Frissítve: Titkos infót ígér az alkalmazás

Június 19-én jelent meg a Google alkalmazásboltjában, tíz nappal később pedig az App Storeban a Who Deleted Me on Facebook nevű alkalmazás, ami nem ígér kevesebbet, mint hogy felfedi a titkot, ki és miért törölt bennünket, hogyan vesztettünk ismerősöket, volt-e aki deaktiválta a fiókját.

A HVG Online egy órával ezelőtt mutatta be röviden az alkalmazást, azt állítva, hogy a telepítést követően azonnal megtekinthetjük, hány ismerősünk van jelenleg, és mi lett azokkal, akik menet közben eltűntek. Ehhez képest a letöltést követően arra kér a program, hogy jelentkezzünk be a Facebook-fiókunkba, majd (nem túl meglepő módon) szerverhibával elszáll, a pórul járt felhasználók pedig csak azt látják, hogy az amúgy védett információk nem kerülnek a birtokukba mégsem, az ígéretekkel ellentétben.

Chrome kiegészítés is van, az sem működik
Chrome kiegészítés is van, az sem működik [+]

A Facebook irányelvei és szabályzata szerint ha valakit letiltunk vagy törlünk az ismerőseink közül, arról a másik fél nem kap semmilyen információt. Természetesen a szemfülesek észrevehetik, hogy csökkent az ismerőseik száma, illetve manuálisan kikereshetik, hogy ki hiányzik, de arról, hogy a törlést tiltás is kísérte, vagy deaktiválta a fiókját az ember, nem tud meg semmit a másik.

A lapnál nem tesztelték az alkalmazást, vagy talán igen, ez esetben viszont lehet, hogy a megszerzett jelszóval a program tulajdonosa írta a cikket a szerző nevében, ugyanis nem feltételezzük, hogy a HVG-nél direkt jelszótolvaj programot népszerűsítenének. Inkább arról lehet szó, hogy a nagy melegben elmaradt az ellenőrzés.

Időről időre bukkannak fel hasonló alkalmazások, melyek amúgy nem hozzáférhető információkat ígérnek. Ezúton is kérünk minden olvasót, az ehhez hasonló trükköknek ne dőljenek be. A Google Play Storeban például 348 darab ötcsillagos és 1207 egycsillagos értékeléssel átlagosan kettesre ítélt programot már tízezernél is többen töltötték le, de az Apple boltjában is arra panaszkodnak a felhasználók, hogy átverés.

Mindez azt is jelenti, hogy hiába szigorítottak a szolgáltatók az alkalmazások ellenőrzésén, leginkább azt vizsgálják, hogy önmagukban károsak-e a programok, a felhasználókat önmaguktól megvédeni kapacitás hiányában nem tudják.

Frissítés: olvasóink visszajelzése alapján az alkalmazás korábban működött, a Facebook oldala szerint pedig a hirtelen jött népszerűség révén a szerverek nem bírják a terhelést, de hamarosan visszatérnek. Ahogy ez a fórumban is felmerült, a program technikailag úgy működne, hogy ellenőrzi az előzmények alapján a jelenlegi és egykori ismerőseink listáját, a hiányzókat pedig listázza. Ha egy harmadik fél által látható a hiányzó ismerős, akkor letiltásról, ha egyik profillal sem található akkor pedig deaktiválásról van szó.

A fejlesztő egyébként az az Aran Khanna, aki a Harvard egyetem egyik nebulója, és korábban már készített egy alkalmazást, amivel az ismerőseink mozgását és lokációját lehetett nyomon követni a Messenger bejelentkezéseik alapján. A Facebook arra kérte a fejlesztőt, hogy törölje az alkalmazást, illetve frissítette a helymegosztó szolgáltatás beállításait is, igaz csak a webes klienseken, mobileszközökön a koordináták továbbítása jelenleg is működik, a felhasználók földrajzi helyzete néhány méteres pontossággal meghatározható.

A fentiek ellenére továbbra sem javasoljuk az ilyen típusú alkalmazások használatát, harmadik félnek kiadott jelszavainkkal visszaélhetnek, azokat akaratunkon kívül felhasználhatják, a legtöbb esetben pedig nincs mögöttük tényleges tartalom.

Azóta történt

Előzmények