2012. május 23., szerda

Gyorskeresés

Főszponzorunk

Pert vesztett a Nav N Go

  • (f)
  • (p)
Írta: IT café | 2009-07-07 14:37 | Forrás: IT café

A cég egy hazai riválisa ellen indított eljárást, de a bíróság szerint a kifogásolt termék nem másolja az iGO-t.

Hirdetés

A navigációs szoftvert, játékokat és elektronikus térképeket készítő Nav N Go Kft. közel két évvel ezelőtt tisztességtelen piaci magatartás gyanúja miatt pert indított a Térképtár Kft., az ÚtInfó navigációs program fejlesztője ellen. A Fővárosi Bíróság Gazdasági Kollégiuma tegnap első fokon elutasította a Nav N Go keresetét, és a céget arra kötelezte, hogy az alperesnek fizesse meg a teljes perköltséget – közölte ma a Térképtár.

A két évig húzódó per során a bíróság igazságügyi szakértő véleményét kérte, aki a szakmai jelentésében kiemelte, hogy „a perbeli szoftverek között sem a megjelenítés, sem pedig a használat során azonosság nem áll fenn”. A vizsgálat és a per tárgya a 2001 óta piacon lévő ÚtInfó 2.3v, illetve a 2006-os iGO My Way navigációs szoftver volt. A bíróság az ítéletében rámutatott, hogy „a lefolytatott bizonyítási eljárás eredményeként egyértelműen megállapítható, hogy a perbeli termékek hasonlóságot nem mutatnak, ezért a felperesi szoftverhez mint szellemi alkotáshoz fűződő jogokat, illetőleg a felperesi szoftverrel kapcsolatos, a felperest megillető személyhez fűződő jogokat az alperes nem sértette meg a termékek előállításával és forgalmazásával, továbbá ugyanezen magatartásával jellegbitorlást sem követett el.”

A Térképtár Kft. az ítéletről beszámoló közleményében üdvözli a döntést, és reméli, hogy az az üzleti partnerei számára is megnyugtató. Lapunk megkereste a felperes Nav N Gót is, de a cég nem kívánt nyilatkozni az ítéletről.

Főszponzorunk

Gyártók, szolgáltatók

Copyright © 2000-2012 PROHARDVER Informatikai Kft.