ha lesz bármi, az tagsági rendszer lesz, extra dolgokkal. ilyenekre gondolok, mint egyedi arckép akkor is, ha nem vagy még őstag, esetleg egy zárt fórum (szemét módon kizárva a sok vérpistit a "normál" fórumon -- csak itt ugye ha ez a normál fórumok színvonalesését hozza, az sem jó), talán valami nem publikus szerkesztői blog, ahova felkerülés előtt kerülnek infók tesztekről, esetleg spéci nyereményjátékok (ez meg asszem az adóhivatal miatt borul), ilyesmi.
kérdés, hogy ez 20 embert érdekelne, vagy ezret. mert ha az utóbbi, abból komoly bevételt lehetne faragni az oldalnak, és jelentősen könnyítene a piaci nyomáson, ami most rajtunk van.
az a baj, hogy örök pesszimistaként úgy gondolom, hogy inkább 20, mint 1000 érdeklődő lenne. lehetne még a hardverapróval variálni (ez-az sms-be kerül stb.), de az is egy bonyolult rendszer, és gondolom mindenki apronetezne onnantól inkább.
Elindult a PH! blog, csekkold a főmenüt!

"nem hülye, legfeljebb egy talán, rossz módszereket erőltető, konzervatív felfogású üzletember"
Tehát hülye.
Hogyne lenne hülye az, aki 2009-ben még nem látja, hogy hova fejlődik a világ. Üzletemberként. Balfasz, inkább. Ugyanakkora balfasz, mint a kiadók és az artisjus/asva-féle jogvédőknek nevezett önfenntartó rablóbanda.
Ne mondja már nekem senki, hogy egy ilyen-olyan közgáz diplomás 30 éve szakmában lévő ember ne látta volna a nyomtatott sajtó visszaszorulását, az internet adta (ingyen) lehetőségeket és azt, hogy ma már nem feltétlen kell többmilliárdos média birodalmat üzemeltetni ahhoz, hogy hiteles, igényes és ingyenes hírforráshoz jusson az ember.
Nem, nem.
Ahogy a kiadókank végre rá kéne jönniük arra, hogy mit kínál az internet, hogy nem milliárd dolláros költségvetésű hulladék filmeket, zenéket, játékokat kéne árulni, aztán verni a nyálat, hogy csődbe megy "szegény" universal és hasonlók, melyek akár országok éves költségvetési összegeivel összemérhető gázsikat adnak a szemét produkcióra, de még inkább az aktuális "szupersztárnak", hanem üzleti modellt kellett volna váltaniuk úgy 10-15 évvel ezelőtt. Csak hát ők ragaszkodnak az elavult, túlkoros életképtelen, de az ő egzisztenciájukat igen magasan tartó modellről. Váltani kellett volna gyerekek. Emberibb hozzáállás kéne. Jó lenne, ha végre észrevenné a sok multi, hogy nem az van már, mint 10 éve. Vagy 20. Itt van nekünk a net. Összetart bennünket, embereket, és mi MEG FOGJUK osztani egymással a zenéinket, file-jainkat, filmjeinket.
És ha végre ezek csődbe mennek, eltakarodnak, akkor majd lesznek újra jó filmek, játékok, zenék, mert akkor az emberek nem a kurva pénzért fogják csinálni határidőre egy kiadónak, akinek az egész egy termék, hanem elhivatottságból, ahogy mi is kezdtük, és velünk együtt még sokan. Akkor lesz újra értéke. És azért fizetni is hajlandó lennék.
Mert a tudás mindenkié!
(Kicsit talán elkanyarodtam az eredeti témától, de talán mégis idevág)
"Ne mondja már nekem senki, hogy egy ilyen-olyan közgáz diplomás 30 éve szakmában lévő ember ne látta volna a nyomtatott sajtó visszaszorulását, az internet adta (ingyen) lehetőségeket és azt, hogy ma már nem feltétlen kell többmilliárdos média birodalmat üzemeltetni ahhoz, hogy hiteles, igényes és ingyenes hírforráshoz jusson az ember."
Szerintem nincs ember ezen a Földön - és nem is volt -, aki az IT terület ilyen robbanásszerű fejlődését láthatta volna, hiszen maga az IBM is azt gondolta, hogy a PC-ből évente alig pár darabot tud majd értékesíteni. Ehhez képest a C64-ek letarolták a világpiacot, majd ugyanezt megcsinálta a PC is. Hogy ehhez társul egy világméretű hálózat is, azt nem hiszem, hogy ennyire előre lehetett volna látni.
Ettől függetlenül a Murdoch-ról alkotott véleményeddel egyetértek, ő szintén azok közé tartozik, aki inkább visszamászik a fára...
Csendes mély lila a tenger, kedves, ajkad sósan, nedvesen ér, kér... Magába zár ez a titkos óceán.
Az a baj,hogy amiket írtál, az szerintem nagyon kevés egy fizetős rendszerhez. Ennyi bevételt talán még egy sima donate gomb is hozna. Nyilván olyan rendszert kell kialakítani, ami a jelenlegi oldalakat nem érinti (a zárt fórum ezért nem jó megoldás). Pl csicsásabb hozzászólás engedélyezése, hosszabb szerkesztési idő, az egyedi arckép jó ötlet, esetleg választható stílus a lapokhoz, ilyesmik.

