Nálunk is adózni fog a Facebook és a Google

Az IT café többször is beszámolt arról, hogy a kormányzat már jó ideje fontolgatja, hogy egy világtrendet követve miképpen tudná megadóztatni a nagy, multinacionális internetes vállalkozásokat. Egy ideig csak az elvi lehetőségről volt szó, de a vg.hu ma cikke szerint most már konkrét lépéseket tettek az ügyben.

Ezek szerint új, innovatív adózási megoldásokon dolgozik a gazdasági tárca annak érdekében, hogy a globális internetes vállalkozások a hazai internetes társaságokkal egyenlő feltételek mellett vegyenek részt a piaci versenyben – írta a Nemzetgazdasági Minisztérium a vg.hu-nak adott válaszában.

Keveset fizetnek, és adatokat sem adnak ki

Azt nem részletezte a tárca, hogy milyen megoldásokban gondolkodik, és mikorra állhat elő a konkrét elképzelésekkel. Az érintettek által felvetett problémák kezelésére hivatott kormányhatározat szerint a gazdasági miniszternek 2016. június 30-ig kell jelentést készítenie a kormánynak „a sikeres nemzetközi gyakorlatokat is figyelembe véve a globális internetes vállalkozások adóelkerülésével szembeni fellépés lehetőségeiről”.

Az indoklás és a motiváció ugyanaz, mint bárhol máshol a világon: holott ezek vállalatok a helyi piacokon termelik a bevételeiket, helyben alig fizetnek adót: a vg.hu hivatkozik arra, hogy egyes információk szerint a Google az elmúlt évben 18 milliárd eurós bevételt könyvelt el az európai piacon, ami után csak 28 millió euró adót fizetett.

A digitális reklámköltést vizsgáló IAB Hungary a napokban hozta nyilvánosságra a tavalyi adatokat. Ezek szerint a magyarországi digitális reklámköltés 56,1 milliárd forint volt – ennyit fizettek a hirdetők –, 54,1 milliárd forint pedig a net-net, vagyis az az összeg, amely megjelent a médiumoknál. Az összeg mintegy fele a hazai, másik része pedig a globális szereplőktől származik, utóbbiakon alapvetően a Google és a Facebook értendő. Ezektől viszont az IAB nem kap adatokat – mondta egy tegnapi sajtóbeszélgetésen Novák Péter, az IAB Hungary Adex munkacsoport vezetője. Ezért nincsenek pontos információk a Google és a Facebook által elköltött összegekről, de egy metodika alapján megpróbálják meghatározni.

A Google-reklámpénzek egy – vélhetően minimális – része megjelenik a magyar könyvelésekben, ez az az összeg, amelyet a Google a különböző magyar online oldalakon elhelyezett hirdetések után fizet. A pénz zöme viszont „kikerüli” Magyarországot, miután az az automata foglalási rendszeren keresztül egyenesen a cég egyik írországi központjában landol. Ez után a Google Magyarországon nem fizet adót, vagyis több milliárddal „adósa” az adórendszernek (bár a cég e tevékenysége sem ütközik a magyar jogba). A helyzet orvoslására megoldás lehetne, ha a kormány felülvizsgálná a kettős adóztatást kizáró egyezmények alkalmazását – ezt javasolta az Internetkon is, de azt nem tudni, hogy e téren lépett-e a már gazdasági tárca.

További információk a vg.hu cikkében olvashatóak.

Azóta történt

Előzmények