Gyorskeresés
Főszponzorunk
Leépítések a BlackBerry gyártójánál
Vezetőváltás és elbocsátások: ezek a céges válság biztos jelei.
Akik a közelmúlt hírei alapján a kanadai Research In Motion (RIM), a világ sok részén kultusztermékként kezelt okostelefon, a BlackBerry gyártójának súlyos válságáról beszéltek, most megerősítve érezhetik magukat, ugyanis a vállalat bejelentette, hogy 2000 alkalmazottat, a globálisan foglalkoztatottak 10 százalékát elbocsátják, emellett az is kiderült, hogy az operatív vezérigazgató nyugdíjba vonul.
A RIM még ma is nagyon előkelő helyen szerepel az okostelefonok piacán, főként az angolszász országokban népszerű, ám nagyon úgy tűnik, hogy valóban nem képesek állni a versenyt az egyre erősebb, gőzhengerként nyomuló Apple-lal, a sikertermék iPhone-nal, valamint a Google telitalálatnak bizonyult Android operációs rendszerével készülő eszközökkel szemben. Legalábbis igen soványnak, mentegetőzőnek tűnik a cég elbocsátásokat indokoló közleménye, mely egyrészt a hosszú távú fejlesztések sikeréhez szükséges lépésnek igyekszik mutatni a takarékossági intézkedést, másrészt pedig arra hívja fel a figyelmet, hogy a prosperáló vállalat dolgozóinak létszáma az elmúlt öt évben megnégyszereződött. Az elbocsátások pénzügyi hatásáról egyelőre nem nyilatkoztak, ezt szeptember 15-én, a második gazdasági negyedév eredményeinek ismertetésekor kívánják megtenni.
A cég azt is bejelentette, hogy a jelenleg betegszabadságon lévő operatív vezérigazgató, Don Morrison a cégnél eltöltött 10 év után várhatóan nyugdíjba megy, helyét ketten fogják betölteni, Thorsten Heins és Jim Rowan.
Azóta történt
Előzmények
Főszponzorunk
Gyártók, szolgáltatók
Percről percre
Visszavonták a Baldur's Gate Enhanced Edition kiadást
A Beamdog bejelentette, hogy a kiadójuk kérésér...
Minőségi fotókon az iPhone 5S előlapja
Az Apple idei telefonja az előddel teljesen azo...
WP blog: Vízálló telefonnal készül a Huawei?
Csobbanó Windows Phone mobilról közölt képet a ...
Vékony, öntanuló hibrid merevlemezekkel tarolna a Toshiba
Egy pár új, gyorsítótárral szerelt merevlemezze...
EA: Végleg megszűnt az Online Pass
Az Electronic Arts megnyugtatta a játékosokat, ...
Evolveo Vision XD9
Az Evolveo végre elfelejtette az eddigi megmozdulásait, így legújabb modelljében már IPS kijelzőt, kellemes hardvert találunk, ráadásul a külsőre is odafigyeltek.
Minden a Huawei P6-ról
Londonban tartotta a Huawei új készülékének bemutatóját, amitől meglehetősen sokat várnak. A helyszínen voltunk, így első kézből tudunk beszámolni a vékony újdonságról.



