Ki mondta hogy nem az emberek fizetik meg? Szomorú és felháborító +1 adó a már amúgy is sarcolt szolgáltatás után.
Nokia Lumia 920 + iPad 3.
Ki mondta hogy nem az emberek fizetik meg? Szomorú és felháborító +1 adó a már amúgy is sarcolt szolgáltatás után.
Nokia Lumia 920 + iPad 3.

Nigériában van hasonló adó.
Hiába, a jót csak jótól lehet tanulni.
Gratulálok.
Az erőszak a gyengék végső menedéke. (Isaac Asimov : Alapítvány)

Ráadásul, ha jól tudtam kibogarászni az emelés módját, akkor már akkor is fizetünk amikor még nem kéne. Pl. emelik havidíjat(céges előfizetésnél), annak pedig semmi köze ehhez, illetve ha jól emlékszem az első tíz perc adómentes, vagy limitálták a havi maximumot is, de hát kit érdekelnek ezek az apróságok, a lényeg, hogy itt az alkalom egy "kis" lehúzásra, újfent. És ezt kőkeményen ki is használják, persze úgy vezetik ezt elő, könnyes szemüket törölgetve, mintha ez nekik fájna. 
[ Szerkesztve ]

Igen, erre számíthattunk. Mindig a végén csattan az ostor...

Azt már az elején lehetett tudni hogy a szolgáltatók úgy fognak árakat emelni hogy abból extra profit is legyen... (Ha valakinek ez nem tetszik úgyis vígan a kormányra fognak mutogatni.)
Márciusban jár le a rabságom, sajnos nem mondhatom fel kötbér megfizetése nélkül. Azt visszaváltok prepaid-ra és elmehetnek oda. Meg mellé adatcsomag azt kész, de majd azt is adóztatják külön, csak várjuk ki. 
Armagedown: s végül mindenki jól jár, csak az előfizető nem. ![;]](/dl/s/v1.gif)
[ Szerkesztve ]
Nokia Lumia 920 + iPad 3.
(#8) Armagedown

Nem kell háborogni , én is megtettem volna ugyanezt.
Jó döntés volt ez az adó.
Nokia 3220 -> Nokia 6280 -> Nokia 6300 -> Nokia N73 -> Samsung Galaxy Gio

nem vagy köteles elfogadni az emelést. nyugodtan felmondhatod most is.
De készülék kedvezménnyel vettem a csomagom akkor is?
Mert akkor rohanok.
Nokia Lumia 920 + iPad 3.

jólkibaszbrálsz a szolgáltatókkal, ha az eddig 30 forint helyett 50ért fogsz beszélni prepaid kártyával ![;]](/dl/s/v1.gif)
Nem vagyok hős, egész nap internetezek.
Pont úgy cseszek ki, hogy nem fogok beszélni. Majd írok az illető FB oldalára, manapság már mindenki online amúgy is. 
Nokia Lumia 920 + iPad 3.

akkor se. ha meg az adóra hivatkoznak mondd hogy az nem a te adód hanem az övüké, neked ahoz semmi közöd.
szerk: bár a tényleges bevezetést meg kell várnod.
[ Szerkesztve ]

Ezt a huszonegynéhány milliárdot sokkal közelebb is megtalálhatta volna a t.
döntéshozó.
Nem mindig a bevételi oldalon kell emelni, néha elég egy-egy lyukat betömni a feneketlen zsákon. És még lehet, hogy a PR értéke is nagyobb. Persze én nem tudhatom, hogy a Te számládat ki fizeti.
Az erőszak a gyengék végső menedéke. (Isaac Asimov : Alapítvány)
Ja kösz akkor megyek majd asztalt verni. 
Nokia Lumia 920 + iPad 3.

