Pablo Soto

Az internetes szerzői jogi perekben a spanyol bíróságok a nyugati világban egyedi gyakorlatot folytattak eddig is, még annak ellenére is, hogy Spanyolországban is szigorodtak a jogokat védő törvények és szabályozások.

Ahogy erről többször beszámolt már az IT café is, valójában nem arról van szó, hogy Spanyolországban gyökeresen eltérő törvények lennének, hanem inkább az ítélkezési gyakorlat, a törvények szövegének és szellemének értelmezése más, mint Európa többi országában, vagy éppen az Egyesült Államokban. A spanyol bírói kar rigorózusan tartja magát ahhoz, hogy elsősorban a haszonszerzés céljából elkövetett jogsértés az üldözendő, emellett több döntés indoklása hangsúlyozta már, hogy csakis bizonyított károkozást hajlandók jogilag figyelembe venni, vagyis nem fogadják el a jogtulajdonosok kárbecsléseit, amelyet arra alapozva fogalmaznak meg, hogy az illegális letöltések száma alapján adnak meg veszteséget mérő számokat.

Egy újabb ítélet is azt bizonyítja, hogy a számtalan ország által támadott spanyol ítélkezési gyakorlat nem változott meg, ugyanis egy bíróság kimondta, hogy önmagában egy olyan szoftver kifejlesztése, mely p2p-technológiát használ fel fájlmegosztásra, még nem törvénysértő.

Nem a technológia a hibás

Az adott ügyben egy Pablo Soto nevű fiatal informatikust fogtak perbe amiatt, hogy írt egy fájlmegosztásra használható szoftvert. A keresetet nagy nemzetközi kiadók mellett (Warner, Universal, EMI, Sony) a spanyol zenei jogvédő szervezet, a Promusicae is támogatta, és a 2008-ben benyújtott iratok szerint a felperesek képviselői 13 millió eurós kártérítés megítélését kérték a bíróságtól.

A hosszan elhúzódó ügy nemrég ért véget, és határozatában a bíró elutasította a felperesek követelését, a perköltség megfizetését pedig rájuk terhelte. A kereskedelmi ügyekkel foglalkozó madridi bíróságon Antonio Martinez-Romillo bíró indoklásában kifejtette, hogy az alperes által kifejlesztett szoftver önmagában nem törvénysértő, gyakorlatilag semlegesnek tekinthető szerzői jogi szempontból.

A spanyol bíró jogfelfogásának egyik bázisa, hogy nemzetközi előzményeket is figyelembe vett, például azt a korszakos döntést, amikor az Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága 1984-ben úgy határozott, hogy a Sony a Betamax megalkotásával önmagában nem sérti a szerzői jogi törvényeket – vagyis hogy egy másolásra is képes technológia elkészítője nem felel azért, hogy azt később mire használják fel.

Antonio Martinez-Romillo e döntés említése mellett kitért arra is, hogy a p2p-hálózatokon nem egy központi szerveren tárolt anyag letöltése folyik, hanem a felhasználok direkt módon, egymástól szerzik meg az adatokat, az ő felelősségük a tevékenység. Kiemelte, hogy míg a Napster ügyében szerinte jogszerű volt az elmarasztalás, mivel ott szerveren tároltak fájlokat, az új generációs p2p-szoftverek már nem így működnek, ezért nem is marasztalhatóak el a készítőik. A bíró elismerte, hogy történik szerzőijogsértés, de példaként azt hozta fel, hogy ha egy baráti társaság megoszt egymás között információkat, például jogvédett fényképeket, akkor azt a személyt nem lehet felelősségre vonni, aki a kapcsolattartást biztosítja, aki a folyamatban mint titkár működik közre.

A felperesek csalódottságukat fejezték ki, és bejelentették, hogy fellebbezni fognak. A spanyol jogvédő szervezet képviselője kijelentette azt is, hogy Spanyolországban a jog sajnos a tolvajokat védi az alkotók helyett.