2013. május 20., hétfő

Hozzászólások

(#1101) mcs válasza bartucc (#1075) üzenetére


mcs
(senior tag)

Ahogy Dani mondta, én használtam már 64est illetve 32est is 2 gigával. :)

Sokan mondogatják, hogy 64es wint az használjon, akinek 2nél több gigányi ramja van, de ezt megcáfolnám. A 32essel addig nem volt különösebb bajom, amíg több dolgot nem indítottam el rajta egyszerre. Például a hosszas másolás és törlés annyira lefogta a rendszert, hogy mellette a Firefoxot alig bírtam megnyitni, ellenben 64essel laza dolognak bizonyult még a 2 giga ram ellenére is. Főleg, hogy 4 gigád van, a 64es Win7el nagyon jól fogsz járni, és az új játékok minden probléma nélkül elfutnak rajta, hiszen a legtöbbjük fel van készítve 64-bitre. Cod2-t én is néztem rajta pár hete, és teljesen jól ment, a Dirt 2vel úgyszintén nincs probléma.
Nálam régiek közül is csupán 1-2 volt, amivel nem tudott megbírkozni, mint pl. a Quake3 telepítője, de a Heroes 3 pöccre elindul. :DDD

[ Szerkesztve ]

(#1102) Chaser válasza mcs (#1101) üzenetére


Chaser
(PH! félisten)
LOGOUT blog

Az én noteszomon volt 32 és 64 bites win7 2 giga rammal, mind2 fürge volt mint a róka :P de 2 gb ram fölött mindenképp 64 bit. Q3 meg elindul, csak be kell lépni a lemez könyvtárba és onnan indítani, mondjuk nekem nem jött össze, de valszeg driver hiba, win7 hivatalosan nem támogatott a gépen, maxonnál simán ment a hd4200 igp-vel.

szerk: pontosabban elindult nálam is, de csak egy szürke háttér volt, maga a játék ment, csak nem láttam belőle semmit

[ Szerkesztve ]

Optibay HDD keret 2. HDD-hez/SSD-hez, szinte minden notebookba 4000 ft-tól!_Slim DVD házak_2.5" mobilrackek_HTPC remote_USB hang _Érd: http://href.hu/x/ih5a vagy privát

(#1103) Norb3rto


Norb3rto
(őstag)

Itt az ideje egy kis OFFnak :D

Logitech ultra-flat bill 1490Huf
Genius HangK 1490Huf
9800 pro @ xt 128MB Zalman hűtéssel 5490Huf
C3d 9250 Agp 3490Huf
Samsun 500Gb 100/100 8990Huf
Wd 320 100/100 6490Huf
wd160 100/100 5990 Huf

Van 2 egyforma wd raptor 74gb ha vkit érdekelne :D

Óvakodj a csavarhúzóval közlekedő programozótól!

(#1104) mcs


mcs
(senior tag)

Aaaaah, Girls Aloud! :Y :B ;] :DDD
A legjobb képük. :D

[ Szerkesztve ]

(#1105) alázógyík


alázógyík
(senior tag)

Notiba IDE-s HDD-t keresek. SÜRGŐS! :K

Nem vagy ugyan ember. De állatnak túl szép vagy. Kár volna harcban hullanod el.

(#1106) vikcsi


vikcsi
(fanatikus tag)

[link] :U

Rég írtam, de mennyiségi kedvezmény még mindig van :))

ELADÓK: href.hu/x/7wd7 ; IBM Pentium Pro szerver, LENOVO Thinkpad T60, erősítő+hangfalak, Nikon digi fényképező, Panasonic FULLHD kamera, RED DOT, stb... cserélek is; KERESEK régi/hibás CPU-kat gyűjteménybe!

(#1107) trl_master válasza alázógyík (#1105) üzenetére


trl_master
(kvázi-tag)

azt én is keresek, akár többet is! csak nem nagyon találok mostanában...

"Ha belekezdtél hát folytasd tovább..."

(#1108) bartucc válasza Norb3rto (#1103) üzenetére


bartucc
(PH! addikt)
LOGOUT blog

Egy 100/100-as WD-re mennyit kéne rádobni az 500-as Samuhoz, vagy a 320-hoz?

