Bezárja kapuit a Parse

A Parse leállításáról döntött a Facebook. A 2011-ben indult szolgáltatást egykori Google és Y Combinator alkalmazottak alapították, mobilalkalmazásokat lehetett vele készíteni, melyek push-notifikációkat és felhőben tárolt egyedi kódot, illetve adatbázist is képesek voltak kezelni (MBaaS). 2013-ban a Fast Company az 50 leginnovatívabb vállalat közé választotta, még ebben az évben meg is vásárolta a Facebook, ami 85 millió dollárt fizetett érte. 2014-re több mint félmillió alkalmazás készült a Parse közreműködésével.

A csütörtöki bejelentés szerencsére nem csak annyiból állt, hogy lehúzzák a rolót: a hosztolt szolgáltatások még egy évig, azaz 2017. január 28-ig elérhetőek lesznek, illetve megjelent a nyílt forráskódú Parse szerver, ami képes kiszolgálni a Parse API-t bármilyen egyéb infrastruktúrából, ami képes Node.js alkalmazások futtatására.


(forrás: Jolie O'Dell/VentureBeat) [+]

A Parse adatbázis migrációs eszközt is az ügyfelek szolgálatába állított, az ehhez kapcsolódó útmutató ide kattintva elérhető. Ezzel a teljes adatbázisról készíthető biztonsági mentés akár rendszeresen is, illetve az indexelési beállítások is módosíthatók, finomhangolhatók. Az eszköz segítségével bármilyen MongoDB adatbázisba költöztethető az adathalom.

Azóta történt

Előzmények