Eltörölte az adathordozók jogdíját Spanyolország

Spanyolországban január 1-jétől nem kell jogdíjat fizetni az üres adathordozók után – számolt be a nemzetközi sajtóban is kevés visszhangot kiváltó fejleményről az eszerint blog. Madrid az elkövetkező hónapokban dolgozza ki azt az új rendszert, amely ellentételezni fogja a jogtulajdonosokat a magáncélú másolatok révén kieső bevételeikért.

Közismert, hogy Európa legtöbb országában – jól tudjuk: Magyarországon is – az üres adathordozók és másolásra, médialejátszásra alkalmas berendezések árába épített jogdíj szolgál a jogtulajdonosoknak a szabadon készíthető magáncélú másolatok utáni ellentételezésére. Mindössze öt európai államban nincs ilyenfajta kompenzáció: Írországban, az Egyesült Királyságban és Máltán azért, mert ott – a time-shifting, azaz a tévéműsorokról későbbi megtekintés céljából készített felvételek kivételével – nem engedélyezett a magáncélú másolás, Cipruson és Luxemburgban pedig egyszerűen nem vezették be ezt a fajta átalánydíjat. A norvég rendszer pedig egyedi: az állam ott nem vet ki jogdíjat az adathordozókra, hanem a parlament által évente megállapított összeggel a költségvetés finanszírozza a kompenzációt.

Érdekes módon Spanyolországban az üreshordozó-díj eltörlését nem az analóg korszakból eredő szabályozás reformját évek óta sürgető mozgalmak kényszerítették ki, hanem egy európai bírósági ítélet. Amint a rendkívül alapos blogbejegyzés felidézi: az érintett spanyol forgalmazó után Padawan-ügynek nevezett eljárásban az Európai Unió Bírósága 2010 őszén kimondta, hogy nincs összhangban az uniós irányelvvel a jogdíj különbségtétel nélküli alkalmazása olyan berendezésekre és adathordozókra, amelyeket magáncélú másolatok készítésére eleve nem jogosult vállalkozások vásárolnak meg nyilvánvalóan egyéb célokra.

Erre tekintettel a spanyol kormány december 30-án elfogadott egy királyi törvényerejű rendeletet, amely január 1-jétől hatályon kívül helyezte a korábbi szabályozást: a gyártóknak, forgalmazóknak és így a fogyasztóknak az év elejétől kezdve nem kell jogdíjat fizetni az optikai lemezek, memóriakártyák, mp3-lejátszók és egyéb adathordozók után. A várakozások szerint a jogtulajdonosokat norvég mintára a költségvetés terhére kompenzálják majd, azt, hogy ennek forrásait miként teremtik elő – esetleg egy új, kulturális adó kivetésével – egyelőre nem tudni, e részleteket az elkövetkező hónapokban dolgozzák ki.

Hazánkban a Spanyolországban most eltörölthöz hasonló, átalány jellegű jogdíjrendszer működik. Amint arról beszámoltunk: nálunk idén bővült a díjfizetésbe bevont eszközök köre, januártól a külső merevlemezek és SSD-k is díjkötelesek.

Előzmények