2016. július 27., szerda

Gyorskeresés

Útvonal

Hírek » Café blog rovat

Négy bázisát zárja be a Google

  • (f)
  • (p)
Írta: | | Forrás: IT café

Google Glass Store nyitott már Los Angelesben, San Franciscoban, New Yorkban és Londonban is. Most megválnak az összestől. Inkább az online értékesítésre fókuszálnak.

A szebb napokat is látott Google Glass projektről múlt héten még az derült ki, hogy a Twitter kihátrált a Glassware (az okosszemüveg speciális rendszere) támogatása mögül, hivatalosan jelentették be, hogy a továbbiakban nem dolgoznak az apró kijelzőre optimalizált alkalmazáson.

A korai tesztelők közül egyre többen panaszkodnak fejfájásra, látásukkal kapcsolatos problémákra, illetve kifejezetten a látótérből kieső területekre akkor is, ha éppen nem viselik a Google készülékét. Az adatvédelmi aggályokkal kapcsolatban mi is részletes cikket közöltünk jogi szakértők bevonásával. Arról pedig, hogy sikerült-e bármi olyan funkciót beletenni, ami miatt az átlagemberben kialakulna az "akarom-érzés", egyelőre nem tudunk, mi nem találtunk.

Az, hogy a fejlesztők sorra hagyják el a platformot és állnak le a fejlesztésekkel, nem jó hír a Google számára. Arról viszont már ők maguk döntöttek, hogy bezárják mind a négy nemrégiben nyitott boltot, ahol a Glass értékesítését tervezték. Ezek konkrétan: Los Angeles, San Francisco, New York és London városát érintik. A cég indoklásában az áll, a többség úgyis a telefonjával, például a Play Store használatával rendeli meg amit szeretne, így inkább arra összpontosítanak, hogy az online értékesítés minél jobban teljesítsen.

Már ha egyáltalán tényleg elindul a piaci értékesítés, és nem csak fejlesztői változatok kerülnek majd eladásra. Addig is bizonyos területeken nagy megelégedéssel és sikerrel hasznosítják a speciális, könnyen kezelhető és folyamatosan szem előtt levő eszközt (például az orvosok), igaz, speciális célszoftverrel, elég speciális feladatra.

A szemüveg kapcsán a legtöbb támadás a kamerát éri, amivel észrevétlenül lehet  felvételeket készíteni. Ahogy az IT cafénak nyilatkozó szakértő is megjegyezte, a technológia évek óta rendelkezésre áll, jelen helyzetben inkább a tömeges terjedéstől kell tartani, mondta.

A Google némi humorral fűszerezve igyekezett csillapítani a kedélyeket egy oktatóvideó formájában, amelyben az etikus Glass-használatot mutatták be. Ezen túlmenően különböző kisfilmekkel igyekeztek felkelteni a potenciális vásárlók figyelmét, de az érdeklődés soha nem volt teljesen pozitív. Aggódtak a képviselők, de adatvédelmi biztosok is.

Gyártók, szolgáltatók

Copyright © 2000-2016 PROHARDVER Informatikai Kft.