Indonéziában WhatsAppot használ a kormány

Az augusztusban kinevezett indonéz kereskedelmi miniszter, Thomas Lembong igazi technokrata, a telefonjával fekszik és kel. Fejébe vette, hogy WhatsAppon keresztül vezeti minisztériumát. Erről a jakartai Tech in Asia konferencián beszélt, ahol arról is beszámolt, a Szilícium-völgyben járt korábban, bemutatni Indonéziát a tech cégeknek. Amikor ezen tervét prezentálta az Apple és a Facebook vezetőségének, nem akartak hinni a fülüknek.

A végponti titkosítás révén az üzeneteket nem képesek elolvasni a hackerek, Lembong pedig úgy véli, ez a kulcsa annak, hogy védve legyenek a kartellek és a maffia ellen. Az egykori bankár (dolgozott a Deutsche Banknál és a Morgan Stanley-nél is) önmaga is reformista, így jól kijön Joko Widodo (Jokowi) elnökkel, aki támogatja törekvéseit. Céljuk a gazdaságélénkítés és az indonéz beruházások növelése.


(forrás: Tech in Asia) [+]

Mivel sem Jokowi, sem Lembong nem rendelkezett korábban politikai és katonai kapcsolatokkal, a parlamenti ellenzék erősen támadja őket, sokan a mai napig az előző vezetéshez maradtak hűek. Már csak azért is, mert Jokowi le akar számolni a bürokráciával. Nyolcvankilenc rendelettervezetet nyújtottak be, melyekkel egyszerűbbé tennék a vállalatok életét az országban. Ezek között szerepelnek olyanok, melyek visszavonnának korábbi törvényeket: az internetes vállalkozásoknak helyi szervereken kell tárolni az adataikat, illetve olyanokat, melyek akadályozzák a külföldi cégek e-kereskedelmi beruházásait.

Az új elnök és kereskedelmi minisztere egyértelműen az új generációt képviselik a politikában, a technológiától és informatikától nem rettegő, ezeket jól ismerő és használni szándékozó politikusokét. Jokowi kritikusai szerint az új irány csak addig tartható, míg hatalmon marad, de a közvéleménykutatások alapján a lakosság egyre nagyobb százaléka támogatja reformtörekvéseit.

Lembong még augusztusban bejelentette, hogy várja a szavazók véleményét akár SMS-ben, vagy WhatsAppon, legyenek azok pozitívak, vagy negatívak. Akkor azt nyilatkozta, hogy élhetőbb országgá kívánja tenni Indonéziát, ehhez pedig munkahelyekre és jól fizető vállalatokra van szükség. Hogy ez megvalósulhasson, azt ígérte mindenkit meghallgat, várja a kritikát, illetve igyekszik csökkenteni a bürokráciát. A nyilvánosságra hozott elérhetőségein egyébként a visszaélések, zsarolások és kartellgyanú bizonyítékait is várja, azt ígéri, minden ügyet ami megalapozottnak tűnik, kivizsgálnak.

Azóta történt

Előzmények