Gyorskeresés
Főszponzorunk
Nincs többé puskázás a norvég középiskolákban
Füzet és toll helyett laptop, fürkésző tekintetek helyett billentyűnaplózók és képlopók a skandináv közoktatásban.
Hirdetés
Norvégiában a 16. életévüket betöltött egyes középiskolások részére – egyelőre kísérleti jelleggel – a kormány ingyen biztosít laptopot, ezzel segítendő iskolai kötelezettségeik ellátását és az egyenlő esélyek biztosítását. Az éppen folyó pilotban körülbelül 6000 diák vesz részt, amely lefedi a programban szereplő Nord-Trondelag megye 16-tól 19 évig terjedő korcsoportját. Tekintettel arra, hogy a projekt rendkívül sikeres, a norvég kormány komolyan fontolgatja annak teljes körű kiterjesztését az ország minden egyes középiskolájára.
A laptopok a diákok számára minden nélkülözhetetlen szoftverrel előtelepítve érkeznek, vagyis találhatunk rajta szövegszerkesztőt, táblázatkezelőt, számológépet és az éppen oktatott tantárgynak megfelelő speciális alkalmazásokat is; példának okáért, a médiaszakos hallgatók számítógépére az Adobe Photoshop kerül.
A projekt tervezői kiemelten gondoltak a biztonságra: vizsgák alkalmával egy speciálisan erre a célra készített szoftver lehetetleníti el az e-puskázást. Az írásbeli tesztek alkalmával a következő folyamat veszi kezdetét: a diákok letöltik egy weblapról a feladatsorokat, majd megkezdik a kitöltést. Amint a vizsga hivatalosan kezdetét vette, a felügyeleti rendszer bekapcsol, és nekiáll naplózni a leütött billentyűket, alkalmanként pedig lementi az aktuális monitorképet.
A diákok használhatnak ugyan nyelvhelyesség-ellenőrző segédalkalmazásokat, de minden egyéb program futtatása szigorúan tilos, ráadásul a felügyeleti rendszer segítségével arra is könnyen fény derül, ha a tanulók online próbálnának meg segítséget kérni. Előfordult például, hogy az egyik hallgató saját kezűleg tesztelte le a biztonsági szoftvert: tiltott fordítóprogramot indított el, majd beírta a következő szöveget: „ha látsz, állíts meg!” – látták, megállították azon nyomban. Norvégiában egyébként nem csupán a vizsgáról rúgják ki a puskázókat, hanem – a magyar oktatási rendszerben szinte elképzelhetetlen szigorral – gyakran az egész intézményből. Az illetékesek szerint egyébként sok diákot zavar, ha azt látják, néhányan csalással kovácsolnak előnyt maguknak a vizsgákon; a felügyeleti rendszer így gondoskodik arról is, hogy mindenki azonos esélyekkel vágjon neki a megmérettetésnek.
Azóta történt
Előzmények
-
„A Classmate PC óriási lehetőség Magyarországnak”
Az Intel az iskolákba szánt PC-kkel kapcsolatos eredményekről, tapasztalatokról és tanulságokról beszélt.
Így is lehet: ajándék laptop 400 rászoruló gyereknek
Percről percre
Gyors, 8 GB-os mobil memóriával frissít az Apacer
A DDR3 szabványra épülő SO-DIMM modul az Elpida...
Kémfotó az első Socket FM2 foglalatú alaplapról
Az MSI MS-7778 csak az OEM-piacot célozza meg, ...
A Leap mozgásérzékelője 200-szor precízebb a Kinectnél
Az új technológiában hatalmas potenciál lappang...
Világszerte elérhető a TP-Link TL-PA511 500 Mbps Powerline hálózati adapter
Gigabites portot és energiatakarékos funkciót i...
XCOM: Enemy Unknown - új videó és dátum
Új videóval és megjelenési dátummal szolgált a ...
HD7770 + Accelero S1Plus teszt
"Silence!...it definitely won't kill you" - avagy hűtéstesztek változatos felállásban.
Acer Iconia Tab A510
Csúcsteljesítményű hardvert kínál relatíve kedvező áron, ez az Acer legújabb tabletjének receptje. Vajon ennyi elég is a sikerhez?
Ismét pendrive-ok USB 3.0-n
Ezúttal két Adata, egy Kingston és két Mach Extreme modellt versenyeztettünk egymással és a múltkori mezőnnyel.






