A Novellé a Unix, de a tetszhalott SCO még most sem adja fel

A Novell nem adta el a Unix forráskódjának jogait, a felperes SCO cég keresete megalapozatlan – jelentette ki tegnapi határozatában az ügyben eljáró utah-i bíróság.

A hosszú-hosszú ideje tartó pereskedést az SCO Group kezdte még 2003-ban, amikor kampányszerűen elkezdte megvádolni a Linux nagy felhasználóit, hogy megsértik az SCO Unixhoz fűződő szerzői jogait. Azt állították, hogy az IBM az SCO birtokában lévő „ős-Unix” elemeit használta fel saját fejlesztéseihez, s így lopással jutott gazdasági előnyhöz. Nem sokkal ez után a Novell jelezte, hogy a SCO-nak semmi köze a Unixhoz, az mindig is a Novell tulajdona volt, s mindössze 5 százalékos jutalék fejében bízták rá annak idején az SCO-ra az értékesítés utáni pénzbeszedés feladatát. S hiába döntött 2007-ben a bíróság a Novell javára, az SCO bejelentette, hogy mindenképpen fellebbezni fognak. A három éve tartó eljárás végére tett most pontot a bírósági döntés.

Ám a már rég komédia számba menő pereskedés vesztese, az SCO képviselői az ítélet kihirdetése után is azt jelezték, hogy tovább folytatják küzdelmüket vélt jogaikért. Ez azonban nem lesz könnyű: 2007 óta csődvédelem alatt állnak, gyakorlatilag minden pénzüket erre a perre költötték, s az elmarasztalások következtében még újabb tartozásokat is felhalmoztak.

Azóta történt

Előzmények