Gyorskeresés
Főszponzorunk
A NAV-nál külön osztály foglalkozik a warezzel
A hatóság tavaly elsősorban a fizetős oldalakra koncentrált, melyek összesen 2,5 milliárdos vagyoni hátrányt okoztak.
Hirdetés
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) tavaly 11 esetben végzett felderítést és nyomozást internetes kalózoldalak ellen – derül ki a Napi Gazdaság összefoglalójából. Az ezek esetében megállapított 2,5 milliárd forintos elkövetési érték adta a szerzői jogokat érintő összes felderített bűncselekményre kalkulált vagyoni kár több mint kétharmadát. A warezoldalaknál az átlagos elkövetési érték 227 millió forint volt, míg a többi, jellemezően hamisítási ügynél kevesebb, mint 200 ezer.
A lap szerint nem véletlen, hogy a NAV az internetes kalózkodásra külön osztályt állított rá, amely elsősorban illegális tartalmakkal üzletelő, bevételeket emelt díjas sms-ből vagy átutalásból begyűjtő oldalakat keresett. Az egyik nagyobb, 50 ezer felhasználó által látogatott és körülbelül ötezer filmet kínáló szolgáltatás például tízmillió forintos bevételt termelt az üzemeltetőknek, miközben a jogtulajdonosoknak 670 millió forint vagyoni hátrányt okozott.
A hatóság a tavalyi év jelentős eredményének tartja a filmekhez gyakran már a premier napján magyar szinkront szállító CiNEDUB csoport lekapcsolását. Amint arról beszámoltunk, a NAV szerint a releasercsoport a szóbeszéddel ellentétben nem önzetlenül, csupán a hírnévért készített felvételeket a mozikban, majd publikálta azokat az interneten, hanem részesedést kapott a fizetős warezoldalak bevételéből.
Az akciók során lefoglalt szervereken legnagyobb mennyiségben filmek voltak, összesen mintegy 20 ezer, majd a szoftverek, e-könyvek és a zenék következtek. A NAV szerint a fizetős szerverek számának csökkenésével párhuzamosan megnőtt a torrent- és linkelős oldalak keresettsége, melyek igénybevétele „esetlegesen bűnsegédi magatartásnak minősülhet” – írja a Napi Gazdaság.
Azóta történt
Percről percre
Gyors, 8 GB-os mobil memóriával frissít az Apacer
A DDR3 szabványra épülő SO-DIMM modul az Elpida...
Kémfotó az első Socket FM2 foglalatú alaplapról
Az MSI MS-7778 csak az OEM-piacot célozza meg, ...
A Leap mozgásérzékelője 200-szor precízebb a Kinectnél
Az új technológiában hatalmas potenciál lappang...
Világszerte elérhető a TP-Link TL-PA511 500 Mbps Powerline hálózati adapter
Gigabites portot és energiatakarékos funkciót i...
XCOM: Enemy Unknown - új videó és dátum
Új videóval és megjelenési dátummal szolgált a ...
HD7770 + Accelero S1Plus teszt
"Silence!...it definitely won't kill you" - avagy hűtéstesztek változatos felállásban.
Acer Iconia Tab A510
Csúcsteljesítményű hardvert kínál relatíve kedvező áron, ez az Acer legújabb tabletjének receptje. Vajon ennyi elég is a sikerhez?
Ismét pendrive-ok USB 3.0-n
Ezúttal két Adata, egy Kingston és két Mach Extreme modellt versenyeztettünk egymással és a múltkori mezőnnyel.






