Gyorskeresés
Főszponzorunk
Újabb adathalász-támadás magyar bank ellen
Ma a Szigetvári Takarékszövetkezet honlapját hamisítva próbáltak adatokat gyűjteni az adathalászok.
Hirdetés
A héten írtunk arról a phishing- (adathalász-) akcióról, mely a Raiffeisen Bank ügyfeleit kívánta megtéveszteni, hogy hozzájusson az ügyfelek személyes adataihoz. A hírhez kapcsolódó fórumban élénk (s igen hasznos információkat tartalmazó) eszmecsere bontakozott ki, s egyik hűséges fórumozónk (X-COM) ma reggel felhívta a figyelmünket arra, hogy – a módszerből és a kapcsolódó információkból sejthetően – ugyanezek az adathalászok nem hagytak fel tevékenységükkel a Raiffeisen hathatós ellenlépései ellenére sem, s most a Szigetvári Takarékszövetkezet honlapját célozták meg.
Telefonon megkerestük a pénzintézet elnökét, akit lázas munka közben zavartunk meg. Dr. Kiss Endre lapunknak elmondta, hogy tudomásuk van az újabb hamis weboldal megjelenéséről, s gőzerővel dolgoznak az ellenlépéseken. A takarékszövetkezet honlapján már korábban elhelyeztek egy figyelmeztetést, s most a félrevezető oldal felszámolását igyekeznek elérni, s időközben már megtették a feljelentést is.

A kamu e-mail
Az adathalászok oldala a figyelmeztető felszólítás és az aláírási jelszó kivételével majdnem ugyanolyan, mint az eredeti. Jelen esetben is az oldal URL-je, az internetes cím árulja el, hogy megtévesztésből készített, hamis oldalon járunk. Ide egy (ráadásul angol nyelvű!) e-mailben küldött link vezet el, amelyben adategyeztetésre kérik az ügyfeleket.

Az igazi URL...

... és a hamis cím
A Szigetvári Takarékszövetkezet tájékoztatójában felhívja arra a figyelmet, hogy a bank sem e-mailben, sem telefonon, sem más elektronikus csatornán nem kér ügyfeleitől személyes adatokat, nem kéri azok pontosítását. Az esetleges adategyeztetések kizárólagos formája a kirendeltségi hálózatban történő személyes találkozón zajló egyeztetés. Tehát az ügyfelek ne próbáljanak elektronikus levélben szereplő linkről fellépni a Szigetvári Takarékszövetkezet Internet Banking rendszerének elérését biztosító weboldalra. A takarékszövetkezet minden tranzakcióról visszaigazoló sms-t küld az ügyfél által megadott mobilszámra, s ha az sms-üzenetben visszaélésre utaló információkkal találkoznak, azonnal értesítsék a takarékszövetkezetet. Részletes tájékoztatást bank honlapján olvashatnak az érdeklődők.

Az igazi honlap...

... és a csalóké
Dr. Kiss Endre szóhasználata árulkodó volt, hiszen azt mondta: „front” van náluk; s valóban, a phishingháború arcvonalán már Magyarországon is folynak a harcok. Krasznay Csaba it-biztonsági szakértő úgy véli, meg kell tanulnunk, hogy roppant körültekintő módon adjuk csak ki személyes adatainkat az interneten. Véleménye szerint a védekezés továbbra is egyszerű lenne. Használjunk olyan netbankos megoldást, amihez a mobiltelefonunk is szükséges. Egy ún. out-of-band csatornán érkező tranzakciós kód hatékony védelmet jelent az ilyen támadások ellen. Talán nem véletlen, hogy a nagy bankok már mind használják ezt a megoldást is.
Frissítés: Mire ezt a hírt feltettük, a csaló oldal már nem elérhető.
Azóta történt
Eddig egy gyanúsított van az adathalászat ügyében
SSL-tanúsítvánnyal az adathalászat ellen
Adathalászok nyomában a Nemzeti Nyomozó Iroda
Már magyarul is átvágják a Raiffeisen és az Erste Bank ügyfeleit
A Budapest Bank ügyfeleit már magyarul próbálják becsapni az adathalászok
Az adathalászok továbbra is támadják a magyar bankokat
A netes csalók trükkjei
Percről percre
Gyors, 8 GB-os mobil memóriával frissít az Apacer
A DDR3 szabványra épülő SO-DIMM modul az Elpida...
Kémfotó az első Socket FM2 foglalatú alaplapról
Az MSI MS-7778 csak az OEM-piacot célozza meg, ...
A Leap mozgásérzékelője 200-szor precízebb a Kinectnél
Az új technológiában hatalmas potenciál lappang...
Világszerte elérhető a TP-Link TL-PA511 500 Mbps Powerline hálózati adapter
Gigabites portot és energiatakarékos funkciót i...
XCOM: Enemy Unknown - új videó és dátum
Új videóval és megjelenési dátummal szolgált a ...
HD7770 + Accelero S1Plus teszt
"Silence!...it definitely won't kill you" - avagy hűtéstesztek változatos felállásban.
Acer Iconia Tab A510
Csúcsteljesítményű hardvert kínál relatíve kedvező áron, ez az Acer legújabb tabletjének receptje. Vajon ennyi elég is a sikerhez?
Ismét pendrive-ok USB 3.0-n
Ezúttal két Adata, egy Kingston és két Mach Extreme modellt versenyeztettünk egymással és a múltkori mezőnnyel.






