Csütörtökön kilövik az elkóborolt kémműholdat

Az Egyesült Államok kormányzata úgy döntött, hogy az ellenőrzésük alól kiszabadult kémműholdat csütörtökön megpróbálják rakéta segítségével szétlőni, hogy az egyébként a Föld felszíne felé kiszámíthatatlanul zuhanó szerkezet semmiképpen ne okozhasson kárt – adta hírül tegnap a CNN.

A rakétát a haditengerészet egyik hajójáról indítják, s a 2,2 tonnás (vagy több, a műhold méretéről számtalan adat látott már napvilágot) eszközt körülbelül 240 kilométeres magasságban akarják eltalálni, hogy a szétlőtt szerkezet légkörben el nem égett darabjai ezek után az óceánba hulljanak. Az előzetes számítások szerint beavatkozás nélkül az üzemanyagtartályában mérgező anyagot (hidrazint) tároló eszköz körülbelül március elején (valószínűleg hatodikán) érné el a felszínt, így a katonáknak még akkor is lesz esélyük egy újabb beavatkozásra, ha a csütörtöki akció nem járna sikerrel – a hírek szerint most csak egyszer lőnek rá. A művelet költségeit 40–60 millió dollárra becsülik.

A katonai akció hírére Oroszország tiltakozott, Kína pedig aggodalmainak adott hangot, mivel mindkét kormány attól tart, hogy valójában olyan katonai kísérletről van szó, amely az „űrháborús” fejlesztések újraélesztését jelenti.

Azóta történt

Előzmények