Egyre nagyobb botránnyá dagad a Sonyt ért támadás

Már az elején is érezhető és sejthető volt, hogy az év egyik legnagyobb adatvesztési és hackerügye lehet a Sony Pictures Entertainment elleni támadás, és az elmúlt napok megerősítették ezt a vélekedést, ahogy egyre több információ lát napvilágot.

Mivel a vizsgálat még folyik, illetve a Sony – a nyomozásra hivatkozva – igencsak kevés tájékoztatást ad, az új adatok a magát Békeőröknek nevező (Guardians of Peace – GoP) támadóktól származnak, akik napról napra csöpögtetik – néha öntik – az információkat.

A híradások szerint hétfőn újabb több gigabájtnyi, állításuk szerint a Sony Pictures gépeiről származó adatot tettek közzé, köztük az alkalmazottak személyes adatait, hírességek telefonszámait, nickneveit, üzleti adatokat a filmgyártásról, készülőben lévő filmek forgatókönyveit stb. Most már közel negyven gigabájtnyi olyan adathoz lehet hozzáférni a neten, amelyekben a fentieken kívül fizetési listák, lakcímek, társadalombiztosítási számok is szerepelnek – a korábban említett új filmek kópiáiról nem is beszélve.

Természetesen folynak a találgatások, hogy kik a GoP tagjai, és mi volt a céljuk. Az, hogy nemrég egy, a Sony alkalmazottainak küldött levélben pénzt kértek a hallgatásért, arra utal, hogy mégse Észak-Korea állhat a háttérben – bár – hogy tovább kombináljunk – ez lehet elterelés is.

Mindenesetre a Sonynak mind a támadás, mind annak körülményei is súlyos károkat okoznak – arról nem is beszélve, hogy olyan bizalmas üzleti információk szivárogtak ki, amelyek egyrészt presztízsveszteséghez vezetnek, másrészt kiválóan felhasználhatóak a versenytársak által.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Sony

Azóta történt

  • A Snapchat szív a Sony miatt

    A céget ért hackertámadás során olyan elektronikus levelek is napvilágra kerültek, amelyek a partnereket érintik kellemetlenebbül. Ilyen ez a felvásárlásról szóló levélváltás is.

  • Fél napig nem volt net Észak-Koreában

    Ez lett volna a Barack Obama által ígért arányos válaszlépés a Sonyt ért hackertámadás miatt?

  • Mégis bemutatta az Interjút a Sony

    A céget hackerek támadták meg, úgy tűnt, be sem mutatják a filmet Karácsonykor. Aztán mégis, aki akarja moziban, aki otthonról nézné, streamen.

Előzmények