Meleg vízzel hűti a processzorokat az IBM

Az IBM a múlt héten a Zürichi Szövetségi Műszaki Egyetemen (ETH) üzembe helyezett egy meleg vízzel hűtött szuperszámítógépet. A vállalat szerint az Aquasar névre keresztelt rendszer mérföldkő a környezetbarát számítástechnikában: 40 százalékkal kevesebb energiát fogyaszt, mint egy hasonló kiépítésű léghűtéses gép, sőt annak köszönhetően, hogy a hulladékhővel az intézmény épületeit lehet fűteni, a szén-dioxid-kibocsátás még nagyobb mértékben, akár 85 százalékkal is csökkenthető.

A rendszer PowerXCell 8i és Intel Xeon processzorokkal működő BladeCenter szerverekből áll, ezek java részét speciális vízhűtéses rendszerrel szerelték fel a vállalat mérnökei. Ezt a mikrocsatornás folyadékhűtő rendszert az ETH-val közösen fejlesztették ki, és számítógép leginkább melegedő alkatrészét, a mikroprocesszort hűtik vele. Mégpedig úgy, hogy meleg, legfeljebb 60 Celsius-fokos vizet mozgatnak a rendszerben, így biztosítva, hogy a chipek hőmérséklete jóval a maximálisan megengedett 85 fok alatt maradjon. Az adatközpontokban hagyományosan alkalmazott vízhűtéses megoldásokban ennél sokkal alacsonyabb hőmérsékletre hűtött víz kering, itt viszont nem alkalmaznak aktív hűtőberendezéseket, a víz hűtéséről egy hőcserélő gondoskodik, amely közvetlenül az egyetem fűtőrendszeréhez van kapcsolva.

„Az Aquasarral fontos mérföldkőhöz értünk a szén-dioxid-semleges adatközpontok felé vezető úton. A következő lépés most az, hogy az érzékelők adatai alapján kielemezzük a hűtőrendszer teljesítményét és jellemzőit, és tovább optimalizáljuk a megoldást” – mondta Bruno Michel, az IBM zürichi kutatóközpontjának egyik vezetője.

A szuperszámítógép jelenlegi teljesítménye 6 teraflops (milliárd lebegőpontos művelet másodpercenként), energiahatékonysága pedig 450 megaflops/watt. Az IBM szerint az energiát hatékonyan hasznosító számítógéprendszerek építése éppen a hűtés miatt kihívás. A levegővel hűtött adatközpontokban felhasznált energia felét a rendszer üzemi hőmérsékleten tartásához elengedhetetlen hűtőrendszerek viszik el.

  • Kapcsolódó cégek:
  • IBM

Azóta történt

Előzmények