Gyorskeresés
Főszponzorunk
Ősszel jelenik meg a Chrome OS
A Computexen elmaradt a premier, a rendszert futtató első gép piacra dobását késő őszre ígéri az internetvállalat.
Hirdetés
A tervek szerint „késő ősszel” piacra kerül az első olyan számítógép, amely a Google Chrome OS operációs rendszerét futtatja – közölte tegnap a vállalat egyik vezetője a tajvani Computex szakkiállításon. A projektért felelős alelnök, Sundar Pichai azt mondta: „úgy képzeljük, hogy [a gép] már az első nap felhasználók millióihoz jut el”.
A készülék várhatóan egy laptop lesz majd. „Ami a piaci megjelenést illeti, válogatósak leszünk, mert kiváló felhasználói élményt szeretnénk nyújtani. A hardver és a szoftver egységében gondolkodunk” – idézi a Reuters a cégvezető szavait.
Amint az ismert, a Google a Linux-alapokra épülő, az alkalmazásokat böngészőn keresztül a felhőben futtató operációs rendszert elsősorban netbookokra és az iPad-hatásnak köszönhetően divatossá vált táblagépekre szánja. Más kérdés, hogy ez utóbbiakon a mobiltelefonokban már bizonyított Android talán jobb alternatíva lehet. A Chrome OS mindenesetre az Intel x86 mellett az ARM platformot is támogatja, így elméletben bármelyik kategóriában elképzelhető a felhasználása.
„A Chrome OS annak a néhány jövőbe mutató operációs rendszernek az egyike, amelyhez már most működő alkalmazások milliói érhetők el. A Gmailt nem kell újraírni ahhoz, hogy fusson a Chrome-ban, és a Facebooknak sem kell úja alkalmazást írnia a Chrome számára” – magyarázta Pichai.
A Chrome OS megjelenése akár jelentősen átrendezheti az operációs rendszerek piacát, nemcsak a teljesen újfajta koncepció miatt, hanem azért is, mert a platform nyílt forráskódú, szabad szoftver.
Azóta történt
Előzmények
Újabb képek a Chrome OS-ről
Bevetésre kész a Chrome OS?
A Windows és az OS X után jön a Chrome OS
-
Bemutatkozott a Google operációs rendszere
A rendszer forráskódját már most nyilvánosságra hozták, de az első Chrome OS-t futtató számítógépekre még majd egy évet várni kell.
Főszponzorunk
Gyártók, szolgáltatók
Percről percre
Gyors, 8 GB-os mobil memóriával frissít az Apacer
A DDR3 szabványra épülő SO-DIMM modul az Elpida...
Kémfotó az első Socket FM2 foglalatú alaplapról
Az MSI MS-7778 csak az OEM-piacot célozza meg, ...
A Leap mozgásérzékelője 200-szor precízebb a Kinectnél
Az új technológiában hatalmas potenciál lappang...
Világszerte elérhető a TP-Link TL-PA511 500 Mbps Powerline hálózati adapter
Gigabites portot és energiatakarékos funkciót i...
XCOM: Enemy Unknown - új videó és dátum
Új videóval és megjelenési dátummal szolgált a ...
HD7770 + Accelero S1Plus teszt
"Silence!...it definitely won't kill you" - avagy hűtéstesztek változatos felállásban.
Acer Iconia Tab A510
Csúcsteljesítményű hardvert kínál relatíve kedvező áron, ez az Acer legújabb tabletjének receptje. Vajon ennyi elég is a sikerhez?
Ismét pendrive-ok USB 3.0-n
Ezúttal két Adata, egy Kingston és két Mach Extreme modellt versenyeztettünk egymással és a múltkori mezőnnyel.