Emberek kitaláltam 
Fizessünk a PH-nak hogy reklámmentes és színvonalsabb legyen. Sokkal többen leszünk előfizetők mint most ingyenes tagok mert hát a színvonalat meg kell fizetni nem? 
Vagy várjá csak belegabalyodtam. Most is színvonalas csak van pár reklám és ingyen van. És a gugli is kirakja ha keresem. Na most nem tudok dönteni. Áhh fene az egészbe...

Csere érdekel komoly cucokra? Mik azok a Cucok?? "A cucoknak két alfaja van. Az egyik komolytalan mindenhol megtalálható. A másik alfaja a komoly(cucokusz komolyikusz) na ez van neki ez sokkal ritkább" By:5teve
kíváncsi volnék, magyarországon hányan klikkolnak a donate gombra... 
Elindult a PH! blog, csekkold a főmenüt!
donate gombbal nem lehet eltartani egy ekkora céget, de egyszeri alkalommal jól működhet a dolog, vannak rá példák.
#51: az a baj azzal, amit írsz, hogy én pl. 4-5 évente veszek új telót, 5-4 évente egyszer igen érdekel, hogy mit írtok a mobilarénán, közben meg zéró. Szóval én inkább a pesszimizmusodat osztom.
[ Szerkesztve ]
a PH! kedvenc ISP-trollja (C) Tyberius
ha ezek csődbe mennek, semmilyen film nem lesz.
a PH! kedvenc ISP-trollja (C) Tyberius
azért nem tudom, hogy pl. ebben az arcképesben üzletileg mekkora lehetőség van, mert aki tényleg fizetne érte - úgy van vele, hogy kap akkora értéket itt, a fórumon, hogy neki az egyedi arckép megér valamennyi pénzt - az már szerintem közel jár ahhoz a szinthez többnyire, hogy ingyen is egyedi arcképre tehessen szert.
a zárt fórum talán azért nem biztos, hogy jó, mert nekem úgy tűnik pl. a médiaajánlatotok alapján, hogy a látogatottságnak igen nagy része a fórumon csapódik le, ez pedig bizonyos fajta közösségi életet feltételez (ez érzékelhető is persze). namost ha a közösség feldarabolásra kerül, akkor kérdéses, hogy megmarad-e a jelenlegi szintjén, mind a közösségi élet, mind az ezzel járó látogatottság.
szerintem ha valamiért pénzt kértek, annak legyen relative magas hozzáadott értéke (én ilyet egy egy egyéni avatarnál kevésbé érzékelek, mint egy tesztnél, vagy hasonlónál), különben, ahogy te is írtad, talán inkább a 20 felé közelíthet az érdeklődők száma - ráadásul mindenki csak egyszer fizet egy egyéni avatarért.
a szerkesztői blog ilyen szempontból tényleg jó, bár annak ugye folyamatos költség oldala is van(míg egy weboldal átalakítás egyszeri beruházás), hiszen a szerkesztők többletmunkáját ki kell fizetni.
javasolták továbbá korábban, hogy a reklámmentességért lehessen fizetni - alapvetően ez sem rossz szerintem, de egyrészről aki ide jár, az sokszor amúgyis használ valamilyen reklámblokkolót, másrészt meg ki kell számolni, hogy átlagosan mennyi reklámmegjelenés jut egy aktívabb felhasználóra (olyanra, aki fizetne a szolgáltatásért), és megtudni, hogy mennyit veszít ezzel a cég, és ennek megfelelően kalkulálni egy árat - viszont kérdés, hogy a reklámozónak vagy a fórumozónak/cikkolvasónak ér e többet egy adott lapletöltés.
ami még kitörési pont lehet szerintem, az egy profilba illő webshop. A CEMP-nek is bejött az, hogy övék a bookline egy része, és remekül tudják hirdetni az Indexen - ti itt kiváló reklámot csináltok számos terméknek, és ha egy cikk vagy teszt után odaírjátok, hogy itt és itt meg lehet venni, azzal önmagatoknak is jó reklámot csináltok, továbbá biztos vannak folyamatosan kiadatlan reklámfelületeitek főleg mostanában, ott is hirdethetitek saját magatokat.
úgy tervezték, hogy kibirjon egy atomtámadást is. De nekünk komolyabb fegyvereink vannak, mint pl Béla bá, a földmunkagépkezelő
az utolsóra válasz a bitmarket.hu, hamarosan indul. a többiben sajnos egyetértünk nagyjából.
Elindult a PH! blog, csekkold a főmenüt!