(#1109) D@ni88


D@ni88
(PH! addikt)
LOGOUT blog

Ma bementem a PR Félegyházi ügyfélszolgálatára: és megkérdeztem hogy mi a szándékuk a 6/1megás csomagommal, mert hogy olvastam hogy SÁVSZÉLESSÉG EMELÉS lesz.
Erre a nő benyögi, hogy csak a kis csomagokét fogják növelni...
6/1 az marad 6/1.

(#1110) Norb3rto válasza bartucc (#1108) üzenetére


Norb3rto
(őstag)

Ment privi.

Óvakodj a csavarhúzóval közlekedő programozótól!

(#1111) vikcsi válasza Norb3rto (#1103) üzenetére


vikcsi
(fanatikus tag)

j2 fekete mennyi? :U :D

1111

ELADÓK: href.hu/x/7wd7 ; IBM Pentium Pro szerver, LENOVO Thinkpad T60, erősítő+hangfalak, Nikon digi fényképező, Panasonic FULLHD kamera, RED DOT, stb... cserélek is; KERESEK régi/hibás CPU-kat gyűjteménybe!

(#1112) D@ni88


D@ni88
(PH! addikt)
LOGOUT blog

:U

(#1113) fero02 válasza D@ni88 (#1112) üzenetére


fero02
(PH! kedvence)
LOGOUT blog

:U

(#1115) D@ni88 válasza Maxon (#1114) üzenetére


D@ni88
(PH! addikt)
LOGOUT blog

na ez a csaj se látott fotósbótot:D

(#1116) Jodanovich


Jodanovich
(fanatikus tag)

csőváz! valaki kurta gyorsan árulja el legyen szives, h tom leírtani ezt az msn en kapott vírust, ert össze vissza ugrálnak az ablakok és már idegesít... már mindent felraktam mindennnel írtottam már nod, spyware, msn virus removal mindnennel de egyik se szedi le... tudtok valami megoldást?
(a ne msn ezzél meg, használj ebuddy hsz eket kéretik mellőzni) kösz

Life is Short... Ride Hard!!!

(#1117) bartucc válasza Jodanovich (#1116) üzenetére


bartucc
(PH! addikt)
LOGOUT blog

Kb Forma: c... az ilyeneket baromi nehéz másképp leírtani. :( (ezt a fajtát mondjuk nem ismerem)

(#1118) Ramius válasza Jodanovich (#1116) üzenetére


Ramius
(őstag)

Első lépésként felejtsd el a nodot. Szinte bármit, csak azt ne :D
Ad-aware, spybot keresés megvolt?
Meg szerintem guglizz rá, hátha kidob valami friss removal tool-t.

gyakorlat teszi a mestert...tönkre...

(#1119) kangool válasza Jodanovich (#1116) üzenetére


kangool
(kvázi-tag)

ezek esetleg:

http://www.softpedia.com/get/Antivirus/MSN-Virus-Cleaner.shtml
http://www.softpedia.com/get/Antivirus/Clean-Virus-MSN.shtml

(#1120) poffsoft


poffsoft
(PH! addikt)
LOGOUT blog

Cuccaim

˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙ Betonkeverővel a rák ellen. Védd a nyenyeceket, fűts hóddal! ˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙

(#1121) Jodanovich


Jodanovich
(fanatikus tag)

köszi srácok! ;) majd lesz valami...

Life is Short... Ride Hard!!!

(#1122) vikcsi válasza faragojof (#1099) üzenetére


vikcsi
(fanatikus tag)

e5200 mennyit érne? egyelőre csak kíváncsiságból :)
volna hozzá egy magas gyári hűtő is akár.

ELADÓK: href.hu/x/7wd7 ; IBM Pentium Pro szerver, LENOVO Thinkpad T60, erősítő+hangfalak, Nikon digi fényképező, Panasonic FULLHD kamera, RED DOT, stb... cserélek is; KERESEK régi/hibás CPU-kat gyűjteménybe!

(#1123) D@ni88


D@ni88
(PH! addikt)
LOGOUT blog

1

(#1124) bartucc


bartucc
(PH! addikt)
LOGOUT blog

Kecskeméten hol van hangtechnikás bolt ahol használt erősítőt lehet kapni? Valaki tud valami jó helyet?

Fero: trafód akkor van-e megfelelő?

(#1125) Norb3rto válasza bartucc (#1124) üzenetére


Norb3rto
(őstag)

Kihalt a topic semmi harc az első helyért :(

Óvakodj a csavarhúzóval közlekedő programozótól!

