek külön, hogy fp1 vagy fp2.
Most hülye voltam, hogy feltettem egy fp2-es témát egy fp1-es telóra, vagy ez így nem lényeg, hogy fp1 vagy fp2? Mert sok helyen nem jelzik külön hogy fp1, fp2.
Letöröljem, vagy maradhatnak a témák?
Többet ne tegyek fel fp2-es témát?
[ Szerkesztve ]
Ha működik, örülj neki. Baja nem lesz.

Köszi.
Nagyon kevés témát teszek fel, most is csak 3 van fent, abból 2 ami nagyon jó.
És ez a most feltett E72 téma nagyon jó, egyszerű, szép és az eddig nagyon csúnya ShazamID ikon most már olyan szép lett mint a többi, nem lóg ki a sorból. 

Kompatibilitás szempontjából nincs különbség a témák között, hisz akár egy S60v5-ös témát is gond nélkül telepíthetsz akár egy ős v3-asra, és működni is fog. Viszont vannak bizonyos, a kijelző méretből, a GUI felépítéséből, az különböző grafikus elemek elhelyezkedéséből, méretéből adódó különbségek, amikhez optimalizálni kell a témákat, hogy tökéletes legyen a megjelenésük, zavartalan legyen az egyes, egymást fedő elemek átmenete. Például S60v3 FP1 és FP2 között jellemző különbség, hogy utóbbinál az úgynevezett "Státusz Panel" (a kijelző felső része: Címsor, térerő/akku indikátorok, dátum, ezen jelennek meg) magassága 10 pixellel csökkent. Ezért pl. a térerő/akku indikátor grafikák méret is csökkent 16x38px-ről 16x28px-re, így pl. ha ezek FP1-re vannak optimalizálva, akkor FP2-n az átméretezés miatt, viszonylag elmosódva jelennek meg. De akár olyan probléma is felmerülhet, hogy a "Hívás kezelő ablakok" rosszul jelennek meg, ha nem megfelelő témát használsz. Például, ha FP1-re FP2-est telepítesz elő fordulhat, hogy tárcsázáskor nem, vagy csak rosszul látod a beírt számokat, mert a hívás kezelő ablakok grafikái más-más kódokkal szerepelnek a a két rendszerben. És van még sok más kisebb-nagyobb eltérés a különböző verziójú GUI-ok között (még a sima S60v3 FP2 sem fedi teljesen az Eseries S60v3 FP2-t).
"PH! 2010" S60v5 téma, keresd a "Letölthető Prohardver! téma mobilra" topikban... ***** http://axthemes.com

Nektek is lemerül hol 2, hol 3 nap alatt az E51 akksija? 
Ez így normális, vagy vegyek bele egy új akksit?
Sony Ericsson Elm / J10i
Nekem is annyit bírja. 
Luke Skywalker igazi apja Chuck Norris.

Sziasztok, egy kis segítség kellene. Frissítettem a Nokia PC Suitot és azóta a Nokia Music Manager helyett valami Nokia Music Store került fel
, ami egy weboldalra mutat, ahonnan zenéket lehet letölteni. Én viszont a gépemről szeretnék feltölteni zenéket, és azt szeretném, hogy továbbra is betömörítse ilyen aac vagy acc (vagy milyen) formátumba. Ehhez viszont most semmilyen programot nem kínál fel a PC Suite.
Tudtok valami megoldást? Vagy valaki esetleg tud olyan linket, ahol régebbi PC Suit-ot lehet letölteni?
I've seen the future. It's being repaired.

Köszönöm szépen ezúttal is a részletes infókat!

Még annyit szeretnék megkérdezni, hogy amúgy a nokiaprogramok.hu-ról lenne a cucc, neked milyen tapasztalatid vannak ezzel az oldallal kapcsolatban, amik oda felkerülnek progik, azok már nagyrészt megbízhatóak, vagy ott is könnyen ki lehet fogni gáz progikat?
Bármilyen infót ezúttal is előre is köszi szépen! 
Úgy tudom, hogy le szokták tesztelni őket, mielőtt felteszik.

Köszi! 

