Az okostelefonra érkezik a riasztás, ha lapos a kerék

A KRESZ elméleti oktatáson valószínűleg sok sofőr megtanulta, hogy milyen veszélyei vannak a nem megfelelő keréknyomásnak, ennek ellenére a vezetők egy része nem igazán foglalkozik a dologgal. Valószínűleg ezt a felhasználói bázist célozza meg a FOBO csapata az alacsony fogyasztású, Bluetooth kapcsolatot használó, guminyomást ellenőrző szenzoraival, amelyek autókra és kétkerekű járművekre is elérhetők lesznek.

Az Indiegogón futó kampányuk nagyon sikeres, az eredetileg kitűzött 28 ezer dolláros összeget már régen elérték, jelenleg közel 1800 ember támogatja a projektet és nagyjából 173 ezer dollárnál áll a mutató, pedig még bő egy hét hátravan a finanszírozási időszakból. A célt azóta ennek megfelelően 250 ezer dollárra tolták ki, ha ezt is elérik, akkor az egyébként fekete és ezüst színekben elérhető szenzorok borítása cserélhető lesz, úgyhogy a legtöbb felnihez jól fognak passzolni az apróságok, amelyek egyébként iOS és Android operációs rendszereket futtató eszközökre képesek elküldeni a gumik állapotát (a zöld robotos rendszernél a Bluetooth 4.0 megléte nyilván követelmény). Ez gyakorlatilag a hőmérsékletet és a nyomást jelenti, riasztást pedig már akkor is kapnak a felhasználók, ha ez utóbbi szintje nem veszélyes, de közeledik ahhoz.

A szenzorok az autóban elhelyezett központi egységgel kommunikálnak, ami 2 darab AA-elem segítségével nagyjából 2 éves üzemidőt garantál; hasonló értékre képesek maguk a szenzorok is, amelyek meghajtásáért CR2032-es gombelemek felelnek. Az apró kiegészítők lopásbiztosak, ha sikerül is őket eltávolítani, más rendszerekkel nem használhatók fel. A tervek szerint az autós csomag ára 149 dollár körül lesz, de az Indiegogo kampány alatt a finanszírozók 90 dollárért juthatnak hozzá. A termék sikerében fontos szerepe lehet, hogy egy átlagos abroncsnyomás-ellenőrző rendszer 4 szenzorral ennél jelenleg drágábban érhető el.

Azóta történt

  • Megérkezett a 4.2-es Bluetooth

    Sokkal gyorsabb, mint valaha. Támogatja az IPv6 protokollt is, és ez még nem minden. Hamarosan igazán jó lesz kékfogas okoseszköznek lenni.

  • Okosóra, amit nem kell tölteni

    Egyre több olyan eszköz vesz bennünket körül, ami bár okos, az ész ára a nap végi etetés. A Névo sem éppen hülye, tölteni mégsem kell.

Előzmények