Habár jórészt amerikai belügynek számít, mégis érdemes kiemelt figyelmet fordítani arra a kalózkodással kapcsolatos megállapodásra, melynek érintettjei az USA internetszolgáltatói, ugyanis az illegális letöltésekkel kapcsolatos fő trendeket az Európai Unió tagországai mellett az Egyesült Államok határozza meg.
A régi rendszer nem elégíti ki a jogtulajdonosokat
A több évtizedes küzdelem az elmúlt egy-két évben vált jelentősen élesebbé a tengerentúlon, amikor teljesen világossá vált, hogy a szerzői jogok által érintett ügyekben az – ott egyébként kiválóan működő, elviekben az internetre is alkalmazható – „tisztességes felhasználás” („fair use”) elvének és a vele párhuzamosan alkalmazott, a szigorúan védett jogok kikényszerítésének jelenleg is működő rendszere nem elégíti ki a jogtulajdonosokat és a jogkezelőket. A tisztességes felhasználás elve az angolszász jogfelfogás szülötte, mely a tulajdonjog kizárólagosságát korlátozza, és a közösség érdekeivel összhangban az információszabadság jegyében meghatározza azokat a kivételeket, amikor a szerzői jog által védett anyagokhoz való hozzájutáshoz, másoláshoz, terjesztéshez nem kell a jogtulajdonos engedélyét kérni. Ennek gyakorlati alkalmazása bizonyos esetekben egyértelmű (oktatási, ismeretterjesztési stb. célok, illetve az idézés, valamint az illusztráció Magyarországról is ismert, általában a terjedelemmel összefüggő megengedő gyakorlata), de igen sok a homályos terület.
A fair use amerikai formája kontinensünkön ismeretlen, ugyanakkor az európai gyakorlat a mai internetes világban a jogvédett anyagokat letöltők esetében a legtöbb európai országban felhasználópárti, mert – ahogy Magyarországon is – a magáncélú másolást, illetve a letöltést a törvények nem szankcionálják: Európa legtöbb államában a megosztás, a továbbítás számít illegálisnak, míg az USA-ban az engedély nélküli letöltés is bűncselekmény.
A szolgáltatón keresztül korlátozni
Ám a lényeg végül is az, hogy a fájlmegosztást eddig sehol a világon nem sikerült érdemi módon korlátozni, és erre születnek a jogtulajdonosi oldalról válaszok. Az utóbbi években többször számolhattunk be arról, hogy a magánfelhasználókat célba vevő amerikai kiadók – elrettentési célból – keményen léptek fel a letöltők ellen, és többször is sikerrel harcoltak ki olyan végrehajthatatlan ítéleteket, melyek célja fájlmegosztás mérséklése volt. De ezeknek a lépéseknek semmi hatásuk nem tapasztalható, ezért a kiadói ipar a közelmúltban taktikát váltott, és a felhasználók helyett a csatornákat igyekszik megszorongatni, vagyis a szolgáltatókat próbálják olyan helyzetbe hozni, hogy rajtuk keresztül törjék le a szerzői jogok által védett anyagok illegális forgalmát.
És itt találkozik a Franciaországban már bevezetett, a Nagy-Britanniában a közeljövőben bevezetendő intézkedések (a netkapcsolat korlátozását, esetleg ideiglenes lekapcsolását is lehetővé tevő „három dobásod van”) szelleme az Egyesült Államokban is tapasztalható lépések mögött felsejlő felfogással. A francia példa az amerikai jogtulajdonosok és jogkezelők szimpátiáját is elnyerte, és az Obama-kormányzat általános, minden termékre kiterjedő hamisítás-ellenes akcióihoz kapcsolódva a kiadói lobbitevékenység lassan eredményeket tud felmutatni. A törvényi szigorítások még nem eldöntöttek, folyik a törvénykezési munka – nagy visszhangot váltott ki az elmúlt hetekben, hogy egy javaslat szerint a videomegosztókról, így a YouTube-ról beágyazott videók esetében azt is büntetnék, aki egy jogsértő módon feltett videót applikál a saját weboldalára –, és úgy tűnik, az iparági és a kormányzati nyomás hatására az egyébként nagy adatforgalomban érdekelt szolgáltatók is meghátráltak valamelyest – főként az ottani leghangosabb jogvédő szervezet, a RIAA hároméves erőfeszítéseinek köszönhetően.
