Kevesen tudják, de Magyarországon nem három, hanem négy mobilszolgáltatói rendszer van. A negyedik neve EDR, azaz egységes digitális rádiórendszer, és az állam tartja fenn a védelmi szervek - tűzoltók, mentők, rendőrség - munkatársainak.
A jövő évi költségvetésben a rendszer fenntartására az előírtnál 20 százalékkal kevesebb pénz, 8.9 milliárd forint jut, miközben inkább fejleszteni kellene. Az Index információi szerint az erősebben árnyékoló betonépületekben, pincékben ugyanis gyakran szűnik meg a bevetésen lévő tűzoltók és az autó közötti kapcsolat.
A lap kitér arra is: éppen a térerőproblémák miatt kapott felmentést a rendszerbe lépés alól a Kormányőrség, a Nemzeti Nyomozó Iroda, és a rebiszes kommandó, mert az EDR az épületeken belül nyújtott teljesítménye veszélyeztette volna a szervezetek akcióképességét.
Az EDR-be beléptetett szervezetek már tavaly sürgették a térerőgondok megoldását, amely új bázisállomások építését és átjátszók telepítését jelentené.
forrás: Mobilport
Ez nagyon érdekes téma, eddig nem is hallottam róla. És ami a legfőbb, hogy tetra alapokon nyugszik.
Itt van még pár hírmorzsa:
Elkészült a tetra rendszer
Már Tetra-telefonokkal küzdenek a rendőrök?
Impossible is nothing




















