Trükközik a Samsung a Note 3 tesztekkel

Csupán néhány hónap telt el azóta, hogy kiderült, a Samsung Galaxy S4 nemzetközi változata tesztprogramok futtatásakor a GPU-t egy olyan „turbó” módba kapcsolja, mely nem elérhető az alkalmazások számára. A telefon így a népszerű tesztekben jobb eredményeket mutatott, mint amire a valós használat során képes volt. A Samsung hivatalos indoklása mindez azért volt, mert a PoverVR SGX 544MP3 típusú GPU maximális órajele 533 MHz, amire csak néhány „teljesítményigényes” program (S Browser, Gallery, Camera, Video Player és bizonyos tesztprogramok) alatt vált fel a rendszer, egyébként pedig 480 MHz-en fut. Bár a különbség nem volt egetrengető – nagyjából 10-13 százalék –, az Ars Technica vizsgálódása során arra jutott, hogy az emelt órajelű mód lényegében csak a benchmark programok alatt aktiválódik, a Samsung által felsorolt alkalmazások közül csak a kamera app emelte meg az órajelet, és az is csak időszakosan, a pillanatnyi terheléstől függően.

Az Ars Technica most újra kiborította a bilit, tegnap publikált részletes tesztjük alapján azt állítják, hogy a Samsung a most megjelent Note 3 esetében is élt az „optimalizáció” lehetőségével, és a különbség most még látványosabb, mint a Galaxy S4 esetében volt: átlagosan 20 százalék, de van olyan teszt, amiben 50 százalék. Az AT tesztelőinek az tűnt fel, hogy a Note 3 túl jól teljesít a tesztekben, főleg az LG G2-höz képest, ami ugyanazt a Snapdragon 800 processzort használja, mint a Samsung készüléke. Mivel nem értették, miért van ekkora különbség két elvileg azonos hardvert használó telefon között, kicsit mélyebbre túrtak, és érdekes dolgokat találtak.

A Note 3 nyugalmi állapotban négy processzormagból hármat lekapcsol, az aktív órajelét pedig mindössze 300 MHz veszi vissza. Ebben eddig nincs semmi meglepő, hiszen az összes mai, fejlett energiamenedzsmenttel rendelkező mobileszköz csinál valami hasonlót azért, hogy minél hosszabb akkumulátoros üzemidőt érhessen el. Az órajel dinamikus állítására, a magok ki- és bekapcsolására viszont az alkalmazások futtatása során is lehetőség van a terhelés függvényében, amit túlnyomó részben maga az operációs rendszer intéz. Röviden, a mindennapi, valós felhasználás során pont az energiamenedzsment kényes kérdése miatt nincsenek olyan alkalmazások, amik az összes magot fixálják az elérhető legmagasabb órajelre, még a tesztprogramok sem, hiszen ezek elvileg pont azért léteznek, hogy a valós használat során várható teljesítményről adjanak minél pontosabb képet.

Forrás: Ars Technica
Forrás: Ars Technica [+]

Az Ars Technica azonban kimutatta, hogy a Note 3 tesztprogramok – és csak azok – futtatásakor mind a négy processzormagot a maximális, 2,3 GHz-es órajelen fixálja, mindaddig, amíg ki nem lépnek az alkalmazásból. A srácok addig kísérleteztek, míg sikerült átverniük a „tesztprogram-detektort”, ami az alkalmazásokban található csomagnevekre vadászik, és készítettek egy Stealthbench-et (azaz lopakodó teszt) a széles körben használt Geekbench-ből, ami gyakorlatilag annyit tesz, hogy átnevezték a kritikus csomagneveket a programban. A Geekbench-től így csupán a csomagnevekben különböző tesztprogram alatt a Note 3 – mivel nem Stealthbench számára ismeretlen volt – ugyanúgy viselkedett, mint bármelyik más alkalmazás alatt tette volna, és tökéletesen működött a terhelésfüggő órajel és processzormag kapcsolgatás. A két tesztprogram közül a módosítatlan Geekbench 20 százalékkal jobb eredményt ad, mint az átnevezett verzió.

Forrás: Ars Technica
Forrás: Ars Technica [+]

Az S4 esetében kiadott hivatalos indoklás miatt magától adódott a kérdés, hogy a Note 3 vajon használja-e valós alkalmazások, azaz legalább a Samsung által felsoroltak alatt ezt a turbó módot. A válasz egyértelmű nem, a rendszer elemzésével megtalálták azt a fájlt, ami elindítja a speciális üzemmódot, és e szerint a Note 3 csak a népszerű tesztprogramok – például Geekbench, GFXBench, Linpack, Quadrant – alatt rögzíti az órajelet, más alkalmazások futtatása során nem. A kódban az egyik sor arra utal (PACKAGES_FOR_LCD_FRAME_RATE_ADJUSTMENT), hogy a Samsung a GPU-val is csinálhat valamit, ez azonban eddig még nem nyert bizonyítást, mert a GPU órajelét sokkal nehezebb kiolvasni, mint a CPU-ét, és az Anandtech által a Galaxy S4 esetében használt módszer a Note 3-on már nem működik).

Forrás: Ars Technica
Forrás: Ars Technica [+]

Az Ars Technica a többi, a kódban listázott tesztprogramból is készített lopakodó verziót, és minden esetben a Geekbench-hez hasonló eltéréseket tapasztalt, sőt, a módosítatlan Linpack tesztet a Note 3 másfélszer gyorsabban futtatta le, mint az átnevezettet.

A Samsung még nem adott ki állásfoglalást az ügyben.

Azóta történt

Előzmények