A meghibásodott Progressz űrhajó elégett a légkörben

Az orosz űrhajózási hivatal, a Roszkoszmosz bejelentette, hogy az irányíthatatlanná vált, napok óta lassú zuhanásban a Föld felszíne felé közelítő teherűrhajó, a Progressz M-27M a légköri súrlódástól felhevülve ma hajnalban valahol a Csendes-óceán felett elégett, rakományával együtt szinte teljesen megsemmisült, legfeljebb minimális mennyiségű, veszélyt nem jelentő apró darabjai érhetik el a felszínt.

Ahogy korábban az IT café is beszámolt róla, a kazahsztáni Bajkonurból több mint egy hete felbocsátott teherűrhajó nem tudott dokkolni célállomásán, a Nemzetközi Űrállomáson (ISS), majd irányíthatatlanná vált, lassan elkezdett pörögni a tengelye körül, és nem tervezett pályára állt. Úgy tűnik, már a kezdet kezdetén kudarcot vallott a misszió, ugyanis már a keringési pályára állítása is sikertelen volt, a Szojuz hordozórakéták 30 kilométerrel túllépték a kijelölt pályát. Ezek után a kapcsolódáshoz használt öt antennából legalább kettő nem nyílt ki. Az oxigént, üzemanyagot és élelmiszert vivő teherszállítónak eredetileg hat óra repülés után kellett volna csatlakoznia a nemzetközi űrállomáshoz, ahol jelenleg három orosz és két amerikai űrhajós, valamint egy olasz űrhajósnő tartózkodik.


Az előző Progressz sikeres dokkolása

A meghibásodást kivizsgáló bizottság várhatóan legkésőbb május 13-ig kihirdeti, hogy mit állapítottak meg.

Az űrhajósok egyébként nem maradnak ellátmány nélkül, készleteik elegendőek addig, amíg június 19-én megérkezik hozzájuk az amerikai SpaceX szállítójárműve.

Azóta történt

  • Végre eljutott egy űrhajó a Nemzetközi Űrállomásra

    A korábbi Progressz-meghibásodás, illetve a SpaceX felrobbanása miatt nagy nyomás alatt hajtották végre az akciót.

  • 1967. április 23.

    Bajkonurból egy Szojuz hordozórakéta Föld körüli, közeli körpályára juttatta a Vlagyimir Komarovot, aki egy új, többszemélyes űrrepülés első tesztjét végezte el. Összesen 1 napot, 2 órát, 47 percet és 52 másodpercet töltött a világűrben. A küldetés alatt több hiba is fellépett, így a visszatérés során Komarov szörnyethalt.

Előzmények