Adj nevet az új debreceni szuperszámítógépnek!

A Nemzeti Információs Infrastruktúra Fejlesztési Intézet (NIIF Intézet) HPC részlege pályázatot írt ki arra, hogy az új debreceni szuperszámítógép nevet kapjon.

Az idén zajló, Szuperszámítástechnika a felsőoktatásban projektnek köszönhetően a hazai összkapacitás a négyszeresére nő. A magyar állam és az Európai Unió által közel 2 milliárd forinttal támogatott fejlesztés két fókuszpontja Budapest és Debrecen. Az utóbbi város egyetemi kampuszán már felépült az az új létesítmény, ahova hamarosan beköltözik az új szuperszámítógép.

Ám a munkában közreműködők úgy vélik, hogy – az IBM Watson mintájára – egy ilyen modern gépezetnek kapjon saját nevet.

Épp ezért arra kérik az érdeklődőket, hogy szupergepnev@listserv.niif.hu e-mail címre küldjék el azokat a javaslatokat, hogyan nevezzék el a hazai új szuperszámítógépet. Mindössze annyi megkötés van csak, hogy a javasolt név köthető legyen az informatika, számítástechnika világához, vagy a természettudományok valamelyikéhez. És természetesen, teszik hozzá, mivel hazánk büszkesége lesz az új szupergép, ezért a névnek mindenképp magyar vonatkozásúnak is kell lennie.

A határidőre beérkező javaslatok közül a projektért felelős NIIF Intézet szakmai bizottsága választja ki a győztes nevet, beküldőjét pedig egy iPad minivel jutalmazzák meg. Abban az esetben pedig, ha a győztes nevet többen is beküldték, az elsőként beküldő lesz a győztes.

Egy fontos kikötés: a játékban csak a 18. életévüket betöltött személyek vehetnek részt – javaslatuk, nevük, e-mail címük és telefonszámuk megküldésével.

  • Kapcsolódó cégek:
  • NIIF

Azóta történt

Előzmények

  • Az Ebola ellen harcol az IBM is

    Sierra Leone térségének adatait gyűjtik össze a lakosoktól és a helyi erőktől egyaránt. A szuperszámítógépek összefüggéseket vizsgálnak, és kiemelik a potenciális gócpontokat. De ennél is többet várnak tőlük.

  • Új irodát nyitott az IT Services Debrecenben

    Új szolgáltató központot nyitott a régi dohánygyár helyén a cég. Több mint 250 alkalmazottnak nyújtanak korszerű feltételeket.

  • Microsoftos felhőre ment a Debreceni Egyetem

    A felhőalapú levelezést és az Office 365 szolgáltatásait minden debreceni egyetemista ingyenesen veheti igénybe a Microsoft Digitális Oktatási Alapcsomagjának köszönhetően.