Gyorskeresés
Főszponzorunk
Március 6-áig áll az Ügyfélkapu
A korábbi kudarc tapasztalatait is felhasználják a frissítés végrehajtására, s most igyekeznek bevonni az érintett felhasználókat is.
Hirdetés
A kormányzati portálon megjelent egy közlemény, mely szerint ma estétől karbantartás miatt leáll a magyarorszag.hu, majd 12 óra elteltével újra elindul tesztüzemben, amikor is várják a visszajelzéseket.
Az „Ügyfélkapu 2” beindításának újabb kísérlete kissé hamarabb jött, mint talán várhattuk volna, de a közlemény ezt is igyekszik megmagyarázni. Először is, mintha elfelejtődött volna az, amit még a múltkori sikertelen átállás előtt Baja Ferenc infokommunikácóért felelős kormánybiztos, valamint a kudarc után Dedinszky Ferenc, a kormányzat informatikai biztonsági felügyelője nem győztek eleget hangsúlyozni, nevezetesen: nem jelentik be előre a frissítés időpontját, „mert ez sehol a világon nem szokás”, nehogy megtámadják a rendszert. A mostani közlemény, illetve az, hogy értesüléseink szerint a partnerek, nagyobb felhasználók is értesítést kaptak, arra utal, mintha a fentebbi álláspont megváltozott volna.
Másodszor: a felhívásban ügyes, ám hiteltelen PR-os módjára a sikertelen frissítést átkeresztelték „próbaüzemre”: „Tájékoztatjuk, hogy 2010. március 1-jén 01.05-kor a megújult Magyarország.hu oldalt, valamint az Ügyfélkapu portálrendszert próbaüzembe helyeztük.” Vagyis jelenleg is a próbaüzem zajlik. Arra némi fény vetül, hogy mi lehetett a gond (erről mind a felhasználói tapasztalatok, mind a vizsgálat lezárulta előtti nyilatkozatok is beszámoltak már): „A próbaüzem első napján tapasztalt letöltési hibák miatt úgy döntöttünk, hogy a rendszert visszaállítjuk a korábbi – felhasználóink számára már ismert és megszokott – felületre.A próbaüzem keretében, március 1-jén tapasztalt dokumentum- és oldalletöltési problémákat időközben megszüntettük.”
Az mindenesetre örvendetes, hogy a nyilvánosságot igyekeznek tájékoztatni (bár sajtóközlemény még nem érkezett), emellett pedig bevonják azokat a felhasználókat a tesztüzembe (például a könyvelőket), akik leginkább érintettek – ez utóbbiban nyilván nagy szerepe van annak a nyílt levélnek, amelyet a Magyar Könyvelők Országos Egyesülete intézett a Miniszterelnöki Hivatalhoz.
A menetrend tehát: március 5-én (pénteken) 20 órától leáll a portál, s holnap, március 6-án reggel nyolckor nyílik meg újra. Ekkor indul egy nyilvános teszt, melyet vasárnap délután kettőkor kívánnak lezárni, s ez idő alatt várják a visszajelzéseket a KÜK 189-es hívószámán, vagy az info@magyarorszag.hu e-mail címen.
De még semmi sem biztos: „A tapasztalatok alapján döntünk arról, hogy fenntartjuk-e a következő időszakra az új portálfelület próbaüzemét, vagy visszaállítjuk a régi portálfelületet.”
Azóta történt
Előzmények
Az Ügyfélkapu buktájáról felhasználói szemszögből
Elindult (majd leállt) az Ügyfélkapu 2
Frissítés miatt leáll az Ügyfélkapu a hét végén
Jön az Ügyfélkapu 2
-
Mire költötték el az Ügyfélkapu fejlesztésére szánt ötmilliárdot?
A Központi Rendszer már az új gépeken fut, decemberre lezárul a teljes fejlesztési projekt, s a kormányzati portál megújítása is halad.
-
Fejek hullanak az Ügyfélkapu üzemzavara miatt
A vizsgálat még folytatódik, de a Kopint-Datorg vezérigazgatójának lemondását Baja Ferenc már elfogadta.