(#1126) vikcsi válasza bartucc (#1124) üzenetére


vikcsi
(fanatikus tag)

hétvégén a gokart-pálya melletti piacon... :U
Vagy jó drágán én is árulok ;]

ELADÓK: href.hu/x/7wd7 ; IBM Pentium Pro szerver, LENOVO Thinkpad T60, erősítő+hangfalak, Nikon digi fényképező, Panasonic FULLHD kamera, RED DOT, stb... cserélek is; KERESEK régi/hibás CPU-kat gyűjteménybe!

(#1127) bartucc válasza Norb3rto (#1125) üzenetére


bartucc
(PH! addikt)
LOGOUT blog

Unalmas ez így...

A vinyók mennyit mentek?

(#1128) Norb3rto válasza bartucc (#1127) üzenetére


Norb3rto
(őstag)

változó:D samu 500as 18 órát sentinel szerint :)

Óvakodj a csavarhúzóval közlekedő programozótól!

(#1129) Chaser válasza Jodanovich (#1116) üzenetére


Chaser
(PH! félisten)
LOGOUT blog

nis 2009, ha az nem viszi le format c...jah és ne msnezz ;]

Optibay HDD keret 2. HDD-hez/SSD-hez, szinte minden notebookba 4000 ft-tól!_Slim DVD házak_2.5" mobilrackek_HTPC remote_USB hang _Érd: http://href.hu/x/ih5a vagy privát

(#1130) bartucc válasza Norb3rto (#1128) üzenetére


bartucc
(PH! addikt)
LOGOUT blog

Gari van? Ha igen, akkor érdekelne :K

(#1131) faragojof válasza vikcsi (#1122) üzenetére


faragojof
(lelkes újonc)

Minél olcsóbban? :U De hűtő az nem kell... :N
:R :R

"Formicate Under Command of the King,,

(#1132) bartucc


bartucc
(PH! addikt)
LOGOUT blog

Topichalál? :U

(#1133) poffsoft válasza bartucc (#1132) üzenetére


poffsoft
(PH! addikt)
LOGOUT blog

gyilkos cucc!
:DDD

˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙ Betonkeverővel a rák ellen. Védd a nyenyeceket, fűts hóddal! ˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙

(#1134) vikcsi


vikcsi
(fanatikus tag)

[ Szerkesztve ]

ELADÓK: href.hu/x/7wd7 ; IBM Pentium Pro szerver, LENOVO Thinkpad T60, erősítő+hangfalak, Nikon digi fényképező, Panasonic FULLHD kamera, RED DOT, stb... cserélek is; KERESEK régi/hibás CPU-kat gyűjteménybe!

(#1135) faragojof válasza vikcsi (#1134) üzenetére


faragojof
(lelkes újonc)

Nem igazán értem, ezzel a két keretes ixel mit szerettél volna kifejezni? :DDD :U

"Formicate Under Command of the King,,

(#1136) vikcsi válasza faragojof (#1135) üzenetére


vikcsi
(fanatikus tag)

örülj, h nem látod az elsőt :DDD

ELADÓK: href.hu/x/7wd7 ; IBM Pentium Pro szerver, LENOVO Thinkpad T60, erősítő+hangfalak, Nikon digi fényképező, Panasonic FULLHD kamera, RED DOT, stb... cserélek is; KERESEK régi/hibás CPU-kat gyűjteménybe!

(#1137) Simi2000 válasza bartucc (#1124) üzenetére


Simi2000
(tag)
LOGOUT blog

A Nagykörösi utcán van egy használtcikk kereskedő, ott szokott lenni erősítő is. kb. a fodor cukrászdával szemben, egy angol ruhással egy üzletben van.

Jól érzed magad? Majd elmúlik.....

(#1138) faragojof válasza vikcsi (#1136) üzenetére


faragojof
(lelkes újonc)

Igazából a másodikat se látom :D Nekem valamiért csak két X látszik.... :K

"Formicate Under Command of the King,,

(#1139) daninet válasza Jodanovich (#1116) üzenetére


daninet
(őstag)
LOGOUT blog

A combofix (nem combfix :D ) nevű programra keress rá, az írtja a vírusokat. A vírusírtók trójainak jelezhetik, de ne félj tőle az egyik leghatékonyabb cucc engedd működni. Ingyenes, és csak 3 mega..
A többiek a NIS-t ajánlották, kétlem, hogy most rohansz a boltba :DDD

mod: nówarez :)

[ Szerkesztve ]

Trust me.. I'm from the internet. http://todayseyecandy.com/

(#1140) NaNorbert


NaNorbert
(fanatikus tag)

Az előző 5 percben megkaptam a FanatikusTag rangot....
Nemsokára itt az Őstag is....