Ez nekem nagyon tetszik köszi a linket 
Remélem a kollégáid nem köveznek meg mert beraktad elindulása előtt 
Csere érdekel komoly cucokra? Mik azok a Cucok?? "A cucoknak két alfaja van. Az egyik komolytalan mindenhol megtalálható. A másik alfaja a komoly(cucokusz komolyikusz) na ez van neki ez sokkal ritkább" By:5teve
jól néz ki, és talán a csoportotok látogatottsága elég lehet ahhoz, hogy ki is tűnjön a többi közül, habár én nem teljesen erre gondoltam, sokkal inkább arra, hogy betörtök a kiskereskedelmi piacra.
úgy tervezték, hogy kibirjon egy atomtámadást is. De nekünk komolyabb fegyvereink vannak, mint pl Béla bá, a földmunkagépkezelő
Hát, 20 embernél talán többen 
A megoldás szerintem is abban van, hogy érezhető többletet adjatok a pénzért. Az egyedi avatart én nem érzem elégnek. A zárt főrum is visszaüthet.
A reklámmentesség viszont jó ötlet lehet. Többen írták, hogy az olda miatt nem tiltják a reklámokat. Egy részük talán még hajlandó is lenne fizetni. Érdekes lehet kiszámolni, hogy egy emberre mennyi reklámbevétel jut (a médiaajánlat alapján - abszolút nem hozzáértőként számolgatva - nekem kb 50Ft/hó jött ki. Hümm, elég kevésnek tűnik, lehet, hogy valamit nagyon benéztem.
)
A saját bolt viszont nem biztos, hogy jó. Esetleg felmerülhet, hogy egy-egy terméket csak azért dícsértek, mert tele van vele a raktár 
voltak tervek erre, de alapvetően "újságírók" ("médiacég") vagyunk, ahhoz értünk. a logisztika, gariztatás, vevőszolgálat stb. iszonyatos meló, amihez közünk sincsen. szerintem csak szétvernénk magunkat.
Elindult a PH! blog, csekkold a főmenüt!
medián szerint nagyságrendileg havi 700e egyedi user olvasgatja a portáljainkat (az összeset együtt). ha előfizet 1000 ember, és ők nem látnak reklámokat, nem változik semmi szerintem a kampányok statisztikáin.
amúgy lett közben egy - talán - jó ötletem (ph-s relikviákkal összekapcsolni az egészet), úgy már egész jól hangzik.
Elindult a PH! blog, csekkold a főmenüt!