Két nagy probléma van a feltöltőssel, az egyik, hogy időhöz van kötve a feltöltésed lebeszélhetősége(telenort tudom(azt hiszem): 1 vagy 3 hónap és 1 év), illetve egyáltalán a szám (részedre)fenntartása is(ez meg a lebeszélhetőség lejárta után mindössze 1 hónap!). Sőt miután lejárt a feltöltésed lebeszélhetősége, és indul az egy hónap "türelmi idő"(vagy mitom' én minek hívják) már téged sem tudnak hívni, simán kikapcsolnak a hálózatból erre az időre. Szóval ha feltöltős kártyát akarsz, akkor mindenképp lehúznak, ha beszélsz ha nem, persze az 1 éves lebeszélhetőség elég jó opció(-nak tűnik), nem is kel túl nagy összeggel feltöltened, viszont a percdíjak...áhh nem is folytatom.
Esetleg arra jó, ha mondjuk felnyomsz rá 3 ezret, hogy egy évig legalább ugyan azon a számon vagy elérhető.

van (lesz) 3 másik szolgáltató, abból 2 még nem emelt díjat.

Te hiszel még a mesékben?

a tényekben hiszek. és az azt mutatja, kettő még nem emelt díjat.
[ Módosította: daa-raa ]
Hiába no, szép szavakkal lehet etetni, terelgetni az ilyen embert...

Érdekes emelések. És hozzányúltak a céges előfizetések egymásközt ingyen opciójűhoz is. Na meg a nekik előnytelen relatív alacsony havidíjú szerződéseket kezdik felmondani..

Ha elolvastad a cikket, akkor ott van, hogy a lakossági számlás előfizetéseket nem érinti, csak a percdíjakat, és nem a havidíjat. A percdíjakat meg amúgy is szokták emelni titokban, amiről természetesen senkit sem értesítenek.

most akkor essen mindenki letargiába és vágjátok fel közösen az ereiteket. illetve javaslom, a "még" szó jelentésének értelmezését.
Hagyd rá, mert ő egy [link].
Nokia Lumia 920 + iPad 3.

Milyen tények? Hogy még nem közölték, mikor, mennyivel, milyen módon emelnek? Gondolod, hogy nem fognak emelni? Arra megy ki a játék(többek között), hogy a sok észlény gyorsan velük szerződjön, abban hiszemben, hogy ők nem emelnek, de aztán jöhet a mehet. De ne legyen igazam!
Egyébként a többiek sem emeltek még, ha már csűrni-csavarni akarod a dolgot.
(#26) Narxis: Ki is használják rendesen a lehetőséget a legeltetésre, a manna adott a ...nyáj is, hát kell ennél több.
[ Szerkesztve ]

Telekom tényleg kivár.

várj, nem tudtam, hogy az én gondolatom, és elképzelésem, esetleg esélylatolgatásom befolyásolná a jelenleg érvényes tényeket. Tudod, hiába gondolom úgy, és hiába baromi nagy az esélye, jelenleg mégis az a tény, hogy nincsenek földönkívűliek.

Oké, legyenek tények: Jelenleg senki nem emelt, ennyi. Miről is beszélünk, hmm?
És amíg várunk az eseményekre: [link] 
[ Szerkesztve ]
Én mióta bejött az első prepaid csomag azóta azt használom, semmi bajom vele. Nincs az hogy jön a számla és összesek akkora szám van rajta, addig és annyit beszélek amennyi a keretem és ennyi.
[ Szerkesztve ]
"Tájékoztatjuk, hogy a Cartoon Network tévécsatorna annak agresszív tartalma miatt került ki kínálatunkból"

ki lehet facsarni, meg játszhatod az értetlent is.
azért én majd jót röhögnék a markomba, ha ez a két szolgáltató szépen emel, a T meg nem és a végén ezért ő jár jobban.