◄╣Az életen keresztül nincs hamisabb vezető, mint az emberek véleménye╠►

(#1141) bartucc válasza NaNorbert (#1140) üzenetére


bartucc
(PH! addikt)
LOGOUT blog

Még 5 perc múlva :DDD

(#1142) Steve1979 válasza NaNorbert (#1140) üzenetére


Steve1979
(lelkes újonc)

és most jobb?

(#1143) bartucc válasza Norb3rto (#1128) üzenetére


bartucc
(PH! addikt)
LOGOUT blog

Ment privi, mert érdekelne a cucc :)

(#1144) mcs válasza bartucc (#1124) üzenetére


mcs
(senior tag)

Volt anno a Simonyi utcában egy bizi, ami tele volt mindenféle használt régiségekkel, mint pl. erősítők, kazis deckek, cd lejátszók, bakelit lemezjátszók stb. Kisiskolás koromban gyakran eljártam oda nézelődni. :DDD
Nagyon kár, hogy azóta megszűnt. :(

Amúgy érdekel valakit egy közepes állapotban lévő Aiwa AD-F220 kazis deck kb. 4 ezerért?
Na nem mintha úgy akarná vinni bárki is, mint a cukrot, de próba cseresznye alapon megkérdezem. :DDD

(#1145) KTU


KTU
(fanatikus tag)

Socket 478 Pentium procit keresek megvételre, esetleg nagyobb cerka ami szóba jöhet
CPU support :R

[ Szerkesztve ]

Eladó cuccok: http://href.hu/x/880h ___________________________________ Tintapatron, lézer nyomtatókazetta, (toner)

(#1146) bartucc válasza mcs (#1144) üzenetére


bartucc
(PH! addikt)
LOGOUT blog

Kisebb erősítő érdekelne 6000-ig.

(#1147) aXXon válasza mcs (#1144) üzenetére


aXXon
(senior tag)
LOGOUT blog

Csak elköltözött, bár meg nem mondanám, hogy hova...

"Van, amikor azt hiszed rosszabb már nem lehet. Erre két dolog mindig rácáfol: a Firefox és a magyar kormány ;)" - bartucc // ''Ember Te asztán nem kímélsz senkit, odab@szol a fílingnek!'' by Lev Andropov

(#1148) D@ni88


D@ni88
(PH! addikt)
LOGOUT blog

Eladó egy Audigy 2 SB0400 típusú hangkártya. zsacskós, cd sincs hozzá. de drivert tudok adni
Celeron 2,4ghz 400FSB
2x256mb ddr1 400mhz ram

(#1149) aXXon válasza mcs (#1144) üzenetére


aXXon
(senior tag)
LOGOUT blog

No utána olvastam és a Simi2000 által fentebb említett Nagykőrösi utcai bizományi az új helye a korábban a Simonyi utcában székelő Kőrösi Ottó tulajdonában lévő üzletnek.

"Van, amikor azt hiszed rosszabb már nem lehet. Erre két dolog mindig rácáfol: a Firefox és a magyar kormány ;)" - bartucc // ''Ember Te asztán nem kímélsz senkit, odab@szol a fílingnek!'' by Lev Andropov

(#1150) aXXon válasza bartucc (#1146) üzenetére


aXXon
(senior tag)
LOGOUT blog

Nekem lehet lenne egy Thomson 5.1, de egy kicsit több lenne, meg eddig nem is gondolkodtam rajta, hogy eladjam, de most bogarat ültettél a fülembe.

"Van, amikor azt hiszed rosszabb már nem lehet. Erre két dolog mindig rácáfol: a Firefox és a magyar kormány ;)" - bartucc // ''Ember Te asztán nem kímélsz senkit, odab@szol a fílingnek!'' by Lev Andropov

Hirdetés

Copyright © 2000-2013 PROHARDVER Informatikai Kft.