Már megint sütit süt a Sütiszörny

Rég láttunk már hasonló produkciót az Apple marketingosztályától. Ha a márciusi főzőcske jó volt, akkor ez egyenesen fergeteges.

Hirdetés

Története során nem egyszer fordult elő, hogy az Apple maradandót alkotott, és ebbe a körbe teljes nyugalommal beleérthetjük a vállalat marketingtevékenységét is. Az 1984-es amerikai futballdöntő, a Superbowl nagyszünetében bemutatott Macinthos reklám elképesztően nagyot szólt, amit sem a 2006-ban indított, (az MS és Apple fanboyokat egyébként korábban nem látott mértékben egymásnak ugrasztó) "Get a Mac" kampány, de még talán a Jobs 1997-es visszatérését ünneplő Think Different reklámspot sem tudott felülmúlni, pedig elég progresszívak voltak ezek is.

Az utóbbi évek terméséből viszont már nem nagyon tudunk felidézni igazán ütős cupertinói hirdetést. Bár az amerikaiak majd' megvesztek pár hete a Szezám utcai Sütiszörny és az iPhone 6s alumíniumházában állandóan parancsra váró digitális asszisztens, Siri közös konyhai produkciójáért, azért ez sokak szerint inkább erőltetett volt, mint humoros.

Szerencsére néhány napja újabb videóval jelentkezett az Apple, ez a márciusi sütisütős reklám felvételének körülményeibe avatja be a nézőt az alábbi "behind the scenes" anyagon keresztül. Na, ez már szerintünk is tényleg jópofa.

Az iPhone 6s az első cupertinói mobil, ami (ha engedélyt kap rá) már nem csak bekapcsolt képernyővel vagy töltés közben reagál a szólongatásra (a konkurenciánál is alig néhány készülék tudja ezt: Nexus 6, 9, Moto X, Note 4), hanem bármilyen helyzetben, érintés nélkül képes aktiválni a digitális asszisztenst.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Apple

Azóta történt

Előzmények