Az NSA hazudott, nem Edward Snowden

Kiderült, hogy az adatlopás és publikálás előtt Snowden többször is igyekezett a hivatalos úton panaszt tenni.

Hirdetés

Az amerikai információs szabadságról szóló törvényre (Freedom of Information Act – FOIA) hivatkozva a Vice News szerzett meg több száz oldalnyi, Edward Snowdenre vonatkozó dokumentumot az NSA-től (pontosabban a törvényi kötelezettségnek eleget téve maga az NSA publikálta őket), és ezekből kiderül, hogy a vállalkozó többször is megpróbálta kifejezni aggályait a törvénytelen állami kémkedéssel kapcsolatban, mielőtt a titkos dokumentumokat átadta volna az újságíróknak. Ezzel egyértelműen bebizonyosodott, hogy hamis volt az NSA vádja, amikor azt állították, hogy Snowden nem próbálkozott a hivatalos csatornákon, a szolgálati úton.

Edward Snowden ezt a vádat már két éve is cáfolta az Európai Parlamentben tartott meghallgatásán, ugyanis közölte, hogy az illegális kémprogramokról tíz különböző tisztviselőnek is jelentett, ám ennek semmi következménye nem volt. A most publikált e-mailekből pedig világosan kiderül, hogy Snowden többször is megkereste az NSA felügyeletét ellátó tanácsot ez ügyben.

Azt még nem tudni, hogy mindennek most milyen folytatása lesz – ha lesz egyáltalán. Edward Snowden mindenesetre már három éve Oroszországban tartózkodik, ugyanis az Egyesült Államokban nem polgárjogi aktivistaként tekintenek rá a hatóságok, hanem a nemzet biztonságát veszélybe sodró kémként, így nagy valószínűséggel életfogytiglani börtönbüntetésre számíthatna egy tárgyalás után.

Azóta történt

Előzmények