Gyorskeresés
Főszponzorunk
Politikai össztűz a „kínai állami hackerekre”
A német és az amerikai kormány után a britek is támadják a kínai kormányzatot.

Angol lapok arról számolnak be, hogy kínai, állami alkalmazásban álló hackerek folyamatosan támadják a brit kormányzat számítógépes hálózatait – adja hírül az AFP hírügynökség.
A Timesban megjelent cikk egy névtelenül nyilatkozó kormányzati tisztviselőt idéz, aki szerint Kína valójában hírszerzői tevékenységet folytat, s az interneten zajló támadások célja, hogy Nagy-Britannia védelmi és külpolitikai tevékenységéről szerezzenek meg adatokat.
E hír közvetlenül azok után jelent meg, hogy Angela Merkel német kormányfőt követően George W. Bush amerikai elnök is hasonló tevékenység folytatásával vádolta meg a kínai államvezetést. Egy, az Independentnek nyilatkozó másik vezető kormányzati tisztviselő azt állítja, hogy Kína ezt a gyakorlatot már régóta folytatja, a nyugat-európai kormányok tudtak a tevékenységről, s védekeztek is ellene, hiszen mindez a hagyományos hírszerzői-kémelhárítói munka új eszközökkel folytatott változata.
A brit Külügy-, illetve a Védelmi Minisztérium nem kívánta kommentálni a sajtóban megjelent értesüléseket.
Azóta történt
Kína: mi bénák vagyunk a hackeléshez!
Hackerek fosztogatták a kínai földrengés adományait
Egy hárommillió dolláros amerikai videojáték
Egy 16 éves fiú lesz az állami internetes biztonságpolitika fő szakértője?
25 millió ember személyes adatait tartalmazó CD-k tűntek el
Orwell hazája beteljesíti írója vízióját – minden telefonbeszélgetést logolnak
A Rosenberg házaspár ma kínai, s úgy hívják őket: Lan Lee és Jüe-fej Ko
Kína nem agresszor, hanem célpont
Percről percre
Kodak CAMEO - "...csak átalakul"
Egy ócska Kodak analóg fényképezőgépből makróle...
Megfizethető és tágas házakkal újít az Aerocool
A fekete és fehér színben érkező PGS-V széria m...
41 megapixeles lesz a Nokia „EOS”
A Nokia hivatalos blog oldala félreérthetetlen ...
Holnap új modellekkel rukkol elő a Samsung
A dél-koreai gyártó Londonban megrendezésre ker...
XBMC-s mozigép a Rapsberry Pi miniszámítógépből semmi perc alatt
Egy komplett szoftvercsomagot és vezérlőeszközt...
Minden a Huawei P6-ról
Londonban tartotta a Huawei új készülékének bemutatóját, amitől meglehetősen sokat várnak. A helyszínen voltunk, így első kézből tudunk beszámolni a vékony újdonságról.
OCZ tápok bronz fokozattal
Kipróbáltuk a teljesen moduláris ZT 750 és a fix kábeles ZS 550 tápot, melyek a 80 Plus bronz minősítéssel bírnak.



