Gyorskeresés
Főszponzorunk
Tananyag lesz a BMF-en a PlayStation 3 processzora
Az IBM-mel működik együtt az intézmény a teljes értékű B.Sc. kurzus megszervezésében.
Hirdetés
A 2007-es őszi szemeszterben egy új informatikai B.Sc. kurzust indít a Budapesti Műszaki Főiskola (BMF). Ennek keretében a diákok megismerkedhetnek az IBM, a Sony és a Toshiba által közösen fejlesztett Cell processzorral – teljes nevén Cell Broadband Engine technológiával –, amely többek között a PlayStation 3 játékkonzol szíve. A kurzuson bemutatják a hallgatóknak, hogy hogyan fejlesztették ki a technológiát, megismertetik őket azokkal az iparágakon átnyúló alkalmazásokkal, ahol a Cell hasznosítható, valamint szó esik arról is, hogy az architektúra milyen jövőbeni együttműködési lehetőségeket kínál a cégek és vállalatok számára.
Az együttműködés az IBM Faculty Award programja keretében történik. „Azáltal, hogy lehetőségük nyílik megismerni a Cell Broadband Engine-nel kapcsolatos információkat, diákjaink mély bepillantást nyerhetnek egy olyan technológiába, amely komoly hatással bírhat többféle iparágra is, azokra az iparágakra, amelyekben a diákok nemsokára dolgozni fognak” – mondta a bejelentés kapcsán Dr. Sima Dezső egyetemi tanár, a BMF Neumann János Informatikai Főiskolai Karának alapító főigazgatója.

A Cell magja
A Faculty Award részeként az intézmény oktatói és az IBM Global Engineering Solutions csapatának tagjai a Semmelweis Egyetem sejtanalitikai laborjának szakértőivel és a 3DHISTECH Kft.-vel együtt kutatják, hogyan tudja felgyorsítani a Cell a betegek hisztológiai, citológiai és fluoreszcens tárgylemezadatainak digitalizálását. Minden egyes kép 100-150 MB méretű, és naponta akár 300 tárgylemezt is be kell digitalizálni. Mivel a virtuálismikroszkóp-szoftverek nagymértékben támaszkodnak a többszálúságra, a 3DHISTECH komoly eredményeket remél a Celltől.
A Cell esetében egy erősen párhuzamos architektúrát alkottak a három vállalat nemzetközi együttműködésben dolgozó mérnökei. A chip egy 64 bites IBM Power magot és nyolc különálló végrehajtó egységet, ún. „együttműködő feldolgozóelemet” (SPE) tartalmaz. A központi CPU – mely maga is két programszál végrehajtására képes egy időben – a chip agya, ez felel az operációs rendszer futtatásárt és a feladatok felosztásáért az SPE-k között. Ezek elsősorban – a háromdimenziós grafikai megjelenítésben vagy szimulációk során intenzíven használt – lebegőpontos számítások végrehajtásában jeleskednek. A processzor a PlayStation 3 játékkonzol mellett az IBM BladeCenter QS20 szervereiben és az IBM Global Engineering Solutions egyedi megoldásaiban is megtalálható.
Az IBM egyébként nemrég Cell University Challenge néven egy programozási versenyt is meghirdetett 25 ország egyetemi és főiskolai hallgatói számára, melyen pénzdíjakat és egyéb jutalmakat nyerhetnek a legeredetibb celles alkalmazások fejlesztői.
Azóta történt
A Cell jövőjét kutatják a BMF-en
Megszűnik Szegeden az index
A Sony és a Toshiba együtt fogja gyártani a PS3 processzorát
Olcsóbban adja a PlayStation 3-at a Sony
A Sony új walkmanje ősszel már kapható lesz
Újabb bővülés a magyar informatikai oktatásban
3D-s szimuláció készült a World Trade Center katasztrófájáról
Az anglikán egyház tiltakozik a PS3 templomi háborúja ellen
Előzmények
Főszponzorunk
Gyártók, szolgáltatók
Percről percre
Gyors, 8 GB-os mobil memóriával frissít az Apacer
A DDR3 szabványra épülő SO-DIMM modul az Elpida...
Kémfotó az első Socket FM2 foglalatú alaplapról
Az MSI MS-7778 csak az OEM-piacot célozza meg, ...
A Leap mozgásérzékelője 200-szor precízebb a Kinectnél
Az új technológiában hatalmas potenciál lappang...
Világszerte elérhető a TP-Link TL-PA511 500 Mbps Powerline hálózati adapter
Gigabites portot és energiatakarékos funkciót i...
XCOM: Enemy Unknown - új videó és dátum
Új videóval és megjelenési dátummal szolgált a ...
HD7770 + Accelero S1Plus teszt
"Silence!...it definitely won't kill you" - avagy hűtéstesztek változatos felállásban.
Acer Iconia Tab A510
Csúcsteljesítményű hardvert kínál relatíve kedvező áron, ez az Acer legújabb tabletjének receptje. Vajon ennyi elég is a sikerhez?
Ismét pendrive-ok USB 3.0-n
Ezúttal két Adata, egy Kingston és két Mach Extreme modellt versenyeztettünk egymással és a múltkori mezőnnyel.






