A szolgáltatónak egyelőre nem kell szűrnie a P2P-forgalmat

Igen fontos döntést hozott a napokban egy belga bíróság, amikor a Scarlet internetszolgáltató ügyében hozott ítéletet.

Ahogy korábban mi is beszámoltunk róla, ez az első olyan eljárás, ahol egy európai bíróság arra tesz kísérletet, hogy a szerzői jogi törvényeket alkalmazza a P2P-hálózatok esetében.

A pert még 2004-ben indította a belga kiadói szövetség, a Sabam az egyik legnagyobb, akkor még Tiscali néven működő internetszolgáltató ellen. Keresetükben azt állították, hogy a szolgáltató felelősséget visel azért, hogy hálózatán jogvédett tartalmak illegális megosztása folyik. A bíróság akkor elrendelt egy vizsgálatot, hogy a szolgáltató vajon képes-e blokkolni a jogvédett tartalmak áramlását hálózatán. A tanulmány tavaly készült el, s ennek alapján 2007 júliusában elrendelték, hogy a Tiscali hat hónapon belül teremtse meg az illegális tartalomáramlás korlátozásának technikai feltételeit, s a határidő be nem tartása esetén napi 2500 euró bírságot írtak elő.

A 2008-ra már Scarlet névre átkeresztelt szolgáltató idén kérte a bíróságtól a rendelkezés megsemmisítését, mivel az a rendszer (Audible Magic), melyet a Sabam ajánlott a tartalomszűrésre, nem úgy működött, ahogyan azt a kiadói szövetség állította (a szakértők egyébként 11 szűrőrendszert vizsgáltak meg, ebből hetet lehetett a Scarlet hálózatán alkalmazni, de csak az Audible Magicre mondták azt, hogy alkalmas az illegális tartalmak kiszűrésére). A Sabam ezt elismerte, s bocsánatot is kértek a téves tájékoztatásért.

Ezek alapján a bíróság felfüggesztette a szolgáltató szűrési kötelezettségét addig, amíg végleges határozat nem születik az ügyben.

Azóta történt

Előzmények