Legalábbis ezt bizonyítja, hogy a legnagyobb szolgáltatók (például a Comcast, az AT&T, a Verizon, a Time Warner Cable stb.) a filmipar, a televíziók és a zenei csatornák működtetőivel együtt megegyeztek, és bejelentették, hogy szigorúan fel fognak lépni a szerzői jogok védelmében. Az együttműködési keretrendszer (Copyright Alerts) egyrészt egy folyamatos felvilágosító és figyelmeztető rendszer működtetését írja elő, melynek során a felhasználókat tájékoztatni fogják arról, hogy az online tartalmak egy részét szerzői jogok védik, és ezek engedély nélküli felhasználása lopásnak számít, vagyis bűncselekmény. A tájékoztatási, figyelmeztetői rendszert a Centre for Copyright Information nevű központ irányítja.
Az ehhez szorosan kapcsolódó másik, talán fontosabb változás, hogy a már eddig is lehetséges szankciókat következetesebben és rendszeresebben fogják alkalmazni: az illegális letöltéssel gyanúsítottakat eddig is figyelmeztették, ám a jövőben e figyelmeztetések száma egyrészt gyarapodni fog, másrészt a szolgáltatók önkéntesen vállalták az ilyen ügyfelekkel szembeni, a korábbiakhoz képest keményebb fellépést (hogy ki gyanúsítható, azt a médiacégek tájékoztatása alapján határozzák meg a szolgáltatók). A jövőben a jogvédők, jogkezelők által megnevezett, esetenként gyanúsan nagy adatforgalmat bonyolítóknál a többszöri figyelmeztetés után – a francia példát követve – a szolgáltatók fokozatosan szigorúbb eszközöket választhatnak, a netkapcsolat sebességének csökkentésétől kezdődően a böngészés teljes letiltásáig (a francia példához képest eltérés, hogy a kapcsolatot ideiglenesen sem zárnák le, viszont végső esetben alapvető funkciókra korlátoznák, melyekbe a böngészés nem tartozik bele).
Három helyett hat dobás
Ami az európai „három dobáshoz” képest eltérő, az az, hogy „hat dobás” lesz, mivel az első három, e-mailben érkező hatástalan figyelmeztetés után lesznek egyéb lehetőségek is: a sebességcsökkentés után a böngészés egy adott lapra korlátozása addig, amíg a felhasználó kapcsolatba nem lép a szolgáltatóval, majd „kötelező jelleggel előírt szerzői jogi tanfolyam”. A szolgáltatók hangsúlyozzák, hogy lépéseiket csak akkor teszik meg, hogy ha meggyőződtek arról, hogy a felhasználó megkapta és megértette a figyelmeztetéseket, illetve kiemelik, hogy bárki bármikor panasszal élhet, ha alap nélkülinek tartja a szankciókat. A hatlépcsős fokozatosság – sok kritikus szerint nevetséges – alkalmazása a megállapodók szerint azért kell, mivel sokszor előfordulhat az, hogy jobb belátásra lehet téríteni az illegálisan letöltőket, illetve például egy családban a gyerekek által folytatott ilyen tevékenységre fel lehet hívni a szülők figyelmét, akik majd lépnek, és véget vetnek a törvénytelen letöltéseknek.
A szigorításokat tévútnak tartók gyakorlatilag ugyanazokat a meglehetősen súlyos érveket hozzák fel a rendszer ellen, mint Európában: egyrészt helytelenítik az eddig jórészt semleges szolgáltatók bevonását – ez persze teljesen nem szűz terület, ám míg az egyéb bűncselekmények kis száma miatt eddig alig-alig kellett a szolgáltatóknak együttműködni hatóságokkal, addig itt több tízmillió felhasználóról lehet szó. Másrészt pedig súlyos deficitje a folyamatnak, hogy mondjuk egy gyilkosság vagy egy internetes csalás ügyében a rendőrség a bírósággal együttműködve kötelezi a hatályos törvények alapján az internetszolgáltatókat együttműködésre, illetve bizonyos lépések megtételére, ebben az esetben viszont magáncégek által szponzorált civil szervezetek meglehetősen kétes módon megszerzett adatai, tisztázatlan jogi státuszú kérelmei alapján járnak el a szolgáltatók – igaz, a jelenleg hatályos amerikai törvények erre még nem kötelezik őket, önként teszik ezt meg.
