Gyorskeresés
Főszponzorunk
Szabadalomfelvásárló szövetkezetet szerveztek az IT-ipar óriásai
Megelégelték a pereket, ezért inkább felvásárolnak minden fontosnak tűnő szabadalmat.
Hirdetés
Az IT-ipar több nagyágyúja összefogott, hogy a jövőben az igen sok energiát, időt és pénzt felemésztő szabadalmi perek egy részét előre kivédjék, megelőzzék.
A Cisco, a Google, a Hewlett-Packard, a Motorola, a Sun Microsystems, az Ericsson és a Verizon Communications megalakította az Allied Security Trust nevű csoportot, melynek célja az, hogy megvásárolják mindazokat a fontos szabadalmakat, melyekre termékeik gyártásánál szükség van, s ezzel kihúzzák a talajt az olyan, nem technológiai cégek („patent trolls”) lába alól, akik csak azért vesznek meg ilyeneket, hogy azután perelhessék a nagyvállalatokat.
Bár a csoport nyitott, bárki csatlakozhat, de a feltételek nyilvánvalóan csak a nagy cégek számára megfelelőek, mert – bár csak keveset árultak el erről – néhány lap úgy tudja, hogy 250 ezer dollár a belépési díj, s emellett letétbe kell helyezni még további 5 milliót, az első évben pedig minden résztvevő közel félmillió dollárt fizet be a közös kasszába a vásárlások fedezésére.
Ha több tag is érdeklődik egy szabadalom iránt, akkor azt megvásárolják, s a jövőben a licenc lejártáig minden tag használhatja. Ha már nincs rá szükségük, akkor vagy megpróbálják értékesíteni, vagy odaajándékozzák egy közintézménynek, egyetemnek.
A szabadalmakkal kapcsolatos perek egyébként a közelmúltban oly mértékben megszaporodtak, hogy az Egyesült Államokban már dolgoznak egy reformtervezeten, de a folyamat meglehetősen vontatottan zajlik a törvényhozásban, s valószínűleg ezt elégelték meg a nagyvállalatok.
Azóta történt
Előzmények
Intel: nem értjük, miért cirkuszol az AMD és az NVIDIA
Az IBM betiltatná az Asus termékek importját
Szabadalmat sért a százdolláros laptop?
Új szabadalmi megállapodást kötöttek a mobilcégek
A Novell győzött a szerzői jogi perben
Szabadalomháborúra készül a linuxosok ellen a Microsoft?
Jogvédett tánc a YouTube-on - per lett belőle
Percről percre
Gyors, 8 GB-os mobil memóriával frissít az Apacer
A DDR3 szabványra épülő SO-DIMM modul az Elpida...
Kémfotó az első Socket FM2 foglalatú alaplapról
Az MSI MS-7778 csak az OEM-piacot célozza meg, ...
A Leap mozgásérzékelője 200-szor precízebb a Kinectnél
Az új technológiában hatalmas potenciál lappang...
Világszerte elérhető a TP-Link TL-PA511 500 Mbps Powerline hálózati adapter
Gigabites portot és energiatakarékos funkciót i...
XCOM: Enemy Unknown - új videó és dátum
Új videóval és megjelenési dátummal szolgált a ...
HD7770 + Accelero S1Plus teszt
"Silence!...it definitely won't kill you" - avagy hűtéstesztek változatos felállásban.
Acer Iconia Tab A510
Csúcsteljesítményű hardvert kínál relatíve kedvező áron, ez az Acer legújabb tabletjének receptje. Vajon ennyi elég is a sikerhez?
Ismét pendrive-ok USB 3.0-n
Ezúttal két Adata, egy Kingston és két Mach Extreme modellt versenyeztettünk egymással és a múltkori mezőnnyel.






