Mégsem jelent meg a Windows XP SP3

A Microsoft – amint arról beszámoltunk – azt tervezte, hogy tegnap felteszi a Windwos XP harmadik szervizcsomagját (SP3) a hivatalos letöltőközpontba és elérhetővé teszi a Windows Update szolgáltatáson keresztül is, de egy időközben felfedezett kompatibilitási hiba miatt végül a kiadás elhalasztása mellett döntöttek. Mint kiderült, a pakk inkompatibilis a Microsoft Dynamics Retail Management System (RMS) kis- és középvállalatoknak készített ellátásilánc-kezelő alkalmazással – ráadásul a Windows Vista SP1-et is érinti ez a hiba. Ezért a szoftvervállalat elhalasztotta az XP SP3 kiadását, és ideiglenesen leállította a Vista SP1 terjesztését is. Most egy olyan szűrőt készítenek, amely megakadályozza, hogy a szervizcsomagok feltelepüljenek a Dynamics RMS-t futtató számítógépekre – ha ez elkészül, mindkét pakk elérhető lesz megint. Hogy ez mikor várható, azt nem árulták el.

Az Windows XP SP3 angol nyelvű változata ennek ellenére a tegnap kiszivárgott közvetlen linkről továbbra is letölthető. A Dynamics RMS-t használóknak azonban azt tanácsolja a szoftvervállalat, hogy semmiképpen se telepítsék se a Windows XP SP3-at, se a Windows Vista SP1-et, amíg az inkompatibilitási hibát ki nem javítják a szoftverben. A fixet már tesztelik, és „közzéteszik, amint a tesztelési folyamat befejeződik” – ígérték.

Azt egyelőre nem tudni, hogy a mostani csúszás érinti-e majd az XP SP3 magyar nyelvű változatát, melyet eredetileg – a többi nyelvi verzióval együtt – május 5-én terveztek elérhetővé tenni a Microsoft letöltőközponton és a Windows Update-en keresztül. De ha az említett szűrő elkészül addig, nem lesz ok változtatni a menetrenden.

Azóta történt

Előzmények