Karma:
Előbb megpróbáltam felrakni a switch off selfsigned verzióját, de sajna nem úszom meg szignózás nélkül, mert a selfsigned verziónak nincsenek elegendő jogai, azt írta ki a telepítő, hogy "Nem megbízható kibocsájtó védett alkalmazása nem telepíthető", szóval ezek szerint vagy szignózni kell, vagy felejtős... 
De ennek ellenére is mégegyszer köszi a sok infót, így most már jobban képben vagyok a témában! 
Aha, akkor elszúrta a fejlesztő, ahogy mondod, nem elég a self-signed. 
Szívesen egyébként 

Anno nekem is lement 2 nap alatt, mint minden telefon, amit valaha próbáltam.... kivéve a mostani kicsikét a 2330c-t 
(¯`·._.-> http://meroly.c8.hu <-._.·´¯)

Akárhogy kerestem, nem találtam, hogyan kell hackelni a 400as szoftvert. Ez azt jelenti, hogy nem lehet? 
Így elmegy rajta a garmin "ingyenes" verziója vagy más normális navigáció?(hogy fölöslegesen ne vegyek gps-t)
Köszönöm a válaszokat!

FW / SW update egyelőre nem egészen jön össze. Fent volt a PC Suite, Nokia Connectivity Cable, NSS. Az NSS Error!-t dobott a Phone Info és Scan-nél, úgyhogy PC Suite, Connectivity Driver és NSS uninstall. Reboot. Régebbi PC Suite fel, ugyanaz.
WTF??? Most a régebbi PC Suite-hoz teszek fel régebbi connectivity driver-t, hátha...
Valakinek tlet, hogy melyik connectivity driver verzióval, melyik pc suite verzióval, és melyik NSS-el lehet a PC-t normálisan átírni? 
Sony Ericsson Elm / J10i

Sikerült!
Régebbi Connectivity Driver + régebbi (6.8) PC Suite kombóval most az NSS a Phone Info és Scan-nél egyből látja, írja az infókat, és nincs hiba!
Mindjárt át is írom a Product Code-ot szépen. 
Sony Ericsson Elm / J10i

Na, most már az átírt unbranded PC-vel már szépen látja az NSU-m, hogy van újabb szoft (400-as), és mindjárt frissítem is! 
Sony Ericsson Elm / J10i

Teljes siker!!!

400.34.011
26-05-2009
RM-244
Nokia E51 (06)
az új szoftver verzióm, sikerült a szoftver-frissítés az átírt EURO3-as Product Code-al. Tökéletesen működik a telóm vele, van magyar nyelv, minden OK!
Most állítgatom be, és happy vagyok. 
Sony Ericsson Elm / J10i

Egy kérdés viszont: miért írja szinte minden letöltött téma telepítésekor, hogy tanúsítványhiba? Ezt írta már a 300-as T-s szofttal is a cuccokra, ezért írtam át a product code-ot unbranded-re és frissítettem a firmware-t 400-ra, de ezzel is mindenre ezt írta eddig.
Sony Ericsson Elm / J10i

Látom még kínlódsz vele. Itt azért több a gond mint a 3720-al volt, mi? 
(¯`·._.-> http://meroly.c8.hu <-._.·´¯)

Igen, de ott nem is telepítgettem S60-as témákat, mert az nem Symbian, hanem S40 6th Edition. 
Sony Ericsson Elm / J10i

Az lenne a kérdésem hogy office dokumentumokat meg lehet-e nyitni vele. XLS, DOC PDF?
"Régen egy izomkolosszus voltam, de most a karom olyan ráncos, mint egy öregasszony pinája"

Jó is az az S40 6th edition, nincs vele gond.
(¯`·._.-> http://meroly.c8.hu <-._.·´¯)

Én pdf-et szoktam nézegetni, de asszem tudja a doc és xls-t is.
Holnap majd jól beletépünk....
természetesen mindet meg tudod vele nyitni!
Nem én vagyok bezárva közétek. Ti vagytok összezárva velem. | My bittersweet life will be a danger, I’ll kill everybody, but just later. |

Kösz!
"Régen egy izomkolosszus voltam, de most a karom olyan ráncos, mint egy öregasszony pinája"

Eddig akármilyen témát néztem, azt írta rá, hogy lejárt a tanúsítványa, vagy rossz tanúsítvány, stb. Viszont Symbian progikat meg tudtam már rá telepíteni, tehát amúgy működik a dolog. Ti honnan szedtetek le témákat, amiknél jó a tanúsítvány, meg signed, meg minden? 
Sony Ericsson Elm / J10i

Na, akkor válaszolok magamnak.. 
Utánaguglizva találtam ezt a megoldást:
QUOTE(MMC Forums)
Go to "App. Mgr.", press "Options", press "Settings", make sure "Software installation" is set to "All", and "Online certif. check" is set to "Off".

