Nézzük együtt élőben az IT-elnök, Barack Obama beiktatását!

Történjék még bármi is a 21. század hátralévő számos évében, hiába éljük át majd a felfokozott várakozások miatt törvényszerűen bekövetkező csalódásokat, az bizonyos, hogy 2009. január 20. mindenképp bekerül a krónikákba, hiszen helyi idő szerint ma délben, magyar idő szerint délután hat órakor lép hivatalába az Egyesült Államok első színes bőrű elnöke (s nem mellékesen: első katolikus alelnöke).

Az az elnök veszi át a világ egyik vezető hatalmának irányítását, aki sikerét többek között annak köszönheti, hogy képes volt megszólítani a fiatalokat, méghozzá legfőképp azzal, hogy e generációhoz a saját médiumain keresztül fordult: vagyis felépítette a „tech-savvy” politikus képét; azét, aki a BlackBerryje nélkül nem megy sehová, akinek közösségi oldalakon aktív profiljai vannak, aki a YouTube-ot nem csak ismeri, hanem fórumként is használja, aki az internetet első számú kommunikációs közegének tekinti. S ennek – valamint a megváltozott mediális viszonyoknak – köszönhetően a ma, magyar idő szerint délután háromkor kezdődő beiktatási ceremónia egyfajta internetes fieszta is lesz.

Gyakorlatilag követhetetlen már, hogy hol és mikor érhetőek el az élő adások és az egyéb háttéranyagokat kínáló műsorok, a legfontosabb közvetítő csatornák linkjeit  például a gigaom.com, illetve a ZDNet igyekezett összegyűjteni. Sajnos ezek között akadnak olyanok (mint például a roppant népszerű Hulu), melyek csak az Egyesült Államok területén használhatóak, ám bőven akad még választás. De például (hogy csak egyet-kettőt említsünk) az egyik legnevesebb, az erre az eseményre a Facebookkal összeállt CNN már most, a hír megírásának időpontjában is közvetít, akárcsak több kamerával dolgozó C-Span, de rajtuk kívül a Twitter, a BBC, a Joost, a Livestation is élő adással jelentkezik majd. Az egyes adások indulása eltérő, emellett nem árt tudni, hogy a streamvideók megtekintéséhez időnként különféle szoftverelemeket kell telepítenie a felhasználónak – ha korábban ezt nem tette meg –, ezért nem haszontalan korábban ellátogatni ezekre az oldalakra. Emellett természetesen mobilra is készülnek adások, interaktív oldalak is működnek stb., szinte minden, amit az internet és a webkettő ma kínálni tud, teljes erővel dolgozik. A mobilszolgáltatók ugyancsak készülnek a várhatóan még sosem látott adatforgalomra – s egyelőre azt nyilatkozták, megbirkóznak majd vele.

Obama

Ugyanakkor természetesen van egy hivatalos oldal is, ahol – s itt már feljebb lépünk eggyel – Obama csapata a Microsoft Silverlight technológiáját felhasználva a Las Vegas-i IStreamPlanet informálja a világot élőben az eseményekről – ezzel is némi reklámot csinálva az Adobe Flash ellenfelének szánt megoldásnak. Ugyancsak a Microsofthoz kötődik, hogy a Photosynth nevű médiaalkalmazáshoz kapcsolódva is akciót hirdettek meg: arra kérik az ünnepségen részt vevőket, hogy készítsenek képeket, majd ezeket küldjék el a CNN-nek, s a háromdimenziós képalkotást lehetővé tevő Photosynth segítségével ezekből majd új, történelminek szánt gyűjteményt alkotnak meg.

Ám Obama már eddig is jól érzékelhető koalíciós hajlamát mutatja az is, hogy egyik fő támogatója és tanácsadója sem marad ki, a Google is készül a beiktatásra. Például elkészítették a Capitolium 3D-s modelljét a ceremónia elemeivel, illetve közzétették azoknak az alkalmazásoknak a listáját, melyek a Google térképes alkalmazásait használták fel ünneplésre és információközlésre.

Obama

Persze a fentebb felsoroltak csak a „hájp” részei, valójában Obama sokkal fontosabb ügyek miatt lehet nevezetes az IT-ipar és a világ informatikája számára, például az igen fajsúlyos IT-programja miatt, mely igyekszik az Egyesült Államok megtépázódott informatikai tekintélyét helyreállítani.

De ma ünnep van. Ezekről majd később.

Azóta történt

Előzmények