A múlt héten Londonban tartották a világ vezető vasúttársaságai konferenciájukat (Train Communications Systems 2010), melyen – mint nevéből is adódik – azzal foglalkoztak, hogy a vasutak kommunikációs rendszereiben milyen fejlesztések szükségesek, illetve várhatóak.
A találkozó azért volt kiemelten fontos, mivel az utóbbi időben az egész világon trendnek számít a személyszállító vonatok szolgáltatásbővítése, nevezetesen az utasok széles sávú internettel való ellátása. Különösen érdekes ez abból a szempontból, hogy az Európai Unió határozott törekvése, hogy a közeljövőben az autózó európai embereket a tömegközlekedés, köztük vonatok használata felé tereljék – 2010 végére azt szeretnék elérni, hogy a korábbi hat százalék helyett tíz százalék legyen a rendszeres utazásait vonaton lebonyolítók száma.
Az „autózni vagy vonatozni” kérdést illetően a vonat melletti erős érv, hogy egy jól működő hálózatban a vonat sokkal kevésbé függ a forgalmi viszonyoktól, tehát kiszámíthatóbb az utazó számára, mint ha a volán mögé ül, emellett a modern kocsik és a mobil számítógépek megadnak minden olyan kényelmi funkciót, amelyek a naponta akár több órát is ingázók számára gyakorlatilag munkaidővé alakíthatják az utazás idejét (vezetés közben nem lehet gépelni). Ám igen nagy vonzerő és segítség lenne, ha maguk a vasúttársaságok biztosítanák a fogyasztók számára az internetet.
Az érdekeltek fontosnak is tartják a fejlesztést, ám ez nem egyszerű kérdés, mivel – ahogy Graeme Wilde, a szervező távközlési cég vezetője elmondta – az Egyesült Királyságban például körülbelül 3000 milliárd forintnyi befektetésre volna ahhoz szükség, hogy 2018-ra minden vasúti vonalon elérhető legyen a széles sávú net.
A megvalósítás valóban igen költséges: ha a jó minőség érdekében néhány kilométerenként bázisállomásokat állítanak fel, az elképesztően drága, a műholdas kapcsolatok viszont jóval lassabbak és a jelkéslekedés miatt is szegényesebb minőségűek, ezért is használnak gyakran hibrid megoldásokat. A legújabb adatátviteli technológiák, illetve ezek kombinációja sok reménnyel kecsegtet, ám – mint megállapították –, minél nagyobb sávszélesség áll rendelkezésre, a fogyasztó annál többet akar.
A legbiztatóbbnak – és egyben kísérletnek is – az amerikai óriáscég, az Amtrak kezdeményezése látszik, akik a hónap elején jelentették be, hogy teljes hálózatukon biztosítani kívánják a wifikapcsolatot az utasok számára. Lenetta McCampbell, az Amtrak felelős vezetője arról számolt be, hogy a Boston és Washington DC közötti vonalon bevezetett pilotjuk óriási siker volt, s (kis) szerepe volt az internetelérésnek is abban, hogy 2010-ben két számjegyű növekedést produkált a vállalat. A felméréseik szerint az utasok 89 százaléka mondta azt, hogy azért választották a járatot, mert van rajta internet-hozzáférés, tapasztalataik alapján a vonatozók 35 százaléka használja a szolgáltatást nap mint nap, akiknek körében 80 százalékos az elégedettségi arány. Az 5 GHz-es wifikapcsolatot egy központi kocsiból biztosítják 12-22 Mb/s-os sebességgel, melyből az utazó számára körülbelül 3,5 Mb/s „marad” (bizonyos tartalmakat szűrnek, például nem lehet stream-videót nézni, hogy ne terheljék le a helyi hálózatot, ám a cég fel kívánja oldani ezt a tilalmat, ha sikerül a 4G-s technológiára átállniuk).
Az természetesen nagy kérdés, hogy az utazók ingyen vagy térítéssel jutnak hozzá a kapcsolathoz. A fejlesztésben élen járó svéd SJ Trains képviselője elmondta, hogy ők csak az első osztályon utazóknak biztosítják az ingyenes hozzáférést, a többieknek óránként számolt bérleti díjat kell fizetniük. A brit Virgin Trains hasonlóképp oldja meg: óránként öt, vagy naponta tíz fontot kérnek (ez utóbbi az átlagos utazási időt tekintve négy-öt órányi kapcsolatot biztosít).
