Ilyen lehet a Start gomb a Windows 8.1-ben

Június 26-ától, a Microsoft Build 2013 konferencia nyitónapjától lesz elérhető a Windows 8.1 (korábban Blue kódnéven ismert) első publikus verziója, de az időpont közeledtével már elkezdtek kiszivárogni az első információk a sokak által várt változtatások működéséről.

A ZDNet Microsoft témákban általában jól értesült és megbízható szerzője, Mary Jo Foley azt írja, hogy a Windows 8.1 legfrissebb, „mérföldkő”, egyelőre csak belső tesztelésre szánt verziójában már működik az új Start gomb és a közvetlenül az asztalra bootolás is. Foley értesüléseit Paul Thurrott, a Windows SuperSite szerkesztője is megerősítette, sőt, még néhány képernyőfotóval is szolgált.

Információik szerint az új Start gomb pont úgy fog kinézni, mint a jelenlegi a Charm sávon, és a Windows 7-hez (valamint a korábbi Windows-verziókhoz) hasonlóan a tálca bal szélén kap helyet. Alapesetben ez a gomb nem lesz látható, csak akkor, ha a felhasználó a bal alsó sarokba mozgatja a kurzort. Pontos működéséről egyelőre még nincs hír, de a források szerint a legfrissebb tesztverzióban nem lehet ki- és bekapcsolni.


Forrás: Windows SuperSite

Úgy fest, hogy a csempés kezdőképernyő helyett a 8.1-től kezdve használhatjuk a mostani „minden alkalmazás” nézetet is alapbeállításként. A hírek szerint ebben az esetben a Start gomb megnyomása egy listát hoz fel az alkalmazásainkkal – nagyjából ez felel meg a mostani Start menünek.

A tesztverzióban már szintén működik a közvetlenül asztalra bootolás funkció, de alapesetben ki van kapcsolva, valamint ebben az esetben, ha az asztalon megnyomjuk a Start gombot, visszakerülünk a csempés Start képernyőre.

Apró újítás még, hogy a 8.1-től kezdve lehetőség lesz ugyanazt a háttérképet használni az asztalon és a Start képernyőn is, hogy a két felület közötti váltást zökkenőmentesebbnek érezze a felhasználó.


Forrás: Windows SuperSite

Azóta történt

  • Hivatalos: ilyen lesz a Windows 8.1

    A Microsoft tegnap véget vetett a találgatásoknak, és úgy döntött, megmutatja, mire számíthatunk az év végén megjelenő 8.1-es nagy frissítésben.

Előzmények