Megérte a YouTube-bal próbálkoznia Fede Alvarez uruguayi rendezőnek és producernek, mivel a novemberben feltöltött, öt percnél is rövidebb, összesen 300 dollárba kerülő filmje (Ataque de Pánico!), melyben robotok rombolják le Montevideót, nem csak hogy kiemelkedő látogatottságot ért el, hanem meghozott számára egy zsíros hollywoodi szerződést is.
A valóban hihetetlenül professzionális módon elkészített rövid film népszerűsége ugyanis felkeltette Sam Raimi (Pókember, Evil Dead) érdeklődését, s olyan jónak találta, hogy felajánlott Alvareznek egy 30 millió dolláros szerződést egy nagy mozifilm elkészítésére.
Alvarez természetesen nagy örömmel fogadta az ajánlatot: „Csütörtökön töltöttem fel a filmet, s hétfőn már tele volt a postaládám a hollywoodi stúdiók ajánlataival” – nyilatkozta a rendező a BBC-nek.
A leforgatandó filmmel kapcsolatosan annyit várnak el tőle, hogy a sci-fi műfajában készítse el, s a történet Uruguayban és Argentínában játszódjon. Alvarez ezzel kapcsolatban azt mondta, hogy nem az őt híressé tevő rövid filmet bővíti ki, hanem teljesen új koncepcióval áll elő.