A Prezi vezetője olyan díjat kapott, melyet magyar még soha nem nyert el

Az Európai Bizottság a Hub Instituttal közösen, a világ legnagyobb internetes konferenciáján, a dublini WebSummiton jelentette be a döntést.

Hirdetés

Az Europioneers díjért 27 országból összesen 1200 vállalkozás indult. Az első körös jelölés után egy 8 tagú zsűri választotta ki azt a 12 céget és vállalkozót, amely bejutott a döntőbe. A végső győztesről internetes szavazás döntött. Magyar cég vagy vállalkozó még soha sem kapta meg a díjat és az idei döntőben is a Prezi volt az egyetlen magyar cég – olvasható a közleményben.

Az Európai Bizottság a Deloitte tanácsadó céggel és a Hub Instituttal közösen alapította az Europioneers díjat, hogy ezzel ismerjék el és díjazzák az Európából indult és Európában működő innovatív cégeket. A versenyen olyan cégek indulhattak, amelyek valamilyen új digitális megoldással vagy szolgáltatással innovatív dolgot hoztak létre.

Prezi kontra PowerPoint
Forrás:business2community.com

„Nagyon örülök ennek az díjnak, amiért nem csak én, hanem a két alapítótársam, Halácsy Péter és Somlai-Fischer Ádám, illetve a Prezi-dolgozók közösen dolgoztak meg. A díjak azért is fontosak, mert ezzel egyrészt Magyarország jó hírét visszük a világban, másrészt pedig ezen keresztül sokakhoz eljut az üzenetünk, hogy fontos elkezdeni vállalkozni, fontos hinni magunkban” – nyilatkozta Árvai Péter.

A Prezi idén júniusban a „Best Founders/Co-founders”, azaz a legjobb (társ)alapító kategóriában nyerte meg a Európa legrangosabb startup díját, a The Europas Awardsot. Akkor a zsűri azzal indokolta döntését, hogy a magyar cég sikere egész Európában példaértékű.

Azóta történt

Előzmények

  • Az „ÉV CIO-ja” 2014-ben Bányai Ervin

    A Vezető Informatikusok Szövetsége (VISZ) 2014-ben is kiírta az „Év CIO-ja” pályázatát, és idén a Budapest Bank informatikai vezetője lett a győztes.

  • Rangos európai díjat nyert el a Prezi

    Európa legrangosabb startup-díjának, a The Europas Awardsnak az egyik kategóriáját – a legjobb alapítóknak járót – nyerte el kedd este Londonban a Prezi magyar szoftverfejlesztő cég.

  • Mától magyarul is beszél a Prezi

    Az internetes prezentációkészítő szoftvert fejlesztő Prezi magyar nyelvű kiadással ünnepli ötödik születésnapját.