Gyorskeresés
Főszponzorunk
Új cipő kell az internetnek, a mostani két év múlva már szűk lesz
A Nemertes kutatásai szerint új befektetések nélkül a net bedugulhat 2010-re.
Hirdetés

A Nemertes Research Group friss tanulmánya szerint kezd szűkössé válni az internet jelenlegi infrastruktúrája, s ez komolyan veszélyeztetheti már a közeljövő fejlesztéseit is.
Az elemzőcég felmérte az internet jelenlegi kapacitását, a szolgáltatók bevételeit, s piackutatást végeztek a jelenlegi és a közeljövőben várható igényekről. Az Észak-Amerikára koncentráló kutatás megállapítja, hogy az internet „összeomlásától” ugyan nem kell tartani, de az igények kiszolgálását a jelenlegi infrastruktúra, illetve ennek tervezett fejlesztése már az elkövetkezendő 3–5 évben is alig, nagyon nehezen lesz képes biztosítani. Az elemzők véleménye szerint a hozzáférést biztosító cégeknek 42–55 milliárd dollárnyi összeget kellene áldozniuk a kapacitások megnövelésére, ám jelenleg a vállalatok ennek az összegnek csak 30–40 százalékát kívánják bővítésre fordítani. A kutatók figyelmeztetnek arra, hogy a jövendőben egy új Google vagy Amazon csak akkor tud majd megjelenni a piacon, ha jelentős infrastrukturális befektetéseket hajt végre.
John Till Johnson, a Nemertes elnöke úgy véli, ha nem történik komoly változás, akkor a felhasználók azt fogják tapasztalni, hogy a szélessávot igénylő, a mai nethasználatot mindinkább meghatározó szolgáltatások (video, interaktív szolgáltatások) színvonala lassanként csökkenni fog, s ez már 2010 körül érezhető lesz. A változások sebességére rámutatva Johnson megemlítette, hogy két éve még senki nem tudta mi az a YouTube, ma pedig ez az oldal 27 petabájt (27 millió gigabájt) adatforgalmat generál havonta.
A tanulmány megjelenését üdvözölte az Internet Innovation Alliance (IIA), mely a bővítés szükségességét hangoztatja már jó ideje.
Azóta történt
Percről percre
Gyors, 8 GB-os mobil memóriával frissít az Apacer
A DDR3 szabványra épülő SO-DIMM modul az Elpida...
Kémfotó az első Socket FM2 foglalatú alaplapról
Az MSI MS-7778 csak az OEM-piacot célozza meg, ...
A Leap mozgásérzékelője 200-szor precízebb a Kinectnél
Az új technológiában hatalmas potenciál lappang...
Világszerte elérhető a TP-Link TL-PA511 500 Mbps Powerline hálózati adapter
Gigabites portot és energiatakarékos funkciót i...
XCOM: Enemy Unknown - új videó és dátum
Új videóval és megjelenési dátummal szolgált a ...
HD7770 + Accelero S1Plus teszt
"Silence!...it definitely won't kill you" - avagy hűtéstesztek változatos felállásban.
Acer Iconia Tab A510
Csúcsteljesítményű hardvert kínál relatíve kedvező áron, ez az Acer legújabb tabletjének receptje. Vajon ennyi elég is a sikerhez?
Ismét pendrive-ok USB 3.0-n
Ezúttal két Adata, egy Kingston és két Mach Extreme modellt versenyeztettünk egymással és a múltkori mezőnnyel.






