Egyre több kétség merül fel az orosz „Szilícium-völgy” kialakításával kapcsolatban. Ahogy a lapok februárban világszerte hírül adták, az orosz milliárdos, Viktor Vekszelberg és a kormányzat (nevezetesen Medvegyev elnök) hathatós támogatásával elindítottak egy olyan projektet, mely a Moszkva melletti Szkolkovóban egy, a kaliforniai Szilícium-völgyhöz hasonló kutató- és innovációs központ létrehozását célozza (az ötlet állítólag Vlagyimir Putyin fejéből pattant ki).

Az Egyesült Államokkal szembeni hátrányt „hagyományos” eszközökkel ledolgozni kívánó elnök tavaly december végén írta alá a keretmegállapodást, mely állami kezességvállalást is tartalmazott az új tudományos központ kialakítására. A koncepció egyszerre emlékeztet a hajdani szocialista államok iparfejlesztési gyakorlatára (építsünk iparvárost a semmiből: lásd nálunk Dunaújváros, Leninváros), illetve az olajbevételek miatt mérhetetlen pénzügyi alapokkal rendelkező arab sejkségek és államok terveire: az orosz projekt is egy üres területre (mondhatni: a mező közepére), a nulláról elkezdve képzeli el a kutatóközpont megteremtését, mely egyben egy „tudósok városa” is lenne, ahol a válogatott lakók mindannyian magasan képzettek, az innováció elkötelezettjeiként dolgozók lennének. Ez a lépés erősen hasonlít – a Szentpétervártól eltekintve nyom nélkül elmúló – Nagy Péter-i törekvésekre: modernizálni, nyugatosítani „minden áron”.

Az természetesen nem meglepő, hogy a hagyományosan Nyugat-ellenes, a történelmi jellegzetességeket megőrizni kívánó orosz társadalom jó része elutasítással fogadta az ünnepélyes külsőségek között már el is indított projektet, amelynek sikerét már az is megkérdőjelezi, hogy hagyományos keleti szokás szerint bizottságok és albizottságok már most áttekinthetetlen hierarchiájának felállításával kezdtek hozzá a munkához. Létrehoztak egy bizottságot a bevonni kívánt tudományterületekről (alternatív energiaforrások, nukleáris fejlesztések, orvosi kutatások, távközlés, informatika) a pályázók minősítésére, s ez a testület dönti el, ki, melyik csoport, melyik cég lesz méltó arra, hogy megjelenjen az új városban. Ezeket az állam támogatja az induláskor (340 millió dollárnyi összeget szánnak erre a célra), s ha megvan a lista, elkezdődik a központ megépítése, ahol az indulást követően öt éven belül „el kell érni” az ötvenezres lakosságszámot. Az elbírálási folyamattól függetlenül az infrastruktúra tervezési munkálatai már elkezdődtek.

Oroszországban igen sokan szólaltak fel a megaterv ellen; voltak, akik a valódi gazdaság fejletlenségét hozták fel ellenérvként (olaj és gáz van, dől a pénz, de ebből még nem lesz magas szintű innováció), voltak, akik a társadalmi állapotok minőségét (szabad kutatáshoz szabad társadalom kell: parancsra nem lehet megteremteni azokat a tudományos viszonyokat, amelyek a nyugati gazdasági sikerek mögött állnak). A projektnek a mai napig nincs honlapja (bár állítólag Vekszelberg már bejegyeztette a domént), de az önbizalom töretlen. Ugyanakkor az igazán sikeresnek mondható Jevgenyij Kaszperszkij, a világcégnek számító, moszkvai székhelyű Kaspersky Lab vezetője erősen szkeptikus: „Oroszországban rengeteg tehetséges szoftverfejlesztő van, de roppant kevés sikeres üzleti vállalkozás. Az emberek fejében még mindig le van engedve a vasfüggöny” – nyilatkozta a terv kapcsán.

Ám valószínű, hogy megint csak a hatalmi szó fog dönteni a terv megvalósításáról; ne feledjük Vlagyimir Putyin kifakadását, amikor az őt – valóban bicskanyitogató modorban, a nyugati felsőbbség pozíciójából kérdező – Michael Dellnek így vágott vissza tavaly év elején: „Nekünk nincs szükségünk az önök segítségére. Nem vagyunk nyomorékok. Nem vagyunk szellemi fogyatékosok.”