Gyorskeresés
Főszponzorunk
Átadták az első új szuperszámítógépet a Debreceni Egyetemen
A világ 165. legerősebb szuperszámítógépe jön létre az NIIF Intézet vezetésével, a négy gépet a hetekben helyezik üzembe hivatalosan is.
Hirdetés

A HBONE+ nevű projekt újabb fázisához érkezett: ma átadták az új szuperszámítógépes hálózat első nagy gépét a Debreceni Egyetemen. A vállalkozás keretében három kiemelkedő egyetemi város, Debrecen, Pécs és Szeged kutatási lehetőségei bővülnek a hazai informatikai fejlesztések közül egyedülálló projektnek köszönhetően, illetve Budapeste is telepítenek egy elemet.
Az idén 25 éves fennállását ünneplő NIIF Intézet az NIIF Program keretében biztosítja a magyar felsőoktatási, kutatási és közgyűjteményi intézmények országos hibrid hálózatát és az erre épülő informatikai hátterének fejlesztését és működtetését. Az Intézet 2001-ben helyezte üzembe az első magyarországi szuperszámítógépet, mely akkor a 428. helyen állt a világranglistán. Máig csaknem 200 kutatási projekt használta ki 100%-os lekötéssel a rendszer kapacitását, és jelentős sikerek születtek a szuperszámítógép segítségével. A felhasználói igények növekedése miatt a szolgáltatás indulásának 10. évfordulóján egy teljesen megújult, teljesítményében csaknem két nagyságrenddel megnövelt, korszerű infrastruktúra áll a magyar kutatók rendelkezésére.
Földrajzilag elosztva
Az új infrastruktúra négy szuperszámítógépből áll, amelyeket földrajzilag elosztott módon, az ország említett négy városában helyeztek el. A szuperszámítógépeket az NIIF dedikált optikai hibrid hálózata kapcsolja össze egy hatalmas erőforrássá. Noha a számítógépek teljesítménye külön-külön is eléri az eddig Magyarországon üzembe helyezett bármely más számítógép teljesítményét, az összesített kapacitásuk meghaladja a 48 teraflops értéket, ami a jelenlegi világranglistán a 165. helyet jelenti. A számítási kapacitás a régebbi rendszerének hetvenszeresére, a tárolási kapacitás csaknem százszorosára növekedett.
Mint az átadáskor dr. Fábián István egyetemi tanár, a Debreceni Egyetem rektora elmondta, a Tudományegyetemi Karok (DE TEK) és a NIIFI 2008-ban megállapodást írt alá, aminek értelmében az országos szuperszámítógép-rendszer (HPC – High Performance Computing) egyik csomópontja az intézmény Kassai úti campusán kialakított erőforrásterembe kerül elhelyezésre. Közel két évvel ezelőtt, a projekt indításakor készült helyi felmérések alapján a HPC-szolgáltatások igényét több mint 100 egyetemi kutató 30 nagy számítási igényű projektjavaslatban fogalmazta meg. Mára ez a szám lényegesen bővült, és a rendszer éles használata során további igényeket is ki tudnak elégíteni. Mindezt az teszi lehetővé, hogy az eredetileg tervezetthez képest többletköltség nélkül ötszörös számolási és tárolási teljesítményű gépet sikerül beszerezni a Debreceni Egyetemre.
Clusterben gondolkodtak
A 4 gép közül a legnagyobb teljesítményű – egyben tehát az ország legerősebb számítógépe – a Debreceni Egyetemre került szuperszámítógép, amelyet a Silicon Graphics International (SGI) gyártott, és a Silicon Computers Kft szállított. (A Pécsi Egyetemre kerülő gép szintén SGI, de eltérő architektúrájú, míg a Szegedi Egyetemre és az NIIF budapesti központjába került gépeket a HP gyártotta.)
A debreceni szuperszámítógép egy nagyteljesítményű és kis késleletetésű Infiniband interconnecttel felszerelt, a legerősebb Intel processzorokra épülő speciális cluster-architekúra. A gép 1536 processzormagot és több mint 6 terabájt memóriát tartalmaz, amit egy közel fél petabájtos háttértároló és nagy teljesítményű vizualizációs alrendszer egészít ki. A rendszer a legkorszerűbb, energiahatékony technológiákat alkalmazza, vízhűtéses kialakítású. Számítási teljesítménye meghaladja a 18 teraflopsot. A szuperszámítógép elsődleges felhasználói a debreceni felsőoktatási és akadémiai intézmények kutatói, de az NIIF rendszerébe kapcsolódva minden magyar kutató rendelkezésére áll.
A megújult NIIF szuperszámítógépes infrastruktúra – amellett, hogy képes a hazai kutatás alapvető igényeinek kiszolgálására – lehetővé teszi azt is, hogy hazánk bekapcsolódjon az Európai Kutatási térség keretében formálódó, az EU által támogatott integrált európai szuperszámítógépes infrastruktúrába (PRACE), biztosítva ezáltal azt, hogy kutatóink a nagy európai rendszerekhez is hozzáférést kapjanak.
A fejlesztés a HBONE+ nevű, átfogó elektronikus infrastruktúra fejlesztési projekt része, melyet az NIIF Intézet 2009-2012 között valósít meg, az Új Magyarország Fejlesztési Terv által támogatott TIOP 1.3.2. projekt és KMOP 4.2.1/A_2 projekt keretében, európai uniós források bevonásával.
A pécsi gépet április 15-én adják át hivatalosan, erről az eseményről az IT café helyszíni tudósításban számol be.
Azóta történt
Az egyetemi szférának szánt tárolókapacitás 2,5 petabájtra nőtt
A kormányzat államosítással veszi szárnyai alá egyik nemzeti IT-büszkeségünket
Átadták az új szegedi szuperszámítógépet is
-
Az új pécsi szuperszámítógép nemcsak a kutatóké
A magyar kutatói infrastruktúra bővítése újabb fázishoz érkezett el: a debreceni egyetem után átadták a pécsin is a hatalmas kapacitással rendelkező új rendszert.
Előzmények
Percről percre
Gyors, 8 GB-os mobil memóriával frissít az Apacer
A DDR3 szabványra épülő SO-DIMM modul az Elpida...
Kémfotó az első Socket FM2 foglalatú alaplapról
Az MSI MS-7778 csak az OEM-piacot célozza meg, ...
A Leap mozgásérzékelője 200-szor precízebb a Kinectnél
Az új technológiában hatalmas potenciál lappang...
Világszerte elérhető a TP-Link TL-PA511 500 Mbps Powerline hálózati adapter
Gigabites portot és energiatakarékos funkciót i...
XCOM: Enemy Unknown - új videó és dátum
Új videóval és megjelenési dátummal szolgált a ...
HD7770 + Accelero S1Plus teszt
"Silence!...it definitely won't kill you" - avagy hűtéstesztek változatos felállásban.
Acer Iconia Tab A510
Csúcsteljesítményű hardvert kínál relatíve kedvező áron, ez az Acer legújabb tabletjének receptje. Vajon ennyi elég is a sikerhez?
Ismét pendrive-ok USB 3.0-n
Ezúttal két Adata, egy Kingston és két Mach Extreme modellt versenyeztettünk egymással és a múltkori mezőnnyel.






