Lehet internetezni a Zala Volán távolsági autóbuszain

A Zala Volán Zrt. kísérleti fejlesztést indít el, melynek keretében ingyenes ülőhely-előfoglalást, valamint menet közbeni internetezési lehetőséget kínálnak utasaiknak, és a tapasztalatokat mérlegelve később valamennyi távolsági járatra ki fogják ezt a lehetőséget terjeszteni – közölte mai zalaegerszegi sajtótájékoztatóján a társaság személyközlekedési üzletágának vezetője.

Busa Csaba elmondta: a fedélzeti szolgáltatások fejlesztésének keretében először a Zalaegerszeg és Budapest között közlekedő járatokon teremtették meg a lehetőségét, hogy az utazás ideje alatt a laptoppal rendelkezők a drót nélküli wifikapcsolat segítségével ingyenesen internetezhessenek.

Az ülőhelyekre szóló előfoglalási rendszer tesztjét már elkezdték, október elsejétől pedig már állandó üzemben is működik a szolgáltatás, egyelőre csak az induló állomásokon. A Zala Volánnál nem kell előre kifizetni a lefoglalt helyet, elegendő, ha az utasok az induláskor fizetik ki a jegyüket. Azok is előre biztosíthatják helyüket, akik díjmentesen utaznak, vagy bérlettel rendelkeznek – írja a tájékoztatóról beszámoló MTI.

Azóta történt

Előzmények