Szerző: Barna József | Dátum: 2008-10-02 10:41 | Rovatok: Szoftver / Rövid | Forrás: IT café

Az Acid 3 teszt az idén készült el, és a WebKit elsőként ment át a vizsgán. Többek között ez a motorja az Apple Safari és a Google Chrome böngészőknek és az Adobe AIR vagy Google Android platformnak is. Az engine már korábban elérte a maximális 100 pontot a referenciakép kirajzolásánál, de a sebessége egészen a múlt hétig nem hozta a megkövetelt szintet. Az utóbbi időben elvégzett optimalizációnak köszönhetően azonban most már az elvárt részidőn belül teljesít, és ezzel az utolsó feltételnek is megfelelt.
Az eredmény mindenképpen presztízselőnyt jelent a WebKit és az arra épülő böngészők számára, de az igazsághoz hozzátartozik, hogy a konkurens termékek fejlesztői – az Operát kivéve – haszontalannak tartják az Acid 3-at. A Microsoft Internet Explorerért felelős vezetője korábban azt mondta, hogy bár „az Acid 3 érdekes tesztek gyűjteménye”, nem törekednek a teszt teljesítésére. Hasonlóan nyilatkozott a nyílt forrású Firefoxot fejlesztő csapat is, amely szerint az Acid 3-ban vizsgált kérdések nem igazán fontosak.