Köszi, hogy elárultad, hogy fogalmad sincs a témáról 
Nyilván az 1000 ember nem fog hiányozni a statisztikából (bár valszeg a PI nagyobb részéért felelősek). Kérdés, hogy hoznak-e annyi bevételt, hogy legalább a fejlesztés kötségeit megtérítse.
Ha relikviákon polót/bögrét/egéralátétet értesz, az tényleg jó ötlet lehet. Ha nem, akkor nem tudom mit (az első tesztelt alaplap, vagy egy szerkeszőségi forgószék nem tudom, mennyi embert hoz lázba
)
A saját bolt ellen a pdamania-t (mostmár technet) tudnám még felhozni: először csak nem látták szívesen, ha valaki egy konkurrens boltra hivatkozott, aztán már tiltottak is lettek ezek. Szerintem sok embert vesztettek vele
(bár nyilván a kérdés, hogy a másik oldal hozott-e annyit, hogy ez megérje)

Azért logikusan végiggondolva látnotok kell, hogy ez az ügy nem annyira fehér, és fekete mint amilyennek elsőre tűnik. Gondolkodjatok el egy kicsit azon, hogy mi is az a "kereső", illetve mi a "tartalom szolgáltató", illetve hogy ki az, aki eme két gazdasági tényező közül, megélne a másik nélkül is. Hiába van keresőd, ha nincs mit megtalálni. Kereső nélkül az internetes portálok is hasonlóképpen szegmentálódnának, mint a papír alapú újságok piaca.
A times, vagy a sun, mint nagy múltú lapok, pusztán a nevükkel, gazdasági erejükkel, és elismert minőségükkel magukhoz vonzzák az olvasókat. Ha te az újságárusnál hírlapot szeretnél, jobb eséllyel veszed meg ezeket a kiadványokat, mint valamelyik kisebb, perifériára szorult lapot.
A google belerondít a képletbe, mert a hírkereső nem a fenti tényezők alapján válogat, így könnyen megeshet hogy ugyanaz a hír egy blogger weboldaláról előbbre kerül a találati listában, mint a nagyok. Még siralmasabb a helyzet, ha pl az adott blogger, esetleg éppen valamelyik nagyobb szaklap hírével népszerűsíti magát copy+past megoldással megspórolva a hírszerzők munkáját, ami nem kevés pénz, valamint ráfordított idő, és munka. Így nehezebb megélni, és nehezebb tudatosítani az olvasókban, hogy valami mást, jobbat kapnak ha ellátogatnak pl a times weboldalára. Ráadásul a legnagyobb "hírszállítók" háttérbe szorulásával, az interneten publikált anyagok erős minőségi zuhanásnak is indulnának, éppen a fent említett hírlopások miatt, hiszen nem volna mit ellopni.
Fentiekből következik, hogy nem állja meg a helyét az az érvelés, hogy a google "segít" a lapoknak, mert egyáltalán nem ezt teszi. Az ellenlábasok pedig keresik a megoldást a problémára, mert féltik a pozícióikat.
A fő probléma ezzel az egész miskulanciával az, hogy van valaki, aki előállít valamit, meg vannak, akik ezt fogyasztják. A piacon az ár mindig alku kérdése. Kiállni a népek elé toporzékolni, mint az óvodás, hogy akkor is fizetni fogsz, akkor is fizetni fogsz, az egyrészt gyerekes, másrészt a piac szokásainak alapvető felrúgása.
Hogy ő úgy döntött, hogy fizetni fognak, az nem tény, hanem az ő álmai. Hogy valóban fognak-e fizetni, majd a piac eldönti. Az a szándék, hogy kizárja az olvasót a hírek árának meghatározásából, téves, a pénz az olvasónál van, ő fogja eldönteni, hogy hajlandó-e fizetni vagy csődöljön be az egész kóceráj. Hiába erőszakolja a diktatórikus ötleteit, vagy hajlandó lesz "megegyezni" az olvasókkal a mostaninál kicsit demokratikusabb színvonalon, vagy tönkreteszik.
Az meg egy vicces mellékszál, hogy olyan dolgokkal fenyegetőzik itt (gugli kitiltás), amit lassan két éves gyerek is meg tud csinálni egy robots.txt-vel, ezzel magát erre a szintre degradálta le. Ha valóban komolyan hiszi, hogy a google neki káros, akkor meg kell nyitni egy editort, ki kell tölteni azt a tetves fájlt, oszt jónapot, ez közel sem akkora horderejű intézkedés, ami tévériportot igényel. A tévériporttal valójában nem oldotta meg a problémáját (azt az editorral lehet, két perc alatt), csak mártírkodni próbált. Ez a mártírkodás verte ki sokak szemében a biztosítékot, szerintem.
a PH! kedvenc ISP-trollja (C) Tyberius
kereső kb= kereskedő
hírportál kb= termelő
nos, a mai világban sem a gazdák, termelők kaszálnak igazán. sőt, kínjukban már levágott marhafejekkel tüntetnek és kaját öntenek a tengerbe. a ... kereskedő viszont kövér árréssel dolgozik. marxot is rohadtul zavarta ez, ki is talált rá mindenféle megoldást (mielőtt kapok az arcomra: amit mások máshogy valósítottak meg).
az mindenesetre biztos, hogy én is "szívesebben" (azaz: jobban megérné, sokkal) működtetném a hírkereső.hu-t mint a prohardvert...
Elindult a PH! blog, csekkold a főmenüt!

