Gyorskeresés
Főszponzorunk
Teljes WiFi-lefedettség a MOM-parkban
Mától az épület bármely pontjáról elérhető az internet.
Hirdetés
Az Aion 2000 Kft. és a GTS-Datanet együttműködésének eredményeként nagy sávszélességet biztosító hotspotok létesültek a MOM Park Bevásárlóközpontban. A szolgáltatás különlegessége, hogy nem csak egyes üzletekben vagy vendéglátóhelyeken, hanem az alagsortól a legfelső szintig az épület bármely pontjáról igénybe vehető. A vezeték nélküli szélessávú internetet mozaik PLUSZ kártyával lehet használni, amely a helyszínen az információs pultoknál, a vendéglátóhelyeken, valamint a budapesti postahivatalokban és a GTS-Datanet központi ügyfélszolgálatán vásárolható meg.
A rendszer 30 millió forintos beruházással jött létre, a kiépítése két hónapot vett igénybe. A sávszélességet, a végpontokat és az autentikációt a GTS-Datanet biztosította; a kábelezés, a hotspotok kihelyezése, valamint a rendszer üzemeltetése az Aion 2000 Kft. feladata. A két cég tervei szerint a MOM Parkban elérhető sávszélességet az igény növekedésétől függően a közeljövőben akár a duplájára is emelhetik, és a rendszert VoIP-telefonálásra is alkalmassá teszik majd. Külföldi tapasztalatok szerint a WiFi-hotspotok jelentősen növelhetik egy-egy bevásárlóközpont látogatottságát.
A MOM Park mellett az Aion 2000 Kft. és a GTS-Datanet az idén még további tíz, jövőre pedig még kilenc bevásárlóközpontban tervezi hasonló hotspotok kiépítését országszerte. A beruházások összértéke több százmillió forintra rúg majd.
Azóta történt
Előzmények
Főszponzorunk
Gyártók, szolgáltatók
Percről percre
Gyors, 8 GB-os mobil memóriával frissít az Apacer
A DDR3 szabványra épülő SO-DIMM modul az Elpida...
Kémfotó az első Socket FM2 foglalatú alaplapról
Az MSI MS-7778 csak az OEM-piacot célozza meg, ...
A Leap mozgásérzékelője 200-szor precízebb a Kinectnél
Az új technológiában hatalmas potenciál lappang...
Világszerte elérhető a TP-Link TL-PA511 500 Mbps Powerline hálózati adapter
Gigabites portot és energiatakarékos funkciót i...
XCOM: Enemy Unknown - új videó és dátum
Új videóval és megjelenési dátummal szolgált a ...
HD7770 + Accelero S1Plus teszt
"Silence!...it definitely won't kill you" - avagy hűtéstesztek változatos felállásban.
Acer Iconia Tab A510
Csúcsteljesítményű hardvert kínál relatíve kedvező áron, ez az Acer legújabb tabletjének receptje. Vajon ennyi elég is a sikerhez?
Ismét pendrive-ok USB 3.0-n
Ezúttal két Adata, egy Kingston és két Mach Extreme modellt versenyeztettünk egymással és a múltkori mezőnnyel.






