Gyorskeresés
Főszponzorunk
Nem bűnös a zenekalóz-weboldal üzemeltetője
Az esküdtszék egyhangú döntéssel felmentette a legsúlyosabb vád alól az egykori OiNK torrentportál üzemeltetőjét. Az oldal fénykorában az egyik legnagyobb kalózközösségnek számított.
Hirdetés
Alan Ellis bűnszervezetben elkövetett csalás vádjában nem bűnös – ítélkezett egyhangúan Teesside Crown Court esküdtszéke január 15-én. Az Egyesült Királyság történelmet írt: a 26 éves férfi az országban elsőként állt bíróság elé illegális online tartalommegosztás vádjával. Ellis híres-hírhedt megosztós felülete, az OiNK nevű privát torrenttracker közel 200 ezer taggal a világ egyik legnagyobb kínálattal rendelkező zenekalóz-weboldala volt 2007-es lekapcsolását megelőzően, összesen legalább 21 millió szám letöltését tette lehetővé.
Ellis 2004. május 30-án indította be az eredetileg Oink’s Pink Palace névre keresztelt szolgáltatását middlesbrough-i lakásából. A hangsúlyosan pink színvilágú oldal hamar nagy népszerűségre tett szert annak ellenére is, hogy csak meghívóval lehetett bejutni a felhasználók táborába. Nem ment ritkaságszámba a megjelenés előtt álló albumok letöltésének lehetősége sem: 2007-ben több mint 60 lemezt szivárogtattak ki napokkal, esetenként hetekkel a hivatalos piaci premier előtt.
Saját képességeit javította
Bár ingyen lehúzhatták a zenéket, a tagokat az üzemeltető már belépéskor is adakozásra hívta fel. Miután az Interpol, szorosan együttműködve a Nemzetközi Hanglemezipari Szövetséggel (IFPI) lekapcsolta az OiNK-ot, már akkor sejtették, a működtetett modell rendkívül jövedelmező lehetett. Nem tévedtek: a hatóságok közel 55 millió forintnak megfelelő amerikai dollárt találtak Ellis Paypal-számláján, a havi bevétele az adományokból megközelítette a 3 és fél millió forintot – írta meg a BBC. A férfi azzal védekezett a bíróság előtt, hogy egyáltalában nem állt szándékban megkárosítani a szerzői jogok tulajdonosait, az önkéntes juttatásokat pedig szerverbérletre költötte – a többletet pedig új kiszolgálók vásárlására fordította. Letartóztatásának pillanatában egyébként megtakarításai körülbelül 20 ezer angol fontra rúgtak, melyet 10 bankszámlán vezetett.
Ellis elmondása szerint az oldalt csak azért hozta létre, hogy azzal „saját képességeit javítsa”, gondolva az informatikai ismeretekre, hiszen mindvégig szoftverfejlesztőként dolgozott teljes munkaidőben.
Némi csavar a történethez: A Wikipedia szócikkében látható egy képfájl, mely 2007 áprilisának legaktívabb torrentjeit listázza. Második helyen szerepel a Nine Inch Nails Year Zero albuma – a zenekar tagja Trent Reznor, aki bevallotta: anno rendszeresen töltött le számokat az OiNK segítségével.
Azóta történt
Percről percre
Gyors, 8 GB-os mobil memóriával frissít az Apacer
A DDR3 szabványra épülő SO-DIMM modul az Elpida...
Kémfotó az első Socket FM2 foglalatú alaplapról
Az MSI MS-7778 csak az OEM-piacot célozza meg, ...
A Leap mozgásérzékelője 200-szor precízebb a Kinectnél
Az új technológiában hatalmas potenciál lappang...
Világszerte elérhető a TP-Link TL-PA511 500 Mbps Powerline hálózati adapter
Gigabites portot és energiatakarékos funkciót i...
XCOM: Enemy Unknown - új videó és dátum
Új videóval és megjelenési dátummal szolgált a ...
HD7770 + Accelero S1Plus teszt
"Silence!...it definitely won't kill you" - avagy hűtéstesztek változatos felállásban.
Acer Iconia Tab A510
Csúcsteljesítményű hardvert kínál relatíve kedvező áron, ez az Acer legújabb tabletjének receptje. Vajon ennyi elég is a sikerhez?
Ismét pendrive-ok USB 3.0-n
Ezúttal két Adata, egy Kingston és két Mach Extreme modellt versenyeztettünk egymással és a múltkori mezőnnyel.