Hiába van keresőd, ha nincs mit megtalálni
Hiába van híred, ha nincs kinek eladni. Ha nincs kereső, nem jönnek az emberek. Inkább oda mennek ahova a kereső vezeti őket: a konkurrenciához. Ha meghallok egy hírt a rádióban ami érdekel, a f.szom fogja végigbogarászni minden újságot hogy melyikben szerepel éppen, inkább google beír, eredmény kidob, katt. Ez a 21. század, a való világ!
[ Szerkesztve ]
HTC HD2 (Leo) - ThinkPad X200s (1440x900/12.1", 4 GB DDR3, 128 GB Gskill Falcon) + X200 Ultrabase - Core i7-965 EE, Gigabyte EX-58-UD5, 12 GB Kingmax 1600/CL7, Sapphire 5970 OC, Intel X-25M G2 160 GB, HP LP2475W

Igen, a kereskedő húzza le a nagy sápot, mart az ven felül. A munkahelyen meg a munkaadó húzza le a munkást, mert megteheti. És nemcsak a híriparban.
Azonban a google nem erőszakolja rád magát, ott a lehetőség hogy kivond magad a keresésből, és ezzel az emberek figyelméből. Pont a google a legrosszabb példa arra amiért a Murdoch veri a nyálát.
[ Szerkesztve ]
HTC HD2 (Leo) - ThinkPad X200s (1440x900/12.1", 4 GB DDR3, 128 GB Gskill Falcon) + X200 Ultrabase - Core i7-965 EE, Gigabyte EX-58-UD5, 12 GB Kingmax 1600/CL7, Sapphire 5970 OC, Intel X-25M G2 160 GB, HP LP2475W
a kereskedő sem erőszakolja rád magát, termelőként jogod van elhajtani a tescót melegebb égtájakra... csak ugye, annyi történik, hogy rád rohad a kukorica, semmi más. az is világos, hogy a piaci automatizmusok vezettek idáig. más kérdés, hogy ez összességében jó-e.
Elindult a PH! blog, csekkold a főmenüt!

Jó, de itt azért rinyál a Murdoch mert nem képes még egy robots.txt-t se megírni a saját üzletének rontása érdekében, inkább követelőzik mint egy kisgyerek hogy mások oldják meg a problémáját. Csak abba nem gondol bele hogy a 21. század emberének fogalma sincs mi az a cnn.com és hasonlók, sőt még a google.com-ot se pötyögi be, egyszerűen a böngészőbe beállítja alapértelmezett keresőbe, aztán rábíz minden keresést, és oda kattint ahova az vezeti. Ha kizárja magát a keresési eredmények közül, senki se fogja megtalálni a híreit. Na akkor fog igazán nyafizni.
HTC HD2 (Leo) - ThinkPad X200s (1440x900/12.1", 4 GB DDR3, 128 GB Gskill Falcon) + X200 Ultrabase - Core i7-965 EE, Gigabyte EX-58-UD5, 12 GB Kingmax 1600/CL7, Sapphire 5970 OC, Intel X-25M G2 160 GB, HP LP2475W