Stratégiát vált a Nest, ingyen adják az okostermosztátot

A Nest (a Google otthoni okosrendszerekkel, főleg termosztátokkal foglalkozó leányvállalata) kedden jelentette be első együttműködési megállapodását az új értékesítési stratégia jegyében: 1,6 millió ír háztartásba kerülhet ingyen Nest okostermosztát, amennyiben 2 éves, határozott idejű szerződést kötnek az Electric Ireland nevű áramszolgáltató céggel.

Hirdetés

Írország azonban csak a kezdet, mondta Tony Fadell, a Nest vezérigazgatója. Az egyébként 250 dolláros termosztátot „reményeink szerint sokkal több országba vihetik el”. Egy, az ír megállapodáshoz hasonló szerződés bármelyik, piaci versenyben lévő szolgáltatót előnyhöz juttathat a versenytársakkal szemben, hiszen az eszköz rendkívül népszerű.

Ez nem is véletlen, hiszen a tesztek és az ügyfelek visszajelzései is pozitívak, jelentős megtakarítás érhető el azáltal, hogy a termosztát megtanulja a tulajdonos szokásait, illetve távolról is irányítható. Legtöbbször persze a Nest értékesítői a Nest Protect füstdetektorral együtt adják el, így a legelső gyanús jelről értesülhetnek okostelefonjukon az illetékesek.

A Nest felvásárlására még februárban került sor, a Google azonban már korábban is szerette volna megvenni a céget, de Fadell akkor ellenállt. Februárban is csak úgy ment bele az üzletbe, hogy teljesen önálló leányvállalatként működnek, semmilyen más osztállyal nem osztják meg a begyűjtött adatokat. „A Nestnél most az a dolgunk, hogy bizalmat építsünk, leginkább úgy, hogy mindent megteszünk az adatok biztonságáért”.

Az adatokat azonban kezelik, az elmúlt három év tapasztalatait felhasználó frissítéssel (ez kedden érkezett a Nest termosztátokra) további 7-10 százalékos megtakarítás érhető el Fadell nyilatkozata alapján.

Azóta történt

Előzmények

  • Megjárja, akinek káosz marad a honlapján

    A hetekben frissül a Google Penguin, melyhez már egy éve nem nyúlt a keresőóriás. Az első visszajelzések pozitívak, aki ténlyeg kipucolta weboldalát, örülhet.

  • Nemzetközi M2M partnerprogram a Telekomtól

    Új partnerprogramot indít a Deutsche Telekom European M2M Partner Program néven, amelynek célja a helyi szinten sikeres M2M megoldások európai piacra történő bevezetése.