Ezt megcsináltam, úgyhogy most már mennie kell, de hogy ez by default miért arra van állítva, hogy egyetlen egy dolgot se telepítsen, hogyha nincsenek rendben a certificate-ek / tanúsítványok... ???!!!

Sony Ericsson Elm / J10i

És így már működik is! Fel tudtam a témákat telepíteni! 
Sony Ericsson Elm / J10i
Jól elbeszélgettél magaddal 
Egyébként honnan szedtél témákat?


zedge.net - a legjobb sztem - én onnan szoktam....
(¯`·._.-> http://meroly.c8.hu <-._.·´¯)

Hogy ez a 400-as SW milyen sz@r!
Szépen "visszafrissítettem" a 300-ra, gyorsabb is hack is van.
Nem értem mit cseszhettek el rajta.
Egyáltalán lesz még ehhez frissítés?
Részemről nem tartom valószínűnek.
Hogy csináltad vissza a frissítést? 

Én meg mostanában innen.
Merry Crisis and a Happy New Fear!

Úgy tudtam nem lehet visszatenni régebbi sw-t. 

Dehogynem, egy JAF nevű programmal USB-ről is lehet downgradelni.

Akkor lehet most sok ember "életét" mentetted meg.
Én erről itt még soha nem hallottam ebben a topikban. 
Mondjuk minek is kerestem volna a 200 sw-rel a hátam mögött. 

Hát ja, pedig azt hittem milyen jó is lesz az új SW, aztán vártam, hogy jöjjön hack, de semmi...
Kell hozzá a Phoenix, offline firmware, meg maga a program a key emulatorral, a többi meg a megfelelő oldalakon.
"Halott" telefonokat is képes flashelni, de reméljük erre senkinek nem lesz szüksége.
Egyébként E51-hez melyik a legjobb SW?
Én a 300-at raktam fel, de állítólag a legelső meg a 200-as jobb.
Valaki tud róla nyilatkozni?
A 300-as a jobb, akkuszempontból mindenképp.

Nekem 200-as van, az én használatomnak bőven megfelel akkuszempontből is.

Nekem semmi bajom nem volt a 400-as sw-el. 
Mióta eladtam a f*st@licsk@ E52-m, azóta nyugodtan alszom és nem szedem a Xanaxot! "Ha megdöglik a tehenem, dögöljön meg a szomszédé is!" Én ilyen vagyok! Ilyen a világ is!

Erről, ha lehetne, bővebben...
Merry Crisis and a Happy New Fear!

Holnapra összeütök egy leírást képekkel linkekkel, most sajnos nincs időm, de annyit elmondhatok, hogy 100%-ban működik, tegnap raktam újra vele az E51-em 400-as SW volt rajta, most 300-as van és szembetűnő a gyorsulás.
Windows 7 x64-en próbáltam ,de kompatibilitási módban, mert a program az XP-t jobban szereti, azonban vigyázat: Legalább annyira kockázatos mint a Phoenix-es módszer, tehát kezdők ne menjenek bele.

Áh nem is kell, itt van egy angol leírás, regisztráljatok be ide: [link]
Firmware-ek szintén vannak itt, Phoenix szükséges, hozzá, előbb azt kell feltelepíteni.
Aztán a letöltött firmware-t futtatod, a program kicsomagolja a fájlokat a Program files/common files/nokia/packages mappába, ahol lesz egy rm-244 mappa, ezt bemásolod a Phoenix Packages, vagy products mappjába.
Csatlakoztatod a telefon-t pc-suite módban.
Elindítod a JAF-ot a loaderrel, majd kiválasztod az alábbiakat: [link]
Én ezt a SW-t raktam fel: [link]
Phoenix innen: [link]
Unlockolni, biztonsági kódot resettelni, meg sok mást lehet, de csak óvatosan.
Ha károgna a Vista/7 miatt, a dotsisről leszeditek az 1.2-es loader-t azt XP kompatibilitási módban futtatva működni fog.
Előtte a PC-suite szoftvert törölni.
[ Szerkesztve ]

Nekem sincs semmi bajom a 200-as sw-vel...


