Eljutott az Apple-höz a magyar petíció

We want Apple Hungary

A hét elején megírtuk, hogy magyar Mac-felhasználók vasárnap egy kiáltványt tettek fel az internetre, amelyben azt kérik, hogy az Apple egy tisztes leányvállalat gründolásával hivatalosan is telepedjen meg Magyarországon. A levélformában megfogalmazott manifesztumot a Plastik media blogot vezető Sasvári „angelday” József ötletgazda és három társa egy e célra létrehozott weboldalra plakátolta ki. Négy dolgot kívánnak (tehát mégis csak jobb dolguk van, mint a magyar nemzetnek, amely ugye tizenkettőig meg sem állt): az iTunes hozzáférhetővé tételét a magyarországi felhasználók számára, a Mac OS X magyar nyelvű változatának elkészítését, az értékesítés és terméktámogatás minőségének és reakcióidejének javítását, valamint a „márkára szégyent hozó” Apple.hu oldal arculatának frissítését.

A bloggereknek köszönhetően a kezdeményezés híre gyorsan elterjedt az interneten, több hazai online lap – sőt néhány külföldi is – beszámolt róla. Kíváncsiak voltunk arra, hogy akinek szól, értesült-e róla, ezért megkerestük magát a címzettet. Mint kiderült: az Apple-höz eljutott az üzenet, de – ahogy azt várni lehetett – a cég vállalati kommunikációért felelős illetékese lapunk kérdésére csak annyit mondott: egyelőre nincs hivatalos válaszuk a felvetésekre. Függetlenül attól, hogy mi lesz ez – ha lesz egyáltalán –, a kezdeményezés elérte minimális célját: sikerült felrajzolnia Magyarországot az Apple világtérképére.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Apple

Azóta történt

Előzmények