Az, hogy tudod(?) kontrollálni, nem egyet jelent a megérivel. De szerintem felesleges ezen vitázni, a villanyt sem fizeted előre, a vizet sem, stb, csak a telefont, ha valaki nem tud "ésszel fogyasztani", akkor azon a feltöltős sem segít.
(#39) MCGaiwer: Nem én kezdtem játszani az értetlen, vagy a csűrcsavart(igaz rátettem nem egy lapáttal mindkettőre, de a "kezdőrúgás" nem az enyém
).
Még egy kérdés: szerinted én örülök az emelésnek? Nem, csak épp a mesékben sem hiszek. A Telenor már rég tudja többiek szándékát, ennek tükrében emelt ahogy emelt, a többiek meg nem hülyék, nem fogják kihagyni ezt a ziccert az extra profitra, csak még kivárnak. De mint ahogy írtam volt korábban, ne legyen igazam!
[ Szerkesztve ]
Ha keveset beszél megéri, én például az utóbbi 1 évben elég durván megváltoztattam a telefonálási szokásaimat, ma már lényegesen kevesebbet beszélek. Viszont az az 1 GB adat/hó az kevéske már, a komolyabb tartalomfogyasztáshoz.
Nokia Lumia 920 + iPad 3.

öö pill, extra profit? ezt a pénzt elméletileg az államnak kell kifizetniük. szóval, hacsak nem trükköznek ezzel kockáztatva egy jókora büntetést akkor max 0ra jönnek ki az emeléssel. viszont, ha a T nem emel, így jópár új előfizetőt szerez, akkor ő valóban extra profitot fog termelni.
nem is említem az állami szolgáltatót, ami nyilván a 2 forintot nem teszi rá, mivel amúgy is csak a saját zsebébe teszi bele a pénzt...

Ha keveset beszélsz gondolom feltöltöd 900 forinttal, az pont egy hónapig jó, ha lebeszéled mindet, ha nem, aztán kikapcsolnak a hálózatból de még egy hónapig tartják a számod, majd mindezek után buktad a számot is, már ha nem töltesz rá. Szóval kénytelen vagy feltölteni az első egy hónapon belül, ha nem akarod elbukni az előbbi feltöltésed maradékát és/vagy nem akarod, hogy kikapcsoljanak egy hónap után, ha meg nem akarod bukni a számot se, akkor kénytelen vagy feltölteni legalább a második hónapban. Mi ez ha nem lehúzás? De hogy kinek mi éri meg, az valóban már egy másik kérdés, ebben nem kéne vitáznom, ebben igazad van(meg a többieknek is), ezt belátom, ez már nagyon szubjektív dolog.
Már villanyba meg gázba is van előrefizetős óra, bárkinek elérhető január óta
Én mondjuk nem élek vele, de telefonba ehhez szoktam hozzá. Rányomok 3-4 hónaponta 3 rugót és nekem elég. Legtöbb emberkével már msn facebook al tartom a kapcsolatot több éve. Ez csak durvulni fog most, ennyi.
[ Szerkesztve ]
"Tájékoztatjuk, hogy a Cartoon Network tévécsatorna annak agresszív tartalma miatt került ki kínálatunkból"
#4 DRB: a havi tíz perc magánemberekre vonaktozott, nem cégekre. Ahogy a limit is eltérö volt.
[ Módosította: daa-raa ]
Part to Part | Status:122% completed | Estimated time remaining:1193hr 2min 30sec

Te elolvastad a cikket egyáltalán? Az első tíz perc után nem kell adózni, az előfizetések után nem kell adózni, maximum adó van /hó. Ennek tükrében fuss át még egyszer a cikken aztán nyilatkozz az extra profitról, légy szíves.
(#46) Kopi31415: A magánszemélyeknek is az első perctől emelkedik a díj, nem tartják be a 700 forintos(cégeknél 2500?) limitet sem, a cégeknek meg az előfizetést is emelik. Na ezek a tények és nem amit MCGaiwer kolléga emleget egyfolytában.
[ Szerkesztve ]

DRB: szóval, hacsak nem trükköznek ezzel kockáztatva egy jókora büntetést
[ Módosította: daa-raa ]
Három másik?
Van a Vodafone, a T-Mobil és a Telenor. Több - egyelőre még - nincs. A Postafon (vagy hogy hívják) csak egy virtuális szolgáltató, az kénytelen emelni a Vodafone-nal.
Go for the eyes, Boo, go for the eyes!