Kedves Nokia rájött, hogy a 300-as szofttal olyan gyors az E51, mint egy iPhone, vagy egy N82, tehát még saját magának is konkurenciát állít vele, ezért gyorsan vissza kellett butítani meg lassítani, így hát kiadták a 400-as szoftot. De legalább stabil a 400-assal is, nekem még nem volt gondom vele.
Sony Ericsson Elm / J10i
Ti tudtok ajánlani valami olyan időjárás progit, ami a desktopon is megjelenik, és állandóan látom?

Handy weather
Esetleg:
Foreca weather
[ Szerkesztve ]
http://digitv.dotnetnuke.hu - ! DigiTV felhasználók oldala

A 300 stabilitásával, sem volt gondom.
300
Pro: Gyors, lehet hackelni
kontra: ébresztési gondok kikapcsolt állapotban
400
Pro: ébresztés mindig jó, "újabb"
kontra: lassú, nem lehet hackelni, 1-2 alkalmazás csinál furcsaságokat
Tehát aki nem használja a kikapcoslt ébresztést egyértelmű melyik a jó, sőt még az ébresztési gondokkal is inkább a 300-ast érdemes választani.
[ Szerkesztve ]
Nem akar frissíteni időjárást a handy 

200as nekem is tökéletes, pedig van fenn ez-az

használja már valaki az új Nokia Ovi Suite-ot? másnak sem működik rendesen, vagy csak nálam bugzik? 
nem hajlandó az üzeneteimet/képeimet szinkronizálni, csak a contactokat
a régi pc suite-tal nem volt gond, pedig ovi suite elvileg már win7 kompatibilis...

Mivel használtan vettem, a billentyűzetcsere után ami már megvolt, most egy előlap+plexi combó cserén is gondolkozom, csak mindenhol elég húzós árban (gyorsbolt 7K körül, máshol találtam 5K körüli áron is). Úgyhogy ezen még filózom, hogy megéri-e, annyira azért nincs leharcolva, de szebb lenne egy hajszál-karctalan új plexi, meg lehet, hogy még fólia is lenne rajta.
Sony Ericsson Elm / J10i

Mennyibe lesz már úgy a kicsike?
Nem lett volna jobb az új? 

Szépíthesd csak, ha használtam vettem telót én is addig voltam el vele, míg szépítgettem, ráköltöttem egy vagyont, aztán majdnem annyiért tudtam eladni, amennyiért vettem. 
De neked legyen igazad és tartsd meg! ![;]](/dl/s/v1.gif)
[ Szerkesztve ]
(¯`·._.-> http://meroly.c8.hu <-._.·´¯)
Hogy tudom formázni az egész telefont. Mármint magát a telefont is, hogy minden ami telepítettem meg ilyen eltűnjenek. Azaz majdnemhogy gyári állapotra vissza szeretném állítani! 

@Zsé2003: Menü->Eszközök->Beállítások->Általános->Gyári beállítások visszaállítása (kéri a biztonsági kódot). 
@meroly: Igen, ez benne van a pakliban, de hogyha megunom az E51-et, vagy majd nyáron egy kicsit strapásabb teló kell, akkor leveszem a polcomról a Nokia 3720-at, mert azt nem adtam el. 
@nfsu17: hát, 28 volt a tel, 3K körül volt az új bill, az 31, meg ha megveszem az új előlap+plexi(+lehet, hogy hátlapot is adnak hozzá) kombót, akkor azzal együtt már 36. De még az is sokkal olcsóbb az 55-60K-nál, amennyiért a szarh@zi lehúzós GSM botok adják.
Sony Ericsson Elm / J10i
Ezzel a művelettel ugyanúgy minden telepített progim fent maradt a telón...


Akkor jól tetted 
(¯`·._.-> http://meroly.c8.hu <-._.·´¯)
nekem máshogy sikerült. *#0000# asszem, és ezzel lement minden és gyáribeállítás is visszaállt.

Hát ez nem a hard reset kód!
Ezzel a sw verziót tod megnézni!!!!
Mióta eladtam a f*st@licsk@ E52-m, azóta nyugodtan alszom és nem szedem a Xanaxot! "Ha megdöglik a tehenem, dögöljön meg a szomszédé is!" Én ilyen vagyok! Ilyen a világ is!

*#7370# a hard reset
(¯`·._.-> http://meroly.c8.hu <-._.·´¯)

De nem is ez!!!
Mióta eladtam a f*st@licsk@ E52-m, azóta nyugodtan alszom és nem szedem a Xanaxot! "Ha megdöglik a tehenem, dögöljön meg a szomszédé is!" Én ilyen vagyok! Ilyen a világ is!

akadt 1 kis problémám.
Tegnap lemerült a teló ok. ma töltöttem bekapcsolom működik, nézem h kerestek-e erre azt látom h távolítsam el a memória kártyát... nyomtam ok, de nem vettem ki mért tettem volna hisz nem csináltam vele semmit. Telt az idő megen nézem teló megen jelzi.
Kivettem megnéztem minden ok, visszaraktam nem irta már ki de nem látja a memóriakártyát.
Most teló olvasója ment tönkre v csak a memóriakártya döglött meg hirtelen?!
Sajnos a laptopot eladtam amibe volt olvasó igy ez az 1etlen amivel tudnám tesztelni...
Remélem a telónak nincs baja, a kártya pótolható csak a rajta lévő adatok nem 
-TiMoN- ( Prohardver!... ''mert megérdemlem... szerintem... szerinted?!") - - - - -> Olcsó wowgc nálam, ha érdekel írj! --> http://wow.fantasztikus.net/

Softreset – a telefon nem formázódik le: *#7780#
Hardreset – visszaállítjuk a gyári állapotra a telefont, minden törlődik. Biztonsági kód kell: *#7370#
Vagy kikapcsolt állapotban tartsuk egyszerre lenyomva a zöld hívásgombot, a csillag gombot és a 3-as gombot, majd kapcsoljuk be a telefont.
Merry Crisis and a Happy New Fear!
Igaz! Tényleg azt pötyögtem be, csak elírtam 

Üdv.
Kéne egy kis segítség.
Nem találok olyan programot amivel megtudnám nézni a letöltött nokia e51 -re való témákat.
Létezik ilyen?
Előre is köszönöm Gyuri 
Privátra illik válaszolni:) Üdv Gyuri

update: memória kártya jó. Telefon viszont 1ik napról a másikra nem látja.
Nem esett le semmit ne csináltam vele 7vége volt ágyon pihent a teló :S
valami 5let?
-TiMoN- ( Prohardver!... ''mert megérdemlem... szerintem... szerinted?!") - - - - -> Olcsó wowgc nálam, ha érdekel írj! --> http://wow.fantasztikus.net/


Amit linkeltél, azzal biztosan horzsolni fog... Az itteni tapasztalatok szerint 8 gigáig tudja kezelni a telefon a kártyát.
Holnap majd jól beletépünk....

Szia,
itteni tapasztalatok alapján 16GB-ig kezeli a kártyákat, az ellenjavalt típus a KINGSTON 4GB-s, az már sokszor nem volt jó A Legjobb a SanDisk vagy Nokia előbbi megfizethető, utóbbi bombabiztos.
Üdv
Cabi
Linux is like a wigwam: No windows, No Gates and an Apache inside

Én ezt még tovább pontosítanám.
Ahogy én olvastam a tapasztalatokat (illetve saját tapasztalatból), az van, hogy sima microSD kártyában, azaz 2 GB-ig majdnem teljesen mindegy milyen márkát veszel (nyilván a kínai hamisítványokat és a noname cuccokat kivéve), viszont 4-16 GB-os kártyánál - azaz microSDHC kártya esetén - már nem mindegy a márka. Volt gond mind 4, mind 8 gigás kártyákkal. Ha 4 gigás vagy nagyobb kártyát veszel, akkor mindenképpen SanDisk vagy Nokia, a többi lutri.
4 giga alatt viszont majdnem teljesen mindegy, nekem is egy 2 Gigás Kingstonnal megy több mint egy éve, probléma nélkül.
VISTA = Very Insane Step Towards Armageddon