A Kutatók Éjszakáján indul be a startupgyár

A szervezők mai bejelentése szerint a nemzetközi hackathon modell (hacking+marathon) itthon is sikeres, és a módszer meghódította Magyarország egyetemeit. A Kutatók Éjszakájával egy időben indul el a verseny őszi szezonja, amelyhez újabb egyetemek csatlakoztak. A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Informatikai karának (szeptember 27-28.) versenyével startol a rendezvénysorozat, amelyet a BME-Corvinus (október 4-5.) közös eseménye követ.

A kétnapos versenyeken a résztvevők nem csak az ötleteiket dolgozhatják ki, hanem társakat is találhatnak frissen elindított projektjeik megvalósításához. Szakavatott mentorok segítségével tanulhatják meg az üzleti tervezés alapjait, a startupjukat bemutató prezentáció és elevator pitch készítés titkait.

Van esély a kitörésre

A tavasszal indult Hackathon-in-a-Box egyetemi üzleti ötletverseny sorozat megvalósult projektjei közül a ZMenü ma már élesben működő ételrendelő szolgáltatásként üzemel, sőt a versenyt is támogatja. Egy másik sikertörténet, az „5” nemzetközi startup-programokban, Hollandiában és Angliában arat sikereket víztakarékos higiéniai megoldásával. A HR-fókuszú Pesoo képességfelmérő megoldása a napokban lép béta fázisba. A webre, okostelefonokra készült megoldások és technológiai startupok mellett több társadalmi innovációs ötlet is megjelent a korábbi eseményeken.

A rendezvény fontosságát mutatja, hogy a napokban fogadta el a fővédnöki felkérését Dr. Cséfalvay Zoltán (NGM) államtitkár, aki a hazai startupok egyik komoly támogatója, több startupokat segítő kezdeményezés elindítója. A versenysorozat a startupvilág utánpótlásképzését célozza, hiszen az egyre nagyobb teret nyerő Jeremie programok és a hamarosan induló „Gazella” program inkubátorai is projektszűkében lesznek ilyen tehetségfelmérő programok hiányában.

A Corvinus és a BME a versenyt részben az „enterpreneurship” oktatási programja gyakorlati kiegészítéseként kezeli, hiszen a résztvevők megszerzett tudásukat az egyetemen is és későbbi munkájuk során is kamatoztathatják.

Kitekintés

Az ősz folyamán lefutó magyar versenyek egy jövő februárban megvalósuló nemzetközi versenysorozat előválogatóiként lehetőséget teremtenek a tehetséges magyar ötletgazdáknak a nemzetközi startupvilágba való belépésre is. A budapesti versenyek győztesei kijuthatnak Ausztria legnagyobb őszi startupeseményére, a Pioneers Fesztiválra, amely szintén partnere a rendezvénysorozatnak.  A bécsi szervezők támogatásként nem csak jegyeket adnak a nyerteseknek, de különjáratot is szerveznek az október végi konferenciájukra.

A versenyekre jelentkezni a www.hackathon.hu oldalon lehet.

Azóta történt